"This is my dream.."

"Ha jól figyelsz, rájössz arra, hogy a legtöbb értelmi magyarázat: utólagos. Amikor kitört a láva, és felbuggyant a mélyből az irracionális erő, akkor kezded érteni és rendszerezni az egészet. Az ész általában vesztes marad. Kialakított egy rendet, csakhogy az élet rendetlen. Ésszel: átláthatatlan."

Lélektaposás és a felismerés...

Az elmúlt hét, be kell valljam, irdatlan rossz volt. 
Másik Felemnek a nevét megváltoztatjuk, mert már nem igazán érzem, hogy hű lenne ehhez a kijelentéshez.
Úgyhogy maradjunk csak simán a Férjemnél.

Ne értsetek félre, nem megyünk szét, nem válunk el, semmi ilyesmi nem fog történni, csak már nem érzem annyira helyén valónak a Másik Felem megszólítást, mert már nem az.

Tehát Férjecském borzasztó hangulatban volt, egész héten. Amíg Anyósommal úgy beszélt, mintha mézes madzagot húzogatna előtte, hozzám olyan hangnemben szólt, hogy a kutyámmal nem beszélek úgy.
A hét elején jött Anyósomnak egy 43.000 Ft-os gáz számla. Persze elkezdi a sírást, hogy ő majd miből fizeti ezt ki, majd jön ide hozzánk, a garázsba, lakni. (Gondoltam is magamban, hogy addig lakok én itt... )
Jön Férjecském, majd halál nyugalommal közli, hogy ki lesz fizetve a csekk.. A szemem majd kiugrik, hiszen egyrészt miből, másrészt jó hogy annyira emberszámba vagyok véve, hogy velem is megbeszélte. A hétvégéig vártam, amikor mondtam neki, hogy ez így nem esett valami túl jól, hát gondolom, mondanom sem kell, hogy értelmes választ nem kaptam.
Kétszer is megkaptam a következő kijelentést: "Honnan tudjam?? Te vagy itthon egész nap a gyerekkel!"
Ohh, milyen kedves, nemdebár??
Az egyik kérdésem az volt, hogy nem látta-e véletlenül a gyerek kesztyűjét. Ezt a választ kaptam, olyan hangnemben, hogy kb majdnem összecsomagoltam....
Másodszor azért kaptam, mert viccelődni akartam egyik este és mondtam neki, hogy úgy láttam, mintha Manó kidobta volna az itató poharát a kukába.. Megint megkaptam..

Ez ment egész héten. A mai napig nem tudok mi az atyaúristen baja volt.
Erre ma már úgy jön haza, hogy belép az ajtón, mosolyog, odajön hozzám a konyhába és kb úgy ölel meg, mint amikor összejöttünk.. Olyan szerelmesen és szorosan.
Persze, örülök, mint majom a farkának, hogyne már, de a másik része, meg az, hogy csak lesek, hogy most akkor mi van? Mi váltotta ki ezt az elmúlt heti idegbajt nála és minek hatására vált ez köddé? Igen, megkérdeztem tőle múlt héten, hogy mégis mi baja van, a reakciója az volt, hogy fáradt. De tudom, érzem, hogy több van a sorok mögött csak soha nem beszél arról, ami bántja. Csak ennek az a hátránya, hogy nem tudok neki segíteni, ha nem tudom mi baja van. Mivel még nem vagyok gondolatolvasó sem, így lyukra futottam... -.-"
Az is a baj, hogy nem tudom elfogadni, hogy egyik nap még minden vagyok csak kis királykisasszony nem, másik nap meg már így imádlak meg amúgy. A férfiaktól kérdezném: És akkor a nőkön nem tudtok elmenni?? Mintha a Ti reakciótokat lehetne érteni.. :D Vagy pont ez a szép benne??

