Most is kiderült, hogy kicsit sem egyszerű gyermeket nevelni, háztartást vezetni, dolgozni és blogot írni egyszerre..
Rengeteg volt a munka mostanság, a négy napos ünnep hetén hét napból hatot dolgoztam, így mondhatni most már kicsit fáradt vagyok. Igazából azóta nem térek magamhoz, nem tudom kipihenni magam. De majd csak rendeződök, csak most már tényleg találnom kell egy olyan napot, amikor legalább a délutánt pihenéssel töltöm el.

Csütörtökön lesz két hete, hogy elköltöztem Manóval az albérletből.
Igazából már előtte egy héttel is eljöttem, csak úgy gondoltam, meg tudjuk majd oldani és vissza is mentünk. De a szivemben okozott túl mély seb csak tátongott és sikoltott segítségért, hogy változtassak, mert ennek így nagyon nem lesz jó vége.
Én ebben a kapcsolatban végig nyugtalan voltam. Sokat voltam boldog, de olyan igazán, olyan észtveszejtősen boldog. Ez rakott rám egy nagy leplet, ami sok dolgot elfedett. Ezt a szerelmet köztem és a volt élettársam között, ahhoz a fajta szerelemhez tudom a legjobban hasonlítani, amikor imádjátok egymást de éget ez a szerelem, amit a láng hőfoka generál és elkezdenek jönni a sebek, aztán szépen lassan felőrlitek egymást is meg magatokat is. Olyan Rómeó és Júliásan. A végén mindenki meghal. Ha fizikailag nem, akkor lelkileg...

Ha belegondolok már az elején is történtek olyan dolgok, amiktől nem tudtunk normális alapokat letenni. Az exem tele van félelemmel. Kezdetektől fogva nem bízott meg bennem. A kis szívatásai (pl. mikor vitt dolgozni és minden áldott reggel úgy engedett el, hogy jó pasizást kíván) egy ideig elmentek, de aztán nagyon durván idegesítővé vált. Valahol mindig éreztem, hogy nem teljesen őszinte velem és vannak titkai. Lehet, hogy kicsik, de lehetnek nagyok is, ezt már nem tudom meg. Mindenesetre egy pár kép már összeállt a fejemben, ami a kapcsolatunk alatt folyamatosan homályos volt, mert hála a Magasságosnak vannak emberek, akik felnyitják a szemem.

Lángoltam. Ő is lángolt. Amikor tudtunk figyelni egymásra, fantasztikus páros voltunk. De vannak olyan dolgok, amikben soha nem értettünk egyet, ez is éket vert közénk, meg az is, hogy nem egyezik az értékrendünk és a gyermeknevelési stílusunk. Visszagondolva sokat dacolt velem, önmagával, meg az élettel is. Volt, hogy úgy beszélt velem, hogy képtelen voltam elhinni, hogy ez az ember szeret engem. Sírtam konyhakövön, mikor elhordott mindennek, mert azt mondta, nekem ő csak arra jó hogy istenesen megd**jon, és lesz@rta, hogy odakint bőgök. Volt olyan időszaka, mikor szó szerint két hetente azzal stresszelt, hogy ő elköltözik, elhagy, kész, elege van belőlem. Két hetente. Elég nehezen viselem hosszú távon az ilyen szeszélyes embereket, mert nem tudok velük mit kezdeni, nem tudom mit csináljak.. Most is meg lett a szeszélyesség eredménye.
Vannak a múltjában olyan dolgok, amikkel én nem tudok megbírkózni, de megmondom őszintén, nem is akarok, mert hiába akarta rám rakni az összes terhét, végig tiltakoztam és nem akartam. Egy ideig mégis sikerült terhelnie a múlttal, segíteni akartam neki, de aztán rájöttem, hogy ehhez én édes kevés vagyok, mivel ezt csakis saját maga rakhatja rendbe, nekem nincs beleszólásom, meg nem is szabad, hogy legyen, mivel nem az én saram. A saját dolgaimért felelek én, de mások ballépéseiért nem vagyok hajlandó felelősséget vállalni.
A kaput mégis az tette be, hogy nem úgy bánt Manóval, ahogy kellett volna. Ezek után nem tudtam bízni benne, nem tudtam hinni benne, nem tudtam elfogadni, hogy a történtek után ott legyek és vele. Aki úgy bánt a gyerekemmel, ahogy nem kellett volna. Nem fogom leírni az esetet konkrétan, mert megmondom őszintén, még az is fáj, ha rá gondolok, mert csalódtam és nem kicsit. Rohadtul fájt. Hogy megtörve láttam a saját gyerekem. Megtört a kis lelke. És ez az én hibám is, mert eddig muszáj volt egy olyan emberrel egy fedél alatt élnie, akivel nem akart, akitől félt, csak azért mert én szerelmes voltam. Undorító módon önző voltam. Soha többet nem követem el ezt a hibát, ezt is megfogadtam. Ő a legfontosabb. És innentől nagyon fogok arra figyelni, ő mit szeretne, hogy kiegyensúlyozottan nőhessen fel. Csak reménykedem benne, hogy egyszer majd megbocsájtja ezt az anyjának. Sajnálom, de nagyon, hogy annak okoztam fájdalmat, akit a világon legjobban szeretek.. Az a baj, hogy csak jót akartam neki, de nem ez történt sajnos. Sokszor át kell gondolnom innentől minden egyes lépésemet, nem lesz egyszerű, de azt a döntést fogom meghozni, ami a Kicsinek a legjobb.
Egyébként már jobban van. Édesanyáéknál lakunk, de sokat elmondja, hogy szeret itt lenni és már sokat nevet, bohóckodik, szeretget és újra egyre többet látom azt a kis csillogást a szemében, amit az albiban nem láttam. Csak az tartja bennem a lelket, hogy még nem telt el olyan sok idő. Talán még kijavíthatom a hibámat. így is lesz benne törés, amit csak elfedhetek, de így is ott marad. Kétlem, hogy ezt meg fogom tudni magamnak bocsátani, akármikor is.
Ami még érdekes a Kicsivel kapcsolatban, hogy mostanában sokat emlegeti az apját, naponta többször is. Hiányzik neki. Az exemet egyszer sem mlegette még,a költözésünk óta nem kereste.. Szerintem ez mindent elmond..

