Izgultam az úton bevallom, nem kicsit.

Manó is nagyon boldog volt, egész úton be nem állt a kis szája,mindent mondott amit látni vélt. Beszélgettünk, de az útra is nagyon figyeltem nehogy baj legyen. Élvezem vezetni ezt az autót, kis Döncimet. Ő egy fekete Dacia Duster.

Azóta is én használom, olyan mintha az én autóm lenne. Öröm vezetni. Jó nagy, gyönyörűen kilátok belőle és ha picit odalépek csak úgy suhan a maga kis több mint egy tonnájával. Az ember ki nem nézné ebből az autóból milyen eszméletlen könnyű vezetni. Illik hozzám, nem is kicsit. Vigyázunk egymásra. Imádom.

Amikor hazaértünk kipakoltunk. Irány az Iroda.

A pultban, barátnőm, Andi, könnyes szemmel ölel magához és azt mondja, ne is mondjak semmit. Mikor kikérem a szokásos kis forró csokimat,azt mondja neki teljesen olyan, mintha el sem mentem volna. Őszinte legyek? Nekem is. A szívem ezé a kis falué lett, ahol összeházasodtam egy csodálatos Férfival,ahol családot alapítottam,ahol gyermeket szültem. Érzem, nekem itt a helyem és nem is megyek már én onnan sehova.

Férjemmel minden este beszélgettünk, miután Manó elaludt köztünk. Új alapokat fektettünk le, de ezek még kialakulóban vannak. Amit látok az idő múlásával, ami nagyon szembetűnő volt, az a hála. Ha kitakarítok,ha csak rend van vagy áthúzom az ágyneműt, Férjem már megköszöni. Ültek egyik este az asztalnál és ettek Manóval,amikor mondja a gyermekünknek:"Látod kisfiam, Anya milyen jó és milyen finom ételt készített nekünk, ezért hálásnak kell lennünk!" Bevallom, nagyon meglepődtem. Bebújnak az ágyba, Férjem magára húzza a takarót majd megszólal:"Friss az ágynemű, jaj de jó. Azért mert Anya áthúzta. Nagyon szépen köszönjük!" Ekkor már bekönnyeztem...

Minden este úgy alszom el, hogy percekig elnézem, ahogy a fiam odabújik az apjához, elmondják egymásnak mennyire szeretik a másikat és elalszanak. Ennél több egy Anyának nem is kell. Megnyugszik tőle a lelkem.

Már nem alszunk külön. Mindig együtt alszunk. Manóval ugyan, de összebújunk Férjemmel rendszeresen. Mindenki bújik mindenkihez. Nagyon élvezem.

Nincs a lakásban dohányzás!! Eddig feszt becigizett. Az ágyba is. Most már nem. Legtöbbször kimegy, de ha nem, akkor a bejárati ajtóban elszívja a kis ablaknál. A legmeglepőbb ebben hogy nem is mondtam neki, hogy így kéne, ezt is magától csinálja.

Nincs Anyósom uralom!! Ha károg az öregasszony, Férjem úgy elküldi melegebbik éghajlatra hogy csak pislogok. És nincs rögtön rohanás ha valami kínja van Anyukának. Anyuka akkor nem is jön ha otthon vagyok, igazából csak akkor kommunikálunk, ha nagyon muszáj. És ez jó is. Legalább nem megyünk egymás agyára.

Ha kiejtek valamit a számon, Férjem kapásból azon van hogy megoldja. Konkrét példa. Nem volt otthon palacsintasütőm, így Férjem elkérte az anyjáét,mert palacsintát szerettem volna sütni. Meg is csináltam természetesen és csak annyit mondtam hogy majd veszünk egy saját sütőt, ne kelljen már mindig az anyjáét elkérni. Erre két nap múlva hazaállít nekem egy vadonatúj palacsintasütővel és egy wook-al. "Tessék Szívem, neked vettem,így már lesz sajátod!!" Elsírtam magam örömömben...

Kezdek stabilizálódni lelkileg. Nem telik el úgy nap,hogy ne érezzem hogy szeretve vagyok. Most ugyan itt fekszem a kórházban, de Férjem sokat felhív és amikor csak tud nálam van. Rendszeresen jön Édesanyám is, a másik Lélektartóm. Esküszöm mikor megjelenik én már megnyugszom,akármi is van. Csak Édesanyám puszta látványától. Nagyon szeretem. Barátnőm, egyetlen Ágicám is rám szokott nézni és rendszeresen érdeklődik hogy hogy vagyok. Na jó, azért néha elkap egy depi. Nem töltöttem még ennyi időt Manó nélkül és nagyon hiányzik. Meg Férjem is. Tegnap, amikor itt volt és megölelt, esküszöm éreztem,ahogy gyógyulok. Nagyon durva volt, mintha átadott volna egy kis energiát. Ez a szeretet úgy gondolom...