Hatalmas szerencsémre, hála is érte a Mindenhatónak, van egy fiam.
Mivel az apjával így voltunk, hozzá fordultam. Többet beszélgettem és játszottam vele és valahogy elkezdtem élvezni a vele töltött időt. Rá eszméltem, hogy mekkora kincs van a "birtokomban", hogy van egy gyönyörű, okos, makk egészséges kisfiam. Hálás vagyok érte. Nagyon hálás.
Rengeteg erőt ad nekem. Mikor látja, hogy szomorú vagyok, megvígasztal, és mikor rám mosolyog, úgy érzem, minden gondom elszáll pillanatok alatt.
Már egyre jobban beszélget, pár szóból az első betűket kimondja és a "nem" is nagyon megy már. Plusz egy hétbe telt, de rájöttem, hogy engem Ajinak hív. Ne kérdezzétek, hogy ezt miből hozta létre, mert nem tudom, de mióta rájöttem, hogy én vagyok Aji, mindig mikor meghallom, hogy szól, elolvadok.

Úgyhogy, mondhat nekem akárki akármit. A saját gyermekünknél nagyobb hajtóerő nincs. Őket szeretjük a világon a legjobban, igazi, feltétlen szeretettel. Ők adnak erőt, hogy végigcsináljuk a hétköznapokat. Ők adnak életet, ahogy mi adtunk nekik. És általuk tudjuk meg, milyen is, az igazi boldogság.




Néha nehéz..

Szaladnak a napok.

A helyzet jelenleg sem túl rózsás sajnos. Valami baja megint van Másik Felemnek napok óta, de nem mondja meg, hogy mi az, úgyhogy valószínű megint a munkahelyen történt valami. Ugyanis ha velem lenne baja, azt megmondaná, így is megint minden baj, amit csinálok..

Ha olvasok az a baj, hogy a könyv foglalja a helyet a polcon. Ha netezek akkor netfüggő vagyok. Ha lovazok, akkor az a baj hogy ki legyen épp a gyerekkel.. megint mindenbe beleköt, semmi nem jó neki. Oké, be kell látnom, én is idegesebb vagyok a kelleténél, de amikor már napok óta minden vagyok csak jó nem, az azért már tényleg kicsit unalmas és idegesítő.

Öröm az ürömben, hogy most már tudom hogyan nyugtassam le magam. Újabban elég sokat festek. Volt egy kép, amit itthonra készítettem, Buddha van rajta. Hát nem tökéletes, de első próbálkozásnak jó. Édesanyának is készítek most egy képet, aminek a masszázsszalonban lesz a helye. Na ezt már jobban kidolgozom. Nagyon tetszik pedig még csak kb a fele van készen. A második lenyugtató dolog, ami itthon a rendelkezésemre áll, az a zene. Méghozzá a western stílusú zenék. Eszméletlen milyen hatással vannak rám. Chris Rea, Joe Cocker és Eric Clapton hangja teljesen magával ragad. És természetesen kis Manóm is tartja bennem a lelket. Érte muszáj minden nap kitartani, végigcsinálni. Hiszen neki szüksége van rám. Megijeszt ugyan, hogy mostanában mindentől fél. És nem tudom mi az oka. Akármire mutat a képes kiskönyveiben mindenre úgy reagál hogy fél. Ma már levittem az istállóba, a régi munkahelyemre. Ugyanis a lovakkal kezdte a félelmet. Először be se akart jönni az istállóba. Az ölemben bevittem. Először láttam rajta hogy fél és ha letettem még a sírást is elkezdte. Na aztán egy-két ló nyerített, mire mondtam neki, hogy ez azért van mert szomjasak, inni kérnek. Na addig jártattam a számat és kismilliószor elmondtam, hogy a ló nem bánt, amíg a kedvenc pacimnak Lilinek, már a répát is odaadta. Sokkal oldottabb volt, mikor kijöttünk. Aminek örülök, szerintem sikerült meggyőznöm. :) Már egy hete náthás, de már úgy tűnik szépen lassan kijövünk belőle.

Anyósom is bekavarta alám megint a kakit a szokásához híven. Mondtam neki valamit amit félre értett és persze én voltam a hülye, hogy miért nem mondom hangosabban. Hát baszdmeg, tán ordítsak már vagy mi? Eskü nem halkan mondtam.. de azt meg úgy bírom hogy suttogni meg hallgatózni azt nagyon tud. Tehát alkalmi süket a lelkem. Na úgyhogy kicsit megint minden összejött. Na nem baj, pár nap alatt úgyis lecseng. Addig pedig a festésre és a zenére koncentrálok. A többi pedig le van tojva! ;)

Hello 2017!

