Végre úgy érzem sínen vagy az életem, minden szempontból.

Otthon abszolút minden rendben.

Férjem több időt tölt Manóval, szinte mindig Ő hozza és viszi Manót az oviból.
Ugyan sokat dolgozik, de érzékelem, hogy időt szakít ránk is plusz újabban besegít a házimunkába is, pedig nem is kértem.
Valamelyik nap a múlt héten nappalos műszakban dolgoztam, így este hét óra után értem haza. El volt mosogatva. Nagyon meglepődtem, hiszen eddig abszolút nem csinálta. Mikor többszöri rákérdezésre kinyögte, hogy igen, Ő volt, nagyon megdícsértem, nagyon jól esett, hogy nem arra kellett hazaérnem, hogy máris kezdhetem a házimunkát.
Volt nemrég egy érdekes beszélgetésünk, amikor el tudtuk egymásnak mondani, hogy mit érzünk, mi az ami zavar és mi az, ami nagyon jól esik. Nem lett veszekedés a vége, teljes egészében meg tudtunk beszélni mindent.
Talán azóta jobb megint a kapcsolatunk, jobban odafigyelünk egymásra, többet beszélgetünk.

Manó még ebben a hónapban jár oviba, utána augusztusban leállás van, otthon lesz végig. Minden nap fejlődik, folyton beszélget. Rendesen el lehet vele beszélgetni, nagyon meg tud lepni még mindig, hogy milyen kis okos. Nagyon büszke vagyok rá. Az oviban is nagyon szeretik, dícsérik az óvónénik.
Már van egy kis barátnője is, akit Lucának hívnak, de állítom, hogy Ő az egyik legszebb kislány az oviban. Múlt héten mikor mentem Manóért , egymás mellett aludtak. Mikor leguggoltam ébreszteni Manót, elkezdtem simogatni a kis buksiját. Ekkor Luca megdícsérte a körmöm, hogy milyen nagyon szép, mert csillog. Azt hittem megzabálom! :D
Valahogy úgy érzem, most már igazán tudom értékelni a Manóval töltött időmet. Már nem az jár a fejemben folyton, hogy jaj mit kell még csinálnom, hanem igyekszem minél több időt vele foglalkozni. Sokat bújócskázunk mostanában, imádom, mikor keres és tudja jól, hogy hol vagyok, mert mindig megmondja azt is, hova bújjak, de azért átkutatja az egész szobát, miközben magyaráz, hogy "Hol van ez az Anya?? Itt sem találom..!" Kész vagyok tőle! :D
Persze én is eljátszom ugyanezt, és mikor meglátom, ahogy vigyorog, hogy vajon mikor találom meg, mindig elolvadok egy kicsit.
Szerintem most értem be Anyának. Eddig is az voltam persze, de most már hálát érzek minden egyes napért, minden mosolyáért, a sok pusziért, amit ad, vagy mikor rögtön hozzám szalad, ha valami baj van.
A hisztik száma jelentősen csökkent. Sok dolgot meg lehet vele beszélni és már kezd rájönni, hogy jobb, ha elmondja mi bántja és nem ordítással kezdi. Hogyha akar valamit, amit akkor nem tudok teljesíteni vagy nem is lehet, akkor egyre többször lehet lebeszélni vagy más lehetőséget ajánlani neki és már az esetek többségében nem úgy reagál, hogy elkezd ordítani, hogy márpedig azt akarja.
Sokkal kiegyensúlyozottabb, mióta itthon vagyunk. És bizony ez rám is igaz.