Folyamatosan dolgozom, de már nagyon bele vagyok fáradva. Fizikailag is nagyon nehéz, de a munkatársaim közül az egyik már kezd nagyon kibírhatatlan lenni, mert ha ideges állandóan rajtam tölti le és hiába próbálok odafigyelni és mindent jól csinálni, folyamatosan az az érzésem van, hogy a lelkemet kitehetem, de teljesen felesleges, mert ennek semmi nem jó. Tudom, nyilván a kialakult helyzet miatt én is érzékenyebb vagyok, de azért a saját mártírkodása miatt ne engem szedjen már elő állandóan.. így is oda tesznek ahova akarnak konkrétan. Mióta ott dolgozom, két szabad hétvégém volt, egyetlen ünnepet nem töltöttem a szeretteimmel, mert feszt dolgoztam és őszintén megvallva már nagyon kezd tele lenni a hócipőm. Oké, hogy a lovakat imádom, de érzem már, hogy nem bírom fiziailag, be kell látnom, hogy ez már meghaladja egy 50 kg-s nő strapabírását. Már ha lennék 50 kg...

Nehéz időszak áll mögöttem és kicsit sem egyszerű a jelenem sem. Folyamatosan agyalok, átgondolok mindent. A múltat, a jelent.
A múlton már nem tudok változtatni, de a jelent még alakíthatom. Ez hajt előre. Meg az anyaság ereje. Nem lesz egyszerű, mert eléggé mélyponton vagyok, de érzem, ha innen felállok, más ember leszek. Talán kellett is ez nekem. Sőt, biztos. Az élettől egy büdös nagy pofon. Hogy rájöjjek, mi az igaz, mi a hamis, ki állt mindig mellettem, kik azok, akikre mindig számíthattam. Már így is átértékeltem sok dolgot. Minden csak nézőpont kérdése. És általában a saját hibáiból tanul az ember, abból amit megérez a saját bőrén..
Döntéseink visznek előre az életben és mindennek oka van. Ha elesünk, felállhatunk és megpróbálhatjuk újra, érdemes is, mert az eredmény a lényeg mindig. Ha hibázunk, kérjünk bocsánatot azoktól, akiket megbántottunk, akiket szeretünk és változtassunk, hozzuk helyre.
A lényeg, az őszinteség és az, hogy a szív a helyére kerüljön. Ha Ő a helyén van, minden a helyén van...