"This is my dream.."

"Ha jól figyelsz, rájössz arra, hogy a legtöbb értelmi magyarázat: utólagos. Amikor kitört a láva, és felbuggyant a mélyből az irracionális erő, akkor kezded érteni és rendszerezni az egészet. Az ész általában vesztes marad. Kialakított egy rendet, csakhogy az élet rendetlen. Ésszel: átláthatatlan."

Vissza a múltba a búcsúzáshoz..

Miután darabokra tört a szívem, nagyon sok dolgon elgondolkoztam. A múlton és a jelenen, mit és hol rontottunk el. Arra jutottam hogy hibáztunk mind a ketten. Férjemnek jobban oda kellett volna figyelnie ránk, nekem pedig nem a saját egómra, saját önzőségemre figyelni és arra koncentrálni hogy mi minden sok a rossz. Pedig volt bőven jó is.

Férjem egyszer kijött értem a tanyára, hazavitt a munkából, úgyis vitte el Manót. Amikor beszálltam mellé az autóba,megláttam ugyanazt a csillogást a szemében amikor akkor láttam sokat mikor megismerkedtünk. Örültem neki nagyon hogy újra láthatom.

Fokozatosan kerültünk egymáshoz újra közelebb és közelebb. Sokat beszélgettünk, nyíltabban és őszintébben mint azelőtt. Zaklatottan hívtam fel az ominózus eset után. Megnyugtatott, nem lesz semmi baj. Másnap dolgoztam. Felhívott. "Szívem, ha gondolod gyertek haza!"

Négy napot dolgoztam még a tanyán. Repültek a napok, az utolsón elbúcsúztam. Kocsiztunk még egyet, sírtam Nefi nyakába borulva (az a lovacska akin a legtöbbet lovagoltam) és még egyszer felvezettem Apostolt a karámból. Amikor rácsatoltam a vezetőszárat a kötőfékére, adtam az orrára egy nagy puszit és elindultunk. A könnyeim folyni kezdtek, és a homokos pályára érve meg kellett állnom. Apostol hozzám bújt. Elbúcsúzott. Adtam neki még egy puszit és megígértem neki, ha megtehetem egyszer, eljövök érte. Hiányzol kis lovacskám!

A munkaidő lejártával, ahogy kikanyarodtam az úton a tanyáról megint könnyek gyűltek a szemembe. A dombról még utoljára visszatekintettem arra a helyre, amit annyira szerettem és megköszöntem a Sorsnak hogy átélhettem azt a csodát és megszerezhettem azt a tudást amit ott kaphattam.

Manót kiirattam a bölcsiből. Elbúcsúztunk a dajkáitól is, még meg is siratták. Kapott fényképet, kis emlékként egy papír szívecskét és nyalókát. Amikor lement az utolsó napja Édesanya vitte haza. Én is hazaértem a munkából, az Öregemmel bepakoltunk az autóba. Bekötöttem Manót az autóba és el is indultunk az igazi Otthonunk felé.

Helyzetjelentés

Rengeteg dolgot szeretnék megosztani, egyrészt az elmúlt hónap történéseit, másrészt érzéseket, véleményeket és mindent ami történt.

 

Jelenleg egy kórházi ágyból írok. Úgy néz ki, a munkahelyemen összeszedtem egy jó kis szalmonella baktériumot. Megbetegedtem, nem is kicsit, napokon keresztül rosszul voltam, hánytam, nagyon ment a hasam és belázasodtam. Elvesztettem minden erőmet. Vasárnap már lementünk az ügyeletre, mert Férjem már nagyon aggódott, hogy mi lehet a baj. Persze, megnyugtattak, ó biztos, csak egy kis vírus, menjen haza nyugodtan, pár nap és kipiheni, diéta, sok folyadék blabla. Ha nem javul, kórház.

Hétfőn, Kedden nem javultam. Szerdán elmentem az orvoshoz, de a mi háziorvosunk nem rendelt, így egy másikhoz kellett mennem. Ugyanaz a Doktornő, aki ellátott Vasárnap az ügyeleten.

Bekerülök, mondom hogy mi a helyzet. A kedvencem ebben a Doktornőben hogy voltam nála már egy párszor, de egyetlen alkalom volt csak amikor meg is vizsgált. Amúgy szemrevételez csak. Meg a beteg elmondása alapján diagnosztizál. Úgy gondolom, ezzel finoman sem vagyunk kisegítve.. Na vissza térve. Mondom, mizujs, erre közli, hogy ad táppénzes papírt. Mindeközben azt tudni kell hogy az elmúlt napokban többen kerültek kórházba a munkahelyünkről, szalmonellával. Ezt már a Doktornő is tudta. Tehát állam leesett, hogy azt mondta, táppénzes papírt ad. Még rá is kérdeztem: "Otthon feküdjem ki?" Erre ő, halálos nyugalommal: "Persze!" Na itt kattant az agyam. Elmondtam, hogy már tudok pár kollégámról, aki kórházban van és jobbnak látom én is a kórházi ellátást, mert akkor kapok infúziót és nem száradok ki. Pislogva közölte velem a doki, hogy hát engem szalmonellával nem fognak befektetni, mondja tovább és két mondattal később megjegyzi hogy hát az infúzió lenne a legfontosabb. Ekkor már azt hittem elszáll az agyam. Végül sikerült megkapnom a beutalót, de elég érdekes modorral megjegyezte, hogy menjek be a kórházba, ahogy akarok, mert nem fog mentőt hívni, ugyanis nem szeretnek fertőző betegeket mentőbe fektetni, mert utána sterilizálni kell és így is kevés a mentő kocsi. Ezt már fel sem vettem...

Végülis sikerült megoldanom természetesen, Férjem barátja, Peti behozott a kórházba, neki is jönnie kellett vizsgálatra. Útközben  Peti próbálta elterelni a figyelmem, ami be is vált, mert néha el is nevettem magam. Mikor beértünk, meg is kerestük a sürgősségit. Ekkor már Édesanyával. Alig ültünk le, már szólítottak is, meg is lepődtem. 10 perces vizsgálat vette kezdetét, EKG, vérnyomásmérés, lázmérés, vizsgálat, vérvétel. Mindenről kikérdeztek de hoztam is minden orvosi leletem így nem volt nehéz. Kaptam egy infúziót gurulós álvánnyal és elnézés kérések közepette kiültettek a folyosóra. Nem bántam, aranyosak voltak, legalább tudtam még Édesanyával beszélgetni. Kicsit később jött Hugocskám is, így a szokásos vidámságával oldotta bennem a feszkót. Kb egy óra telhetett el, amikor behívtak a vizsgálóba. Felkerültem osztályra. Infektológia, fertőző osztály. Felkísértek, eligazítottak és megkaptam a szobám. Kolléganőmhöz tettek be, aminek kimondhatatlanul örültem. Csak ketten vagyunk és nem is idegen. Mi kell még? Nagyon hálás vagyok érte.

Jöttek az infúziók, amiktől jobban is lettem. Délután van látogatás is. A kaja nem rossz, kaptunk teát is. A nővérek között egy tahót fogtunk ki, a többi nagyon normális.