Lassan letelik a próbaidőm a munkahelyen. Noha még nem mondtak semmit, azért reménykedem benne,hogy maradhatok. Voltak már gikszerek, mikor eléggé berágtam, de túl vagyok rajta. Plusz ez az elmúlt majdnem három hónap tanulás azért kezdi meghozni a gyümölcsét, mert már kezdem érteni mit csinálok és nem kell minden munkamenethez a füzetemhez nyúlnom, mert megy fejből. Egyetlen dolog zavar, amit nem is fogok szerintem megszokni, az az, hogy hol éjszakásak vagyunk, hol nappalosok. Múlt héten is volt egy éjszakám, de volt nappal is, ezen a héten pedig csak éjszakás vagyok. Ez a második éjszakám,egy huzamban, de még egyet jövök, ez annyira nem dob fel. Hosszú az éjszaka nagyon. Egyedül itt ücsörögni a sötétben azért nem olyan vicces és van, mikor nagyon félek, mert olyan hangokat halok, hogy nem tudom hova tenni..
Sok melóm van azért már ebben a dologban és sajnálnám ezt elveszni hagyni, be kell vallani. Mivel még nem írtam le, most megteszem, egy szállodában dolgozom. Kastélyszálló ráadásul, nem is akármilyen.. Bizony.. Éles váltás. Recepciós lettem. Szerintem a gyönyörű szó édes kevés ennek a helynek a leírásához. Én még ilyen csillárokat életemben nem láttam.. Vörös padlószőnyegen járok.. Régi korhű bútorok mindenhol.. Gyönyörűen lefestett falak, padlóig érő függönyök.. Szökőkút az udvaron.. Van egy feelingje az biztos.. 
Nagyon furcsa volt először. Eddig mindig fizikai munkát dolgoztam. Ez pedig ugyebár szellemi. Igen, mindenkinek igazat adok, aki azt mondja, hogy a szellemi munkát nehezebb kipihenni, mert így is van. Míg a fizikai után aludtam egy kiadósat és minden rendben is volt, itt van hogy egy húzós nap után még két napig zsibbad az agyam.. Nem viccelek! Zsibbad! 
A problémamegoldó képesség nagyon szükséges és meg kellett tanulnom egy olyan programmal dolgozni, amivel még soha nem találkoztam,de még hasonlóval sem, teljesen új volt. Újra emberek között vagyok.. Ha kiakaszt egy bunkó próbálok erőt meríteni azokból, akik kedvesek és aranyosak. Nem könnyű munka, de kezdem megszeretni, amin még én magam is meglepődtem. A munkatársak közül jó párat ismertem, így nem jöttem teljesen idegen közegbe. Szerencsére sokan közülük olyan kattant, mint én, így egész jól elvagyunk. :D 
Csak ne lenne olyan átkozott hosszú ez a 12 óra.. 

Édesanyával hála égnek, minden rendben, végre elkezdett élni és boldog. Lehet hallani a hangján is, hogy jól van és ennek nagyon örülök.
Teljesen más így, hogy tudom, hogy nem idegesíti az Öregem minden áldott nap  baromságával vagy épp azzal, hogy megint segg részegen ment haza. Most már aztán mehet, mert senkit nem zavar..

Az Öreggel is tartom a kapcsolatot. Jelenleg két munkahelyen is dolgozik, legalább leköti és hasznosnak érzi magát. Azért remélem, hogy odáig is eljutunk, hogy legalább 1-2 számlát kifizessen, már bőven ideje volna és nekem se halmozná a világba a tartozást..

Erre a nyugodt életszakaszomra tekintettel úgy döntöttem, hogy magamra is fordítom ezt az időszakot. Újra olvasok, sokat hallgatok zenét. Szükségem volt már nagyon erre a kis nyugira, hogy vissza építhessem a lelki világom, mert eléggé összezuhantam a költözéskor. Biztos vagyok benne, hogy el fog tartani egy darabig, míg sikerül visszadolgoznom az önbizalmam és az erőm, de próbálok erre is koncentrálni, mert most pontosan ennek van itt az ideje.. Egyre többször érzek hálát. Hogy minden nap van hova hazamennem, hogy van családom és egészségesek vagyunk. Van mit ennünk, van mit felvennünk. Hogy puha ágyban hajthatom álomra a fejem, a kisfiammal és a Férjemmel. Aranyos kis házban élünk, ami nem is lepukkant, bőven elférünk és mindenünk megvan mert megteremtjük magunknak és megdolgozunk érte. Van munkahelyünk, tudunk dolgozni. Megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy minden nap autóval járok dolgozni. De ami a legértékesebb és a legfontosabb..: Szerethetek és szeretnek. Hát kell ennél több??! Azt hiszem ezt az érzést hívják boldogságnak.. :)