Eljutottunk oda, hogy már majdnem szakítottunk. Két napig teljes mértékben állt a bál. Minden voltam csak jó nem. Nem is kezdem el írni miket kaptam, mert szeretnék rajta túl lépni. Tegnap még agyaltam délelőtt, hogy mi legyen, mert előző nap este kért Férjem még egy esélyt. Már ezen meglepődtem hiszen alapjáraton nagyon büszke. Ezzel elgondolkodtatott. És úgy döntöttem egy kis mérlegelés után, hogy adok még egy utolsó utáni, utáni esélyt. Akkor nem lesz lelkiismeret furdalásom ha ne adj isten vége lesz. Mert tudni fogom, hogy tényleg mindent megtettem ezért a kapcsolatért. Persze az is dolgozik, hogy a gyereknek Apa kell és imádják egymást, Manót is nagyon megviselné a helyzet. És azt tényleg meg kell hagyni, hogy úgy kb egy hónapja látom Férjemen, hogy változtat. Elhalasztott munkákat, nem ment horgászni, hogy velünk legyen. Sokat volt Manóval is mostanában. Lehetett rajta látni nagyon, hogy dolgozik a helyzeten és próbál többet velünk lenni és segíteni.

Amúgy az az érzésem, hogy jól döntöttem. De akkor sem fogunk együtt maradni. Mélyen legbelül érzem. Már előre félek, mikor kapom a következő lelki pofont. De ne legyen igazam és találjuk meg újra a boldogságot!!

Tegnap este miután elaludt a Kicsi leültünk és megbeszéltük a dolgokat. Elmondtam neki mindent, ami bántott, csak Anyósomra nem tértem ki, de úgy éreztem hogy az most nem lett volna helyén való. Kezdtem azzal hogy beszéljük meg a problémákat. Folytattam hogy látom, hogy többet akar velünk lenni és ez maradjon is így. Működjünk együtt a gyereknevelés terén mert az nem járja, hogy én nemet mondok, Ő meg igent. Ezt mondta amúgy magától is. Elmondtam neki, hogy egyedül éreztem magam, nem éreztem hogy a társam és ezen is változtatni kéne. Kértem hogy menjen el orvoshoz a gyomrával és kezeltesse magát, hagy ne nézzem már végig ahogy megöli magát. Mégis mit csinálok ha lerobban és egyedül maradok? Továbbá arra kértem, hogy ne példálózzon nekem másokkal, hogy ez meg az így csinálta, mert nem érdekel. Nem az ő életüket élem, mindenki hordozza a saját keresztjét, nem is érdekel és nem is tartozik rám mit csinálnak meg hogy. Aztán kértem mondja el, Őt mi bántja. Azt mondta, hogy rosszul esett neki, mikor hazajött munka után fáradtan, én meg idegesen vártam haza és majd leszedtem a fejét. De valahol megérti, hogy nekem is sok volt néha a gyerek meg a háztartás, tehát az okát tudja. Azt rótta még fel, mikor megkérdezte mi bajom van és a válaszom semmi volt. Oké ezt így tényleg nem kellett volna. Belátom, persze, én is hibáztam sokat, tehettem volna máshogy is. Remélem ezek után, hogy mindketten beavattuk a másikat abba, hogy ni bánt, megoldódik a helyzet.

Manó tündéri nagy fiú már. Folyamatosan beszél, próbálok vele türelmesebb lenni és ezáltal nem is olyan hisztis. Sokat játszik, olvasunk, kutyázunk és szinte minden nap meglátogattuk a lovakat is. Nagyon büszke vagyok rá, mindenkinek köszön, mondja, hogy köszönöm, egészségedre és bocsánat. Mostmár Anya vagyok, nem Ajíí és nincs olyan nap hogy ne bújna oda hozzám és ne mondaná, hogy szeret. Én is nagyon odafigyelek a sok ölelésre, bújásra, puszira és hogy sokat mondjam neki milyen nagyon szeretem. Ő az életem..

Sikeres Kresz vizsgát tettem 31-én, nagyon örültem. Másnap már ültem autóba és vezettem. Eddig négy órát vezettem, hármat forgalomban. Nagyon jó fej az oktatóm, nagyon bírom. Halkan megy a zene és ha véletlenül el is rontok valamit nem ordít velem meg semmi ilyesmi hanem elmagyarázza mi volt a baj, miért ne csináljam így. Türelmes és sokat viccelődünk. Nagyon élvezem, hogy vezethetek és a sok kis sikerélmény nagyon feldob. Ez is kikapcsolódás számomra és örülök, hogy szép lassan eljutok egy álmom megvalósításáig és kezemben lesz a jogosítványom. Az a szerencsém, hogy Édesanya sokat van a Kicsivel és így el tudok menni vezetni. A múlt héten otthonról jártam be, mert már nem akartam Édesanyát terhelni, hiszen az egész május hónapban Ő volt a Kicsivel míg órán voltam. Így Anyósommal és Férjemmel volt a Kicsi míg vezettem Kedden és Csütörtökön. Férjem egész jól viseli a helyzetet, már elvitte vagy kétszer gombát szedni a Kicsit. Jót tesz az Apa-Fia kapcsolatnak az biztos. De Anyósom.. Hagyjuk is. Ugyebár mindig baj valami..

Ma bejöttünk Édesanyáékhoz. Holnap megyünk a Kicsinek ruhácskát venni mert alig van rövid nadrágja és pólója. Kedd, Szerda, Csütörtök vezetés, plusz Csütörtökön megyünk a kisebb unokahúgom ballagására. Pénteken megyünk haza és jövő héten megint otthonról jövök vezetni.

Mindenestre kíváncsi leszek mi sül ki ebből az egészből..