Vannak kellemetlenségek, de ez tök természetes. Már egész jól megszokom a branüllt a jobb karomban és már egyre kevesebbszer akarom behajlítani. Az első két alkalomnál kicsit betojtam.. :D a legnagyobb örömhír az volt, hogy nem fertőzünk, ez a baci emberről emberre nem terjed csak nagyon rossz higiéniai körülmények között.

Most pedig hogy hogy alakult a kis életünk.

Édesanyáméknál laktunk még Manóval, az albiból elköltözés után. Minden nap beszéltünk a Férjemmel és egyre többet. Ebből már az lett hogy jött egy olyan hétvége, amikor Manó kiment hozzá. De Férjem hívott engem is. És én is kimentem. Ott kezdtek el változni a dolgok azon a hétvégén. Sokat beszélgettünk, nyitottak voltunk egymásra, meghallgattuk a másikat. Visszatértünk a hétvége elmúltával a Szülővárosomba, de a következő egy héten végig nagyon hiányérzetem volt. Újra munka, Manónak ovi, és mind a ketten vártuk hogy újra Apával lehessünk. Úgy alakult, hogy egy Hétfői napon szabadnapos voltam, így Vasárnap kimentünk Apához. Gyorsan elment, de élveztük az együtt töltött időt. Eljött a visszaindulás ideje.

Beszálltunk az autóba. Mikor elindultunk, Manó nagyon elkezdett sírni. "Anya, vigyél vissza Apához!!Engedj ki!! Vissza akarok menni!"

Én ezt senkinek nem kívánom. Két falun át, ordított, toporzékolt, sírt. Már én is sírtam vele a volán mögött. Megszakadt érte a szívem.

Az én Picikém az apját akarta minden erejével. Ekkor sikerült ezt belátnom, bár ez olyan fájdalmas felismerés volt, ami leírhatatlan. Mintha kiszaggatták volna a szívemet. Legszívesebben visszafordultam volna, esküszöm. Legszívesebben ott azon nyomban megígértem volna az egyetlen kicsi Fiamnak, hogy soha, de soha többet nem kell elválnia az apjától, mert nem fogom hagyni hogy szétválasszák őket. SOHA többet.

Az élet úgy hozta, hogy egy hét múlva meg is ígérhettem neki. Ekkor lettünk egy család. Egy úton, egymásért, együtt.

Folytatás később!

Gondolatok,változás..

Most is kiderült, hogy kicsit sem egyszerű gyermeket nevelni, háztartást vezetni, dolgozni és blogot írni egyszerre..
Rengeteg volt a munka mostanság, a négy napos ünnep hetén hét napból hatot dolgoztam, így mondhatni most már kicsit fáradt vagyok. Igazából azóta nem térek magamhoz, nem tudom kipihenni magam. De majd csak rendeződök, csak most már tényleg találnom kell egy olyan napot, amikor legalább a délutánt pihenéssel töltöm el.

Csütörtökön lesz két hete, hogy elköltöztem Manóval az albérletből.
Igazából már előtte egy héttel is eljöttem, csak úgy gondoltam, meg tudjuk majd oldani és vissza is mentünk. De a szivemben okozott túl mély seb csak tátongott és sikoltott segítségért, hogy változtassak, mert ennek így nagyon nem lesz jó vége.
Én ebben a kapcsolatban végig nyugtalan voltam. Sokat voltam boldog, de olyan igazán, olyan észtveszejtősen boldog. Ez rakott rám egy nagy leplet, ami sok dolgot elfedett. Ezt a szerelmet köztem és a volt élettársam között, ahhoz a fajta szerelemhez tudom a legjobban hasonlítani, amikor imádjátok egymást de éget ez a szerelem, amit a láng hőfoka generál és elkezdenek jönni a sebek, aztán szépen lassan felőrlitek egymást is meg magatokat is. Olyan Rómeó és Júliásan. A végén mindenki meghal. Ha fizikailag nem, akkor lelkileg...

Ha belegondolok már az elején is történtek olyan dolgok, amiktől nem tudtunk normális alapokat letenni. Az exem tele van félelemmel. Kezdetektől fogva nem bízott meg bennem. A kis szívatásai (pl. mikor vitt dolgozni és minden áldott reggel úgy engedett el, hogy jó pasizást kíván) egy ideig elmentek, de aztán nagyon durván idegesítővé vált. Valahol mindig éreztem, hogy nem teljesen őszinte velem és vannak titkai. Lehet, hogy kicsik, de lehetnek nagyok is, ezt már nem tudom meg. Mindenesetre egy pár kép már összeállt a fejemben, ami a kapcsolatunk alatt folyamatosan homályos volt, mert hála a Magasságosnak vannak emberek, akik felnyitják a szemem.

Lángoltam. Ő is lángolt. Amikor tudtunk figyelni egymásra, fantasztikus páros voltunk. De vannak olyan dolgok, amikben soha nem értettünk egyet, ez is éket vert közénk, meg az is, hogy nem egyezik az értékrendünk és a gyermeknevelési stílusunk. Visszagondolva sokat dacolt velem, önmagával, meg az élettel is. Volt, hogy úgy beszélt velem, hogy képtelen voltam elhinni, hogy ez az ember szeret engem. Sírtam konyhakövön, mikor elhordott mindennek, mert azt mondta, nekem ő csak arra jó hogy istenesen megd**jon, és lesz@rta, hogy odakint bőgök. Volt olyan időszaka, mikor szó szerint két hetente azzal stresszelt, hogy ő elköltözik, elhagy, kész, elege van belőlem. Két hetente. Elég nehezen viselem hosszú távon az ilyen szeszélyes embereket, mert nem tudok velük mit kezdeni, nem tudom mit csináljak.. Most is meg lett a szeszélyesség eredménye.
Vannak a múltjában olyan dolgok, amikkel én nem tudok megbírkózni, de megmondom őszintén, nem is akarok, mert hiába akarta rám rakni az összes terhét, végig tiltakoztam és nem akartam. Egy ideig mégis sikerült terhelnie a múlttal, segíteni akartam neki, de aztán rájöttem, hogy ehhez én édes kevés vagyok, mivel ezt csakis saját maga rakhatja rendbe, nekem nincs beleszólásom, meg nem is szabad, hogy legyen, mivel nem az én saram. A saját dolgaimért felelek én, de mások ballépéseiért nem vagyok hajlandó felelősséget vállalni.
A kaput mégis az tette be, hogy nem úgy bánt Manóval, ahogy kellett volna. Ezek után nem tudtam bízni benne, nem tudtam hinni benne, nem tudtam elfogadni, hogy a történtek után ott legyek és vele. Aki úgy bánt a gyerekemmel, ahogy nem kellett volna. Nem fogom leírni az esetet konkrétan, mert megmondom őszintén, még az is fáj, ha rá gondolok, mert csalódtam és nem kicsit. Rohadtul fájt. Hogy megtörve láttam a saját gyerekem. Megtört a kis lelke. És ez az én hibám is, mert eddig muszáj volt egy olyan emberrel egy fedél alatt élnie, akivel nem akart, akitől félt, csak azért mert én szerelmes voltam. Undorító módon önző voltam. Soha többet nem követem el ezt a hibát, ezt is megfogadtam. Ő a legfontosabb. És innentől nagyon fogok arra figyelni, ő mit szeretne, hogy kiegyensúlyozottan nőhessen fel. Csak reménykedem benne, hogy egyszer majd megbocsájtja ezt az anyjának. Sajnálom, de nagyon, hogy annak okoztam fájdalmat, akit a világon legjobban szeretek.. Az a baj, hogy csak jót akartam neki, de nem ez történt sajnos. Sokszor át kell gondolnom innentől minden egyes lépésemet, nem lesz egyszerű, de azt a döntést fogom meghozni, ami a Kicsinek a legjobb.
Egyébként már jobban van. Édesanyáéknál lakunk, de sokat elmondja, hogy szeret itt lenni és már sokat nevet, bohóckodik, szeretget és újra egyre többet látom azt a kis csillogást a szemében, amit az albiban nem láttam. Csak az tartja bennem a lelket, hogy még nem telt el olyan sok idő. Talán még kijavíthatom a hibámat. így is lesz benne törés, amit csak elfedhetek, de így is ott marad. Kétlem, hogy ezt meg fogom tudni magamnak bocsátani, akármikor is.
Ami még érdekes a Kicsivel kapcsolatban, hogy mostanában sokat emlegeti az apját, naponta többször is. Hiányzik neki. Az exemet egyszer sem mlegette még,a költözésünk óta nem kereste.. Szerintem ez mindent elmond..

