Az elmúlt hét, be kell valljam, irdatlan rossz volt. 
Másik Felemnek a nevét megváltoztatjuk, mert már nem igazán érzem, hogy hű lenne ehhez a kijelentéshez.
Úgyhogy maradjunk csak simán a Férjemnél.

Ne értsetek félre, nem megyünk szét, nem válunk el, semmi ilyesmi nem fog történni, csak már nem érzem annyira helyén valónak a Másik Felem megszólítást, mert már nem az.

Tehát Férjecském borzasztó hangulatban volt, egész héten. Amíg Anyósommal úgy beszélt, mintha mézes madzagot húzogatna előtte, hozzám olyan hangnemben szólt, hogy a kutyámmal nem beszélek úgy.
A hét elején jött Anyósomnak egy 43.000 Ft-os gáz számla. Persze elkezdi a sírást, hogy ő majd miből fizeti ezt ki, majd jön ide hozzánk, a garázsba, lakni. (Gondoltam is magamban, hogy addig lakok én itt... )
Jön Férjecském, majd halál nyugalommal közli, hogy ki lesz fizetve a csekk.. A szemem majd kiugrik, hiszen egyrészt miből, másrészt jó hogy annyira emberszámba vagyok véve, hogy velem is megbeszélte. A hétvégéig vártam, amikor mondtam neki, hogy ez így nem esett valami túl jól, hát gondolom, mondanom sem kell, hogy értelmes választ nem kaptam.
Kétszer is megkaptam a következő kijelentést: "Honnan tudjam?? Te vagy itthon egész nap a gyerekkel!"
Ohh, milyen kedves, nemdebár??
Az egyik kérdésem az volt, hogy nem látta-e véletlenül a gyerek kesztyűjét. Ezt a választ kaptam, olyan hangnemben, hogy kb majdnem összecsomagoltam....
Másodszor azért kaptam, mert viccelődni akartam egyik este és mondtam neki, hogy úgy láttam, mintha Manó kidobta volna az itató poharát a kukába.. Megint megkaptam..

Ez ment egész héten. A mai napig nem tudok mi az atyaúristen baja volt.
Erre ma már úgy jön haza, hogy belép az ajtón, mosolyog, odajön hozzám a konyhába és kb úgy ölel meg, mint amikor összejöttünk.. Olyan szerelmesen és szorosan.
Persze, örülök, mint majom a farkának, hogyne már, de a másik része, meg az, hogy csak lesek, hogy most akkor mi van? Mi váltotta ki ezt az elmúlt heti idegbajt nála és minek hatására vált ez köddé? Igen, megkérdeztem tőle múlt héten, hogy mégis mi baja van, a reakciója az volt, hogy fáradt. De tudom, érzem, hogy több van a sorok mögött csak soha nem beszél arról, ami bántja. Csak ennek az a hátránya