Visszamenetelem feltűnt az embereknek is, nyilván. A legtöbbjük örömmel fogadott. A nyaralók pl ugyanúgy beszélgetnek velem, mint mielőtt elmentem. Van egy-két lenéző tekintet, igen, lettek, akik elítélnek. Ugyanis annyit látnak ebbe bele, hogy elhagytam a Férjemet egy másik pasasért. Egy ember nem állt még elém és nem kérdezte még meg tőlem,hogy vajon mi a jó isten vezetett rá arra, miért döntöttem úgy,hogy elhagyom a Férjemet,az életemet?! Az embereket ez nem érdekli. A tartalom a dolgok mögött. Ezeket a felszín érdekli,mert nem látnak alá. Nem gondolnak bele egy percre se a másik helyzetébe, mert nem is akarnak. Nem is baj. Más emberként tértem én is vissza. Erősebb vagyok, mint valaha. Egy hatvanon túl lévő idősebb bácsinak rezzenéstelen arccal mondtam a szemébe a véleményemet amikor azt mondta hogy ezt lehet nem kellett volna meglépnem. Mondjuk hogy a család barátja tehát én erre számítottam is. Köpni, nyelni nem tudott. A következő találkozásnál majd meglátjuk hogyan fogad. Bár én akkor is nyugodtan alszom, ha többet a büdös életbe nem szól hozzám. :D Még egy alkalom volt mégpedig az Irodában amikor kinyitottam a számat. Dadink volt már cseppet szinten az alkoholtól és elkezdte nekem dadogni, hogy "Háát, azért p-p-p-páran leku-ku-ku**áztak téged!". Kortyoltam egyet a citromos sörömből, majd halálos nyugalommal a hangomban megszólaltam: "Elhiheted nekem, hogy teljes mértékben hidegen hagy mások véleménye,mivel mindenkinek van mit sepregetni a saját háza táján is. Szeretem a Férjem, amúgy is, ez csak rá és rám tartozik. Ha meg valakinek nem tetszik a jelenlétem, nyugodtan arrébb mehet!" Ezután Andival már csak összemosolyogtunk. Hát így állok már az emberekhez. Megtanultam,hogy úgy sem lehetünk jók mindenkinek,fizikai képtelenség. Ítélkezni mindig fognak,mert közönségesek, ez változni már sajnos nem fog. Csak azokkal foglalkozom akik megérik a fáratságot,akikben látom a jót és a szeretetet. A többi tehet egy szívességet! ;)

Kicsit már jobban vagyok és már második napja nem kaptam infúziót sem. Csak a hasmenés nem nagyon akar múlni de már legalább kevesebb az alkalom. Majd csak rendeződik. Ma a kaja egész ehető volt, bár már ott tartunk, hogy a reggeli és a vacsi rendszeresen a kukában végzi mert van egy szaga a párizsinak. Hozattunk be szalámit, uborkát és paradicsomot és olyan fejedelmi kajákat csapunk itt hogy elképesztő. :D Túl kell élni, na. A finom és minőségi étel pedig csak segít nekünk gyógyulni. A kávé hiányát viselem egy kicsit nehezen. Az már hiányzik. De pl nem gyújtanék rá egy szál cigire sem, mert még a szagától is rosszul vagyok. Múlt hét Szombat óta én nem cigiztem. Igencsak fontolgatom hogy le kéne tenni megint. Lehet jót tenne. Jelenleg úgy nézek ki, mint valami aszott hulla, és az a baj, hogy nem túlzok. Megint fogytam, az összes bordám kint van. Jó ha van bennem 45 kiló. Nagyon taccsra tett a szalmonella. Mondjuk amikor egyszerre jön kifelé minden, felül is meg alul is az azért kegyetlen tud lenni. Ezért fogytam megint, pedig már kezdtem hízni. Erőm még mindig nem sok van. Sokat hallgatok zenét. Amennyit csak tudok eszek. Olvasok. Ökörködünk a kolléganővel, aki azóta már a pótanyám lett, annyi mindent megbeszéltünk. Nagyokat alszom. Elmélázok a velünk szemben lévő hegyen, amire pont kilátok az ablakból,mert annak a lábánál található az én hőn szetetett tanyám. Gyakran mikor pihenek és hallgatom a zenét,azt képzelem,hogy vágtatunk Apostollal vagy Nefivel az örökzöld réteken és a menetszél belekap a hajamba. Hiányzik a szabadság...