Folyamatosan dolgozom, de már nagyon bele vagyok fáradva. Fizikailag is nagyon nehéz, de a munkatársaim közül az egyik már kezd nagyon kibírhatatlan lenni, mert ha ideges állandóan rajtam tölti le és hiába próbálok odafigyelni és mindent jól csinálni, folyamatosan az az érzésem van, hogy a lelkemet kitehetem, de teljesen felesleges, mert ennek semmi nem jó. Tudom, nyilván a kialakult helyzet miatt én is érzékenyebb vagyok, de azért a saját mártírkodása miatt ne engem szedjen már elő állandóan.. így is oda tesznek ahova akarnak konkrétan. Mióta ott dolgozom, két szabad hétvégém volt, egyetlen ünnepet nem töltöttem a szeretteimmel, mert feszt dolgoztam és őszintén megvallva már nagyon kezd tele lenni a hócipőm. Oké, hogy a lovakat imádom, de érzem már, hogy nem bírom fiziailag, be kell látnom, hogy ez már meghaladja egy 50 kg-s nő strapabírását. Már ha lennék 50 kg...

Nehéz időszak áll mögöttem és kicsit sem egyszerű a jelenem sem. Folyamatosan agyalok, átgondolok mindent. A múltat, a jelent.
A múlton már nem tudok változtatni, de a jelent még alakíthatom. Ez hajt előre. Meg az anyaság ereje. Nem lesz egyszerű, mert eléggé mélyponton vagyok, de érzem, ha innen felállok, más ember leszek. Talán kellett is ez nekem. Sőt, biztos. Az élettől egy büdös nagy pofon. Hogy rájöjjek, mi az igaz, mi a hamis, ki állt mindig mellettem, kik azok, akikre mindig számíthattam. Már így is átértékeltem sok dolgot. Minden csak nézőpont kérdése. És általában a saját hibáiból tanul az ember, abból amit megérez a saját bőrén..
Döntéseink visznek előre az életben és mindennek oka van. Ha elesünk, felállhatunk és megpróbálhatjuk újra, érdemes is, mert az eredmény a lényeg mindig. Ha hibázunk, kérjünk bocsánatot azoktól, akiket megbántottunk, akiket szeretünk és változtassunk, hozzuk helyre.
A lényeg, az őszinteség és az, hogy a szív a helyére kerüljön. Ha Ő a helyén van, minden a helyén van...

Az elmúlt pár hónap..

Tartozom egy bocsánatkéréssel minden olvasómtól, amiért el is tűntem és a blog is szüneteltetve volt. Kérlek, ne haragudjatok!
Nagyon gyorsan fordult az életem és nem jutottam el odáig, hogy írjak, a szüneteltetés oka pedig az volt, hogy olyan emberek is információhoz jutottak a bloggal kapcsolatosan, akiket én nem akartam, így el kellett tűnnöm egy kis időre. Szóval, mindenkinek aki itt maradt, aki az olvasóm maradt, nagyon hálás vagyok és nagyon szépen köszönöm!!!

Azon is gondolkoztam, hogy egyszerűen törlöm ezt a blogot is, mint az előző kettőt, de ez valahogy túlságosan is a szívemhez nőtt. Négy év az négy év és emlékeztet arra mennyi olyan dolog történt, ami rossz volt, mégis talpon tudtam maradni és milyen sokat fejlődtem.
A jó dolgokról nem is beszélve.

Azt se tudom hirtelen hol kezdjem, annyi minden történt ez alatt a pár hónap alatt, lehet egy bejegyzés nem is lesz elég, hogy mindent elmeséljek Nektek. De belekezdek.

Ott tartottunk, hogy a harmincadik órámnál jártam a vezetésben. Örömmel tudatom Veletek, hogy szeptember 11-én, elsőre levizsgáztam gyakorlatból is, 40 óra után és megszereztem a jogosítványt. Pár nappal a születésnapom után. Ez volt magamnak az ajándékom. ;) Nagyon boldog voltam, hogy sikerült.
A jogosítvány megszerezése után 10 nappal költöztem be Szülővárosomba, Édesanyámékhoz. Előtte kb egy héttel közöltem a Férjemmel, hogy ez így nem megy tovább, összeszedem a cuccainkat és léptem. Ment a depi meg a lázadás, de látta rajtam, hogy hajthatatlan vagyok és így nem próbálkozott sokat. Ő költöztetett be a céges teherautóval, ennyi emberség azért volt benne.

Őszinte leszek Veletek, a blogból látható, hogy már régen megromlott köztünk a kapcsolat Férjemmel és az is várható volt, hogy lépni fogok. De az is közrejátszott, hogy berobbant valaki az életembe. Még nem említettem róla, mert hirtelen kerültünk közel egymáshoz. De még az előző lakhelyünkön. Ismertük egymást már pár hónapja de nem kerültünk közel sosem. Aztán egyszer csak történt valami. Egy hétvége fordított a kapcsolatunkon, és ebben gyerekek is nagyon közre játszottak. A továbbiakban Szerelem néven említem.

A szomszédom volt. Két házzal lakott arrébb. Télen költözött a faluba és beszéltek róla mindent összevissza. Hogy verte az asszonyt és el kellett tőle menekülni, meg egyebek. De azt furcsálltam, hogy akármikor találkoztam vele, mosolyogva köszönt és ha a kocsmában is összefutottunk, nagyon normálisnak tűnt. Egyszerűen nem tudtam elhinni azt, amit róla beszéltek. Egy ideig még tartott a "biztos valami csendes őrült" gondolat, de szerte foszlott, minél többet találkoztam vele, vagy láttam együtt a gyerekeivel. Amúgy is ugyebár olyan ember vagyok, aki nem hisz a pletykáknak, a saját tapasztalatom dönt az emberekkel kapcsolatban. Ha valakit bunkónak mondanak, de nem az velem szemben, akkor nem könyvelem el mások elmondása alapján. Szerintem igazságtalan valakit így megbélyegezni az emberek szóbeszédére hagyatkozva, főleg egy faluban, ahol köztudott, hogy mindenki ferdít valamivel a dolgon.

