Még mindig tombol a nyugalom, nagy örömömre.

A vezetés egyre jobban megy, már nem nagyon van olyan szitu, amit ne tudnék megoldani és már bátrabb is vagyok. Ma volt a huszadik órám, szépen lassan ugyan, de haladok. Szeretnék augusztusban vizsgázni, remélem sikerül.

Manócska valami imádnivaló. Már néha olyan szövegeket mond, hogy csak lesünk, hogy már ezeket is tudja. De nagyon okos. És akaratos. Már ritkábbak a hisztik, de akkor brutális. Iszonyúan be tud pörögni és nagyon feldühíti magát. De azon vagyok, hogy minnél jobban tudjam kezelni, alakulunk már ebben is. Szombaton volt egy hete, hogy leálltunk a szoptatásról. Én kérvényeztem, mert már nagyon fájt. Az egyik kis letört foga már annyira hegyes, hogy két helyen is megsebzett így egyre rosszabb volt a helyzet. Elmagyaráztam neki mindig, mikor kérte, hogy beteg a cici és fáj. Egyszer hisztizett csak érte, de az se tartott sokáig. Azóta jobban alszik nappal és az éjszakát Apával tölti. Próbáltam hozzájuk csatlakozni, de Apa annyira horkol, hogy nem tudok mellette pihenni. Így most ők együtt alszanak, én pedig külön, de rettentően élvezem, hogy enyém az egész ágy. Simán átalszom az éjszakákat, azt se tudom, mikor volt ilyen utoljára.

Mostanában sok időt tudtam eltölteni a barátaimmal is, és ez is feltöltött. Remélem így is marad. ;)

Ezt a nyugodt időszakot most igyekszem kihasználni és próbálok egyre többet olyan dolgokkal foglalkozni, amiket szeretek. A lovak, az olvasás, a zene. Töltődök, tanulok, fejlesztem magam. Ez az időszak tökéletes erre.

Plusz visszaálltunk a régi tervhez Férjemmel és a tegnapi nap folyamán megbeszéltük, hogy nincs védekezés, jöhet a második baba. Igazából most lenne a legjobb. Még nem kell visszamennem dolgozni (ha elkezdenék dolgozni szerintem megint megviselne, ha megszületne a Pici, hogy vissza kell térnem a négy fal közé és úgymond "semmi hasznom" mert én nem vagyok dolgozó ember "csak" itthon vagyok.. ) a két pici között sem lenne annyira nagy a korkülönbség sem túl kicsi. Leteszem a jogsit, könnyebb lesz, hogy akármi van tudok menni és ebben nem leszek ráutalva Férjemre. Úgyhogy átrágtam párszor és mindig arra jutottam, hogy most lenne a legjobb. Mikor előhozakodtam az ötlettel Férjemnek, felcsillant a szeme, megcsókolt és megölelt. Mondjuk Ő már hamarabb is mondta. De látszott rajta, hogy örül. Visszakaptam. És ez nagyon boldoggá tesz. Végre úgy érzem, hogy egy család vagyunk. Számíthatunk egymásra, nem veszekszünk, támogatjuk és szeretjük egymást. Ennél több nem is kell!