Vártam már az Új Év eljövetelét, mert sajnos nem úgy teltek el az ünnepek, ahogy elterveztem.

Karácsony előtt rengeteg dolgom volt, több is, mint vártam. Szinte semmi segítséget nem kaptam, egyedül Édesanyám erőltette meg magát annak érdekében, hogy készen lehessek én is az ünnepi menüvel. De így is szent este napján délután öt óra volt, mire elkészültem a kajával, a süteményekkel, a terítéssel és a fával.. Kicsi Fiam kihagyta a napközbeni alvásait, így kicsit még nehezebb volt a dolgom, és őszintén örülök neki, hogy már vége van. Karácsony első napján beutaztunk Szülővárosomba. Nagyon vártam már, hiszen az egész családunk összejött. Jött Keresztanyám a párjával, Keresztapám a feleségével és a két unokaöcsémmel, természetesen Mamám sem maradhatott el.
Bátyám és unokahúgom, Niki hiányzott még. De mindketten külföldön vannak.
Utóbbival sikerült beszélnünk Skype-on, sírás is lett a vége, nekünk is és neki is. Örömteli, de mégis nehéz pillanatok voltak ezek, hiszen örültünk, hogy egyáltalán látjuk és beszélhettünk vele, de már csak a karácsonyi hangulat miatt is, sokkal jobb lett volna, ha ott ül köztünk.
Estére Apám nem kicsit felöntött a garatra és a probléma gyökere abban rejlik, hogy főleg pálinkát vett be, annak köszönhető, hogy ordítva hordott el mindenkit, majdhogynem a családunk összes női tagját, szó szerint mindennek.
Egy pillanat alatt szakadt fel bennem minden egyes seb, amit akkor okozott, amikor gyerekkori és tinédzser éveimben minden voltam, csak épp jó nem. Minden egyes átordított este lepergett a szemeim előtt és ez borzasztóan fájt. Ezeket a dolgokat, már sikerült eltemetnem magamban és azt hittem, új szintre emelkedett a kapcsolatunk és tudunk javítani az amúgy nem kicsit elhanyagolt Apa-Lánya kapcsolaton, de most megint pofára estem. Nem kicsit.
Odáig fajult a dolog, hogy még másnap reggel is veszekedtünk, így nagyon feldúltan érkeztem haza és ez kihatott az utána lévő egy hetemre is. Nagy nyomot hagyott ez bennem, mert már sikerült elhinnem, hogy meg tud változni. Mélységesen csalódtam ismét és ez nagyon lehúzott lelkileg.

Mára már sikerült összeszednem magam, de sajnos az sem tett túl jót, amúgy is elég érzékeny lelki világomnak, hogy mostanában Másik Felemmel is sokat veszekszünk. Néha eskü úgy beszél velem, mint a kutyával és így is elnyomott hangulatban nem feltétlen fogok erre jól reagálni.
Valamelyik nap simán közölte velem, hogy a szülésem csak egy múló fájdalom volt. Tegnap este pedig olyan hanglejtéssel mondta, hogy nagyon okos vagyok, mint apám, mielőtt lekurváz.
Nem tudom mivel érdemlem ezt ki és tudom, hogy tényleg elég mimóza lélek vagyok, de amikor megjegyzi, hogy én mindent leszarok nem kicsit ki tudok akadni. Én szarok le mindent, mikor tegnap is kétszer ment le a kocsmába, este nyolc óra volt, mikor hazaért. Alig van a gyerekkel, szó szerint csak akkor, ha a kedve tartja. Beletemetkezik a munkába, örülhetek ha este itthon van, de megint hetek teltek el úgy, hogy este kocsmában volt, mi meg itthon a gyerekkel. És még én szarok le mindent? Tényleg nem értem..

Mindegy is.
A mai nap elővettem a buddhista imakönyvemet, gyertyát gyújtottam és mécsest égettem. Örültem a nyugtató illatnak és imádsággal köszöntem meg Buddhának mindent amim van. Az életem, a családom.
Megfogadtam, hogy többet fogok a buddhizmussal foglalkozni. Megfogadtam, hogy jobb ember, jobb Anya és jobb feleség leszek. Megfogadtam, hogy többet fogok magammal foglalkozni.

A mai nappal vallást váltok és buddhista leszek.
Mert ez az én vallásom.