Apró szívességeket kértünk egymástól a hónapok alatt. Pl engem kért meg, hogy engedjem be a t-home-os emberkét bekötni neki a tv-t és a netet. Emlékszem átmentem hozzá egyik este, mert szólt a kocsmáros barátnőm, hogy erről lenne szó és beszélni kéne vele. Így hát átmentem és pár szóban elmondta ezt, hogy erre szeretne kérni, ha nem gond, ha nem teher, meg tudnám-e oldani. Bemutatkozáskor határozott és mégis nagyon gyengéd,meleg kézfogása volt. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt szimpatikus. Akármikor elment a ház előtt a kutyáját sétáltatva, mindig megnéztem, de szigorúan csak a függöny mögül, nehogy észrevegyen, mert hát az milyen már. És egyre csak motoszkált bennem a gondolat, hogy egyszerűen nem lehet olyan, amilyennek mondják.

Kétszer vitt haza vezetésről, egyszer szétázott miattam, mert szakadt az eső és az autó letiltotta az ablakot, nem lehetett felhúzni, így a fél oldala megázott, míg hazaértünk. Sokat beszélgettünk de még akkor sem gondoltam semmi többre. Össze-össze futottunk a kocsmában, és elkezdtem kedvelni. Lassacskán. Aztán jött az a hétvége.

Pár információ róla, amit elég fontosnak tartok leírni, még átláthatóbbá téve ezzel a dolgot. Ebben az évben májusban tölti a negyvenet. Egy fejjel magasabb nálam, nagyon vonzó és sármos. Tipikus jóképű, elvarázsoló,mosolygó nézéssel. Barna a szeme. De nem annyira sötétbarna mint az enyém, hanem világos. Picit zöldes beütéssel. Zala megyéből költözött ide, tehát nagyon messziről. Szerette volna rendbe hozni a házasságát (ők azóta már elváltak hivatalosan is) és látni akarta a gyerekeit. Ezért feladta az egész életét. A saját cégét, albérletet, családot, mindent, amit el lehet képzelni. Teljesen egyedül. Új munkát és albérletet keresett és sokat küzdött, hogy rendbe jöjjön a házassága, de közben az exneje bepasizott. Szerelem legjobb barátja volt az ex új kiszemeltje... Ekkor már csak a gyerekekért harcolt, illetve harcol is a mai napig, hogy láthassa őket, hogy velük lehessen. Négy gyermeke van, a második házassága ment tönkre. A két kicsivel rendszeresen kapcsolatban van, mert telefonon tartja velük a kapcsolatot és minden második hétvégét nálunk töltenek, akkor három gyerkőcünk van. Imádnivalóak és már úgy hozzám nőttek, hogy olyan érzés, mintha tényleg három gyemekem lenne. Szegényeket nagyon megviseli az apjuk hiánya, nagyon látható rajtuk. Az anyjuk nem nagyon törődik velük, ezért amikor itt vannak, próbálom úgy csinálni a dolgokat, hogy érezzék, hogy szeretjük őket és fontosak nekünk. A két naggyal tartjuk a kapcsolatot neten és telefonon, ők Zala megyében vannak. A két kicsi 4 és 6 éves, egy kisfiú és egy kislány. A két nagy szintén egy fiú és egy lány, 17 és 15 évesek. A nagylányával már találkoztam személyesen is, szinte nincs olyan nap, hogy ne beszéljünk a neten.

Olyan mint egy ékszeresdoboz. Nagyon kell rá vigyázni. Sok sebet ejtett rajta az élet, az emberek. Mit sokat, rengeteget. Fél. Nagyon szeretethiányos. Rengeteg szeretet van benne és legtöbbször ki is tudja mutatni. Nagyon erős lelkileg. Szigorú, mindenkivel szemben, de leginkább magával szemben. Tud bánni az emberekkel. Nagyon okos, penge éles esze van, intelligens. Vannak démonai, amiket le kell még küzdenie, de jó úton halad. I lyenek a féltékenység, a félelem, a bosszúvágy, a harag. Ezek visszatartják és leláncolják de minden erőmmel azon vagyok, hogy elszagggassam ezeket a láncokat. Legtöbbször makacs, de lehet rá hatni, ha Ő is akarja. Tiszteletreméltó. Romantikus.Kifinomult. Kiszámíthatatlan. Ha valamit a fejébe vesz, meg is csinálja, eléri a céljait. Legyőzhetetlen. Nem fél az újtól, mer kockáztatni. Nagyon szenvedélyes. Vonzó. Jó a humora. Istenien csókol és varázslatos az érintése. Figyelmes. Odaadó. Könyörtelen is tud lenni, de azt az oldalát csak ritkán mutatja meg. Büszke és önbizalomhiányos egyszerre. Tűzbe menne azokért, akiket szeret. Akaratos. Hirtelen dühbe jön és olyankor hisztizik is. De gyorsan le is higgad. Bújós. Őszinte. Türelmetlen, néha kicsit szétszórt is. Van, mikor határozatlan. Hiú és nagyon odafigyel a megjelenésére. Csinos. Nagyon gyengéd de mégis nagyon férfias. Együtt működő. Gyűlöli a hazugságot . Túlságosan ragaszkodik még a múltjához. Kíváncsi. Széles látókörű, független és titokzatos. Kiismerhetetlen, mindig tartogat valami újat. Lehengerlő. Házias és segítőkész. Energikus. Játékos és rafinált. Nagyon lehet szeretni...

Vissza a múltba tehát...

Férjem természetesen Szombaton is és Vasárnap is dolgozott. Így otthon voltam Manóval. De Szerelemnél is ott volt a két gyerkőce. Ebből az lett, hogy a három gyerkőc mind a két nap együtt játszott, sétáltunk és visszatekintve pontosan olyanok voltunk, mint egy család. Az erdei sétából hazafelé jövet megkérdezte, hogy tolja-e Manót a kislánya biciklijén. Én toltam, de segített, átvette. Jól esett. Amikor átvette hozzáért a kezemhez. Megsimogatott. A keze forró volt és nagyon gyengéd volt az érintése. Ott változott meg bennem egy csapásra minden. Akkor döntöttem el, hogy változtatok és magam sem tudom megmagyarázni miért, hiszen ez totál esztelen egy döntés, mert még nem is ismertem, de már akkor vele akartam élni. Ezért elköltöztem.

Egy este bejött hozzám. A várnál álltunk meg az autóval. Romantikusabb helyet el sem tudtam képzelni. Órákon keresztül beszélgettünk. Megértett. Muszáj volt hozzá érnem, ezért odabújtam. Amikor felnéztem, megcsókolt. Összeolvadtunk, a szívem majd kiszakadt a mellkasomból és szerelembe estem.
Egy hónapig laktunk Édesanyáéknál, közben folyamatosan nézegettük az albérleteket, mert ugye hosszú távon ez senkinek nem lett volna jó. Nem találtuk meg a megfelelőt, többet közvetlen az orrunk elől vitték el. Szinte nem volt olyan nap, hogy ne jött volna be hozzám. Gyűlöltem az érzést, amikor el kellett engednem. Kiszakadt a szívem minden alkalommal, ahogy láttam a fájdalmat az arcán. Nem akartam mást, csak végre vele lenni, minden nap mellette akartam aludni. Hétvégente mindig próbáltunk együtt lenni. Közeli apartmanokban és panziókban töltöttük közösen az időt, minden ilyen alkalmat imádtam. Egyik nap haza kellett mennie hivatalos ügyben. Igen, Zalába. Természetesen vele mentem. Akkor kicsit közelebb kerültünk egymáshoz. Egész nap együtt voltunk, rengeteget beszélgettünk, élveztem minden percet, hogy vele lehetek. Látványosságokat mutatott, engem teljesen elvarázsolt Zala megye szépsége, még sosem jártam arrafelé. A dunántúlon sem nagyon, nemhogy Zala megye. Találkozhattam az anyukájával, aki mai napig Cicámnak vagy Drágámnak hív, és már első alkalommal azt mondta, hogy sokkal jobb vagyok, mint a többi csaj volt. Nem kicsit voltam büszke magamra emiatt, hagy mondjam! :D Ekkor találkozhattam a lányával is. Éreztem Apa és a lánya között egy szakadékot, de ez annak is betutható, hogy a lánykának már van egy pici babája, és ennek Apa nem nagyon örült, hogy ennyire fiatalon vállal gyermeket, mert félti. Jogosan. A lányka hajthatatlan maradt, innentől már csak azt tehetjük, hogy mindenben támogatjuk, amiben tudjuk. Aranyos volt és szimpatikus, jól kijöttünk és azóta is rendszeresen beszélünk.
Sok élményt köszönhetek Szerelemnek. Lett egy helyünk, a mostani munkahelyemnél egy dombon. Oda jártunk táncolni. Kinyitottuk a kocsi ajtót és bömbölt valami latin muzsika, amire táncoltunk. Imádtam az ilyen pillanatokat, mert ilyenkor mindig úgy éreztem, hogy élek. Szó szerint pezsgett a vérem. Amióta vele vagyok szebbnek érzem és látom magam. Több az önbizalmam. Már nincs az az érzésem, hogy mások többet nálam és ha valaki rám is néz, vissza merek rá tekinteni. Eddig inkább a földet néztem, ha sétáltam, ma már felemelem a fejem és kihúzom magam. Számomra is megdöbbentő, de értékesnek érzem magam. Voltak harcaink. Szerintem még lesznek is,mert én sem vagyok könnyű természet. De szerintem ezeknek a vitáknak le is kellett menni, hogy átlássuk az alapokat. Nem bánok semmit , sőt, örülök, hogy mertem lépni, mert érdemes volt. Rettentően vonz magához, mint egy mágnes, folyamatosan. Nem tudom megmagyarázni. Imádom. Okozott már fájdalmat az tény. Mert általában az ennyire forró szerelmek annyira lángolnak, hogy meg is égetik egyik-másik, vagy mind a két felet. De ezzel együtt is akarom, mert olyan érzéseket vált ki belőlem, amiket más nem tudott. Szükségem van rá. Nagyon szeretem..

Amikor megtaláltuk a megfelelő lakást rögtön lecsaptunk rá és pár nap leforgása alatt költöztünk is. Szeretünk itt lakni. Két szoba, jó állapotú kis lakás, a főbérlőnk pedig másik városban lakik, így még nem is zaklat, elég normális. A szomszédokkal is jól kijövünk. Az egyetlen dolog, ami zavaró, hogy negyedik emelet. Jobban mondva elvileg három de magas földszint van. De legalább már felettünk nem laknak. :D Ha legközelebb hazamegyünk Zalába tervbe van véve, hogy elhozzuk Szerelem kiskutyáját is, aki jelenleg az Anyukájánál van, de a kutyust is engedte a főbérlő, szóval tényleg nagyon oké. Nem rossz a környék sem. Már rendesen megnyugtat hajnalban amikor hallom a vonat kattogását, ahogy megy a síneken, mert még alszik a város és lehet hallani. És azt is imádom, hogy kilépek a lépcsőházból és átmegyek az úton, rögtön ott egy bolt, így nem kell messzire menni, ha elfelejtettem valamit. Ráadásul egy nagyon szuper kis pékség is van a közelben, szuper termékekkel és nagyon olcsó árakkal. Úgyhogy szuper helyen vagyunk és tényleg szeretjük.

Két héttel az albiba költözés után elkezdtem beszokatni Manót egy bölcsibe, ahol már jeleztem, hogy vinném a Kicsit. Két hét leforgása alatt szokott be, szépen apránként, de egyébként szereti. Így nekem is sokkal jobb, mert tudok dolgozni, Manó is társaságban van és le tudja kötni magát, sok dolgot tanul. A dajkái extra jó fejek, segítőkészek és megértőek, egy pillanatra nem fordult meg a fejemben, hogy nem bíznám rájuk a gyermekemet. Ha gyalog megyünk (Manó a tanulóbiciklijén) akkor negyed óra, 20 perc míg odaérünk, kocsival ha meg is fog a lámpa 5 perc.
Elég sokat betegeskedik Manó, de ez a bölcsibe kerülés után várható volt. Majd túl leszünk ezen is. Eleinte nagyon féltékeny volt Szerelemre és sokat hisztizett de már kezdi megszokni a helyzetet. Csak furcsa volt neki, hogy van aki szereti Anyát, mert az apja mint tudjuk, nem nagyon vitte túlzásba a szeretet kimutatását. Szerelem sokat segít Manó nevelésében, nagy segítség. Rá hallgat Manó akkor is, amikor velem dacol, mert nem mer ellent mondani, van egy tekintélye a gyermek előtt, amit saját maga harcolt ki. Ezért is nagyon hálás vagyok neki. Hogy segít, támogat és elfogadott gyerekkel együtt.

Mikor Manó beszokott a bölcsibe, akkor kezdtem dolgozni, azon a tanyán, ahol mindig is akartam. Már régen izgatta a fantáziámat az a tanya, nagyon szép és nagy, rengeteg ló van. Így hát szerencsét próbáltam, és beadtam az önéletrajzom, következő héten már kezdtem. Beugrós lovászként. Eleinte három napot mentem, most már négyet. Reggel héttől este ötig. A hónapok alatt mára már beleszoktam a melóba, ráálltam a munkarendre és hozzászoktam mit, mikor és hogyan csinálnak. 50 lovunk van összesen. Lovagolni tanulok továbbra is, egy munkatársam oktat. Most vettek egy új lovat, amivel majd én és a munkatársam fogunk foglalkozni, futószáron fogjuk oktatni és lovagolunk rajta. Nagyobb a felelősség és több a munka, mint az előző munkahelyemen volt, de nagyon szeretem csinálni. Fizikailag elég megterhelő, de bírom a strapát. Újabban okoskarkötővel, lépésszámlálóval számolom mennyit megyek egy melós napon. 20 000 és 25 000 között szokott lenni a lépéseim száma, ami olyan 10-15 km. Szerintem ezzel mindent elmondtam! ;)

Búcsút veszek, mert már hazaért Szerelem, és lassan vacsora. Köszönöm, hogy elolvastátok!


Visszatérés

Nézem a táncoló esőcseppeket az ablakon.

Egy sötétkék Ford Fiestában ülök, hazafelé tartok. A kilométeróra kitart a 80-nál és az autó úgy ringat, mintha altatni akarna.

Mellettem az a Férfi, aki megváltoztatta az életem és akinek már a jelenlététől boldog vagyok. A hangfalból Majka, Mindenki táncol című száma szól, mert feszt ezt hallgatjuk.

Tavaly Szeptemberben döntöttem el, hogy változtatok. Azóta vagyok az az ember, aki mindig is akartam lenni.

Bővebb információ hamarosan!

Köszönöm azoknak, akik még az olvasóim, hogy itt maradtak. Nemsokára bepótolom az elmaradt hónapokat! ;)

Relax..

Mondhatni lényegében minden rendben van.

Manó tündéri, egész nap csak beszél. Már könnyebb vele, sokkal jobban eljátszik, már magában is, jobban leköti saját magát, így jobban haladok a házimunkával és nem vagyok elúszva, ami rám is nyugtatóan hat.
Megint bent töltöttünk egy hetet Szülővárosomban, egyrészt azért, mert Kincs barátnőm itthon van, másrészt, hogy haladjak a vezetéssel. Kinccsel tudtunk találkozni, bár nem annyit, mint szerettük volna, de az is több, mint a semmi. Még holnapra is tervezünk egy találkát.

Holnap megyek a 30. órámra. Kíváncsi leszek rá, mit fog mondani az oktatóm, hogy hány órát vegyek még. Nagyon szeretnék első alkalommal levizsgázni, bár manapság már nagyon szeretnek kötözködni a vizsgabiztosok. De azért reménykedem, hogy minden gördülékenyen fog menni.
Tegnap Ági barátnőm elkísért vezetni. Ott ült mögöttem míg "sétakocsikáztunk" a városban. Én is élveztem, hogy megint "kikapcsolhatok" egy kicsit és csak a vezetésre koncentrálok, és úgy láttam Ágin, hogy neki is tetszett a dolog. Miután végeztünk, megdícsérgetett, hogy milyen ügyes vagyok már. Nagyon jól esett.
Megint elkezdtem festeni és vagy ezen a héten vagy a jövő héten nagyon szeretnék már menni lovagolni is, mert megint kihagytam több mint egy hónapot. És borzasztóan hiányzik..
Két nap volt (Vasárnap és Hétfő) mikor egyszerűen nem voltam magamnál.. Beütött, hogy számítottam egy találkozóra, pedig semmi okom nem volt rá, csak magamnak beszéltem be, hogy hátha összejön, de természetesen nem sikerült. Emiatt kicsit depi voltam, de szerencsére abban a bizonyos két napban sikerült is összeszednem magam.Ezen változtatnom kéne, mert ez már nem az első alkalom, hogy ennyire beleélem magam valamibe, amiből aztán az ég világon semmi nem lesz..

Ma levittem Manót az istállóba, a volt munkahelyemre, Ő is nagyon élvezte, és én is, hogy végre lovak között lehettünk. Nagyon meglepődtem rajta, mert bement a karámba egy lóhoz. Ismerjük, Vinzornak hívják, Manónak Ő az abszolút kedvence. Dupla karámban volt kiengedve Vinzor, a legbelső "körben" volt. Manó bement a külsőbe. Vinzor odament hozzá és áthajolt a karámon, hogy megszagolja Manót. A Kicsi megsimogatta az orrát és nagyon örült, hogy odament hozzá a lovacska. Ezt még eljátszottuk vagy ötször.  Képek is készültek. Annyira büszke vagyok rá, hogy ennyire bátor, okos és ügyes kicsi Fiam van.
Most megpróbálom elaltatni a Cseppem, és én is pihenek, meditálok egy kicsit. Fő a nyugalom! ;)

Igaz, hogy már köszöntöttem, de ezúton is, még egyszer, Nagyon Sok Boldog Születésnapot Kívánok az én tündéri Unokahúgomnak, Fiam Keresztanyjának, aki ma ünnepli a 23. születésnapját! Isten éltessen még nagyon sokáig, Drágám!! <3


Felülemelkedés és szülinap..

Általában mindig olyan esetekben, ha minden rendben van egy idő után beüt a kraft. Ez most sem volt máshogy.

Megint Férjem alkotott. Mostanság alig volt a gyerekkel és megint kezdtem úgy érezni, hogy minden az én nyakamba szakad ugyanúgy. Meg újabban megint felettébb érdeklődik az exe után.
Egyik nap láttam az exet háromszor is. Aznap pont mentem vezetni és Férjem vitt lefelé a buszmegállóba, hogy ne kelljen a dögmelegben két kilométert gyalogolnom. De útközben már mondta hogy az exe menni fog egy barátnője eskövőjére, mert ő lesz a kocsival. Persze közöltem vele, hogy abszolút nem izgat, plusz meg is volt az adagom belőle, úgyhogy hagyjuk is. Másnap az Irodában voltunk, ott is hallottam, hoy kérdezte kis Morgit, hogy ott volt-e az esküvőn az ex, mi volt hogy volt. De még nem is ez esett a legrosszabbul. Hanem amit aznap este mondott a vacsoránál.. Valamit el akart kérni, és úgy szólt oda nekem, hogy "Anyád!". Rögtön kapcsoltam és közöltem, hogy a Tied, de miért nem lehet már akkor valami kedvesebb kifejezést használni, mondjuk Anya, vagy ilyesmi? Erre szomorú hangon közli velem, hogy "Úgy nem foglak hívni, hogy Anya, mert mást szólítottam annak." Szó szerint ebben a pillanatban darabokra tört a szívem.
Kicsit később megkérdezte mi bajom van, mondtam neki, hogy rosszul esett, hogy megint fel lett hozva az ex. Megint beidegesedett és nagy durcásan közölte velem, hogy nem érdekli, sőt leszarja, többet már nem is mondja.
Beláttam a helyzetet. Nem képes elengedni az exét. Ugyanúgy, ahogy nem képes egyes tárgyaktól sem szabadulni, hanem halmozza, úgy nem engedte még el az exét sem. Pedig ha négy év alatt nem tudta elengedni, soha nem is fogja tudni. És ez fáj. Nagyon fáj. A reakciója, az érdeklődése, a viselkedése, minden erről árulkodik. Lehet, hogy még saját magának sem vallotta be de akkor is ez a helyzet, mert a csaj ideig óráig tűnik el csak az életünkből, utána mindig felbukkan valahogy. Akkor már csak az a kérdés, hogy az lenne az igazság, hogy a szíve még mindig az exéért dobog, én pedig csak egy kirakati bábú voltam, aki azért kellett neki, mert tudott neki gyereket szülni és elmondhatta magáról, hogy fiatal felesége van, hogy fiatal csajt is meg tudott hódítani?! És amikor mondtam neki, hogy vége, azért hadakozott annyira, mert bántja a büszkeségét, hogy a csaj lép tőle?!

Manókám Szerdán töltötte be a második életévét. Tegnap ünnepeltük meg. Vadpörköltet főztem bográcsban, életemben először, de nagyon jól sikerült.Délután már elrendeztem az asztalt, kikészítettem a tányérokat és a poharakat, mikor nagy nyugalomban iszom a söröm a dobozból, mert a kaja is majdnem készen volt már. Egyszer csak érzem, mintha valami belekapaszkodna a felső ajkamba. Egy darázs. Mire sikerült levennem az ajkamról háromszor csípett meg. Rögtön lezsibbadtam és nagyon fájt. Ittam kalciumot és jegeltem, de akkor is feldagadt. Úgy néztem ki, mint aki most szabadult ki detox kezelésről. Angelina Jolie csak jelenthet! Elökörködtem a helyzetet, de be kell vallani nagyon fájt. Mindez a vendégek érkezése előtt másfél órával. Nem is én lennék..
Ettől függetlenül minden rendben ment. Manó kicsit álmos volt, egy ideig kicsit nyűgös, de szerencsére addig Férjem tartotta a frontot, míg én bent voltam a gyerekkel. Mindenki jól érezte magát, sokat nevettünk. Fiam Keresztapjáék hamar elmentek, de ismerősök maradtak még, Zsuzsa és az unokaöccse, Pamaccsal. Kicsit később az unokaöccs is kidőlt és elment haza, Zsuzsa maradt meg Pamacs. Annyira feloldódtak, hogy mindenféle dalt énekeltek hárman, a Férjemmel. Fél 12-kor lett vége a bulinak. Mi 10 óra körül dőltünk ki Manóval és Édesanyával. De örültem, hogy minden rendben volt, hogy mindenki jól érezte magát. Manó sok ajándékot kapott, lassan azon is gondolkodnia kell, hogy mivel játszon. :D Férjem az est végére szerelmesre itta magát. Szerencsére aranyosan szerelmesre, úgyhogy még kicsit tetszett is, hogy legalább ilyenkor elmondja mennyire szeret, ha már a hétköznapokban sosem.. De segítőkész volt, úgyhogy jó pont volt az ellenőrzőbe. Csak előtte ott vannak a feketék és így nem is annyira szép az a piros...

Jövő héten készülünk be megint Szülővárosomba, megint bele kéne kicsit húznom a vezetésbe és jön haza barátnőm is Angliából. Rendeltem három könyvet, azt is ott fogom majd tudni átvenni, ha megjön, de már alig várom. A háromból kettő személyes fejlesztésre alapul, a harmadik pedig Az Asztrológia Tankönyve. Nagyon várom már, hogy lapozgathassam őket. :)

 


:)

Még mindig tombol a nyugalom, nagy örömömre.

A vezetés egyre jobban megy, már nem nagyon van olyan szitu, amit ne tudnék megoldani és már bátrabb is vagyok. Ma volt a huszadik órám, szépen lassan ugyan, de haladok. Szeretnék augusztusban vizsgázni, remélem sikerül.

Manócska valami imádnivaló. Már néha olyan szövegeket mond, hogy csak lesünk, hogy már ezeket is tudja. De nagyon okos. És akaratos. Már ritkábbak a hisztik, de akkor brutális. Iszonyúan be tud pörögni és nagyon feldühíti magát. De azon vagyok, hogy minnél jobban tudjam kezelni, alakulunk már ebben is. Szombaton volt egy hete, hogy leálltunk a szoptatásról. Én kérvényeztem, mert már nagyon fájt. Az egyik kis letört foga már annyira hegyes, hogy két helyen is megsebzett így egyre rosszabb volt a helyzet. Elmagyaráztam neki mindig, mikor kérte, hogy beteg a cici és fáj. Egyszer hisztizett csak érte, de az se tartott sokáig. Azóta jobban alszik nappal és az éjszakát Apával tölti. Próbáltam hozzájuk csatlakozni, de Apa annyira horkol, hogy nem tudok mellette pihenni. Így most ők együtt alszanak, én pedig külön, de rettentően élvezem, hogy enyém az egész ágy. Simán átalszom az éjszakákat, azt se tudom, mikor volt ilyen utoljára.

Mostanában sok időt tudtam eltölteni a barátaimmal is, és ez is feltöltött. Remélem így is marad. ;)

Ezt a nyugodt időszakot most igyekszem kihasználni és próbálok egyre többet olyan dolgokkal foglalkozni, amiket szeretek. A lovak, az olvasás, a zene. Töltődök, tanulok, fejlesztem magam. Ez az időszak tökéletes erre.

Plusz visszaálltunk a régi tervhez Férjemmel és a tegnapi nap folyamán megbeszéltük, hogy nincs védekezés, jöhet a második baba. Igazából most lenne a legjobb. Még nem kell visszamennem dolgozni (ha elkezdenék dolgozni szerintem megint megviselne, ha megszületne a Pici, hogy vissza kell térnem a négy fal közé és úgymond "semmi hasznom" mert én nem vagyok dolgozó ember "csak" itthon vagyok.. ) a két pici között sem lenne annyira nagy a korkülönbség sem túl kicsi. Leteszem a jogsit, könnyebb lesz, hogy akármi van tudok menni és ebben nem leszek ráutalva Férjemre. Úgyhogy átrágtam párszor és mindig arra jutottam, hogy most lenne a legjobb. Mikor előhozakodtam az ötlettel Férjemnek, felcsillant a szeme, megcsókolt és megölelt. Mondjuk Ő már hamarabb is mondta. De látszott rajta, hogy örül. Visszakaptam. És ez nagyon boldoggá tesz. Végre úgy érzem, hogy egy család vagyunk. Számíthatunk egymásra, nem veszekszünk, támogatjuk és szeretjük egymást. Ennél több nem is kell!

Nyugalom..

Végre egy kis nyugalom..

Nincs veszekedés, se civakodás, még számomra is furcsa leírni, de minden rendben.

Férjem tényleg változtatott.. Még az én kritikus nézetemmel tekintve is. Látni, hogy próbál sokat a Kicsivel lenni és volt már, hogy dacosan reagáltam egy megjegyzésére, és nyugodtan, higgadtan elmagyarázza mi a stájsz, nem szedi le a fejem rögtön. Én is próbálok minnél higadtabb, türelmesebb lenni, de szerencsére mostanában nem történt olyan dolog, ami miatt nagyon berághattam volna és ez olyan jó!

Cseppem tündéri kisfiú, egyre többet beszél, szinte minden szavunkat utánozza. Már megkérdezi, hogy "Ez mi?" és ha elmondjuk neki, utána mondja Ő is. Folyamatosan tanul. Próbálkozunk a bilizéssel is, bár még sikerélmény nem volt, de rá ül hébe-hóba és már ez is jó, nem akarom nagyon erőltetni sem. A jó időben amikor csak tudom, viszem magammal és egyre többet megfordulunk az istállóban is. Egyre jobban szereti a lovakat, aminek nagyon örülök. Ha meglátja őket a karámban már kiabál, hogy "Pacikák" én meg majd elolvadok. Nincs olyan nap, hogy ne mondjuk egymásnak, hogy szeretlek és leírhatatlan érzés, mikor átölel a kis kezeivel és magától mondja, hogy "Szejetjek!". Hát kész.. Ennél gyönyörűbb és meghatóbb dolog nincs!

A vezetéssel lassan ugyan, de haladok. Már túl vagyok a tizedik órámon, több, mint 200 km-en, és nagyon élvezem. Már egyre jobban érzem, mikor váltsak és egyre ügyesebb vagyok. Még szoktam izgulni, mielőtt beülök a kocsiba, de amint elindulok kicsit kikapcsol az agyam és csak a vezetésre koncentrálok. Meg az oktatóm ökörködésére, mert ma is majdnem besírtam a röhögéstől, olyan sztorikat sütött el. Nagyon imádom, hogy nem monoton és nem követelőzik meg nem ordibál. Azt hittem, hogy majd beszállok mellé és rögtön elkezdi hogy na már pedig ezt így csináljuk, de nem. Így lazább. Oldottabb. És jobb hangulatúbb.
Általában egy nap csak egy órát vezetek, mert sok volt a tanuló, de most sokan levizsgáztak és amíg nem jönnek a friss Kreszesek lesz időm kicsit belehúzni. Aztán remélem, hogy nyár végére már jogsim lesz! ;)


Majdnem vége..

Eljutottunk oda, hogy már majdnem szakítottunk. Két napig teljes mértékben állt a bál. Minden voltam csak jó nem. Nem is kezdem el írni miket kaptam, mert szeretnék rajta túl lépni. Tegnap még agyaltam délelőtt, hogy mi legyen, mert előző nap este kért Férjem még egy esélyt. Már ezen meglepődtem hiszen alapjáraton nagyon büszke. Ezzel elgondolkodtatott. És úgy döntöttem egy kis mérlegelés után, hogy adok még egy utolsó utáni, utáni esélyt. Akkor nem lesz lelkiismeret furdalásom ha ne adj isten vége lesz. Mert tudni fogom, hogy tényleg mindent megtettem ezért a kapcsolatért. Persze az is dolgozik, hogy a gyereknek Apa kell és imádják egymást, Manót is nagyon megviselné a helyzet. És azt tényleg meg kell hagyni, hogy úgy kb egy hónapja látom Férjemen, hogy változtat. Elhalasztott munkákat, nem ment horgászni, hogy velünk legyen. Sokat volt Manóval is mostanában. Lehetett rajta látni nagyon, hogy dolgozik a helyzeten és próbál többet velünk lenni és segíteni.

Amúgy az az érzésem, hogy jól döntöttem. De akkor sem fogunk együtt maradni. Mélyen legbelül érzem. Már előre félek, mikor kapom a következő lelki pofont. De ne legyen igazam és találjuk meg újra a boldogságot!!

Tegnap este miután elaludt a Kicsi leültünk és megbeszéltük a dolgokat. Elmondtam neki mindent, ami bántott, csak Anyósomra nem tértem ki, de úgy éreztem hogy az most nem lett volna helyén való. Kezdtem azzal hogy beszéljük meg a problémákat. Folytattam hogy látom, hogy többet akar velünk lenni és ez maradjon is így. Működjünk együtt a gyereknevelés terén mert az nem járja, hogy én nemet mondok, Ő meg igent. Ezt mondta amúgy magától is. Elmondtam neki, hogy egyedül éreztem magam, nem éreztem hogy a társam és ezen is változtatni kéne. Kértem hogy menjen el orvoshoz a gyomrával és kezeltesse magát, hagy ne nézzem már végig ahogy megöli magát. Mégis mit csinálok ha lerobban és egyedül maradok? Továbbá arra kértem, hogy ne példálózzon nekem másokkal, hogy ez meg az így csinálta, mert nem érdekel. Nem az ő életüket élem, mindenki hordozza a saját keresztjét, nem is érdekel és nem is tartozik rám mit csinálnak meg hogy. Aztán kértem mondja el, Őt mi bántja. Azt mondta, hogy rosszul esett neki, mikor hazajött munka után fáradtan, én meg idegesen vártam haza és majd leszedtem a fejét. De valahol megérti, hogy nekem is sok volt néha a gyerek meg a háztartás, tehát az okát tudja. Azt rótta még fel, mikor megkérdezte mi bajom van és a válaszom semmi volt. Oké ezt így tényleg nem kellett volna. Belátom, persze, én is hibáztam sokat, tehettem volna máshogy is. Remélem ezek után, hogy mindketten beavattuk a másikat abba, hogy ni bánt, megoldódik a helyzet.

Manó tündéri nagy fiú már. Folyamatosan beszél, próbálok vele türelmesebb lenni és ezáltal nem is olyan hisztis. Sokat játszik, olvasunk, kutyázunk és szinte minden nap meglátogattuk a lovakat is. Nagyon büszke vagyok rá, mindenkinek köszön, mondja, hogy köszönöm, egészségedre és bocsánat. Mostmár Anya vagyok, nem Ajíí és nincs olyan nap hogy ne bújna oda hozzám és ne mondaná, hogy szeret. Én is nagyon odafigyelek a sok ölelésre, bújásra, puszira és hogy sokat mondjam neki milyen nagyon szeretem. Ő az életem..

Sikeres Kresz vizsgát tettem 31-én, nagyon örültem. Másnap már ültem autóba és vezettem. Eddig négy órát vezettem, hármat forgalomban. Nagyon jó fej az oktatóm, nagyon bírom. Halkan megy a zene és ha véletlenül el is rontok valamit nem ordít velem meg semmi ilyesmi hanem elmagyarázza mi volt a baj, miért ne csináljam így. Türelmes és sokat viccelődünk. Nagyon élvezem, hogy vezethetek és a sok kis sikerélmény nagyon feldob. Ez is kikapcsolódás számomra és örülök, hogy szép lassan eljutok egy álmom megvalósításáig és kezemben lesz a jogosítványom. Az a szerencsém, hogy Édesanya sokat van a Kicsivel és így el tudok menni vezetni. A múlt héten otthonról jártam be, mert már nem akartam Édesanyát terhelni, hiszen az egész május hónapban Ő volt a Kicsivel míg órán voltam. Így Anyósommal és Férjemmel volt a Kicsi míg vezettem Kedden és Csütörtökön. Férjem egész jól viseli a helyzetet, már elvitte vagy kétszer gombát szedni a Kicsit. Jót tesz az Apa-Fia kapcsolatnak az biztos. De Anyósom.. Hagyjuk is. Ugyebár mindig baj valami..

Ma bejöttünk Édesanyáékhoz. Holnap megyünk a Kicsinek ruhácskát venni mert alig van rövid nadrágja és pólója. Kedd, Szerda, Csütörtök vezetés, plusz Csütörtökön megyünk a kisebb unokahúgom ballagására. Pénteken megyünk haza és jövő héten megint otthonról jövök vezetni.

Mindenestre kíváncsi leszek mi sül ki ebből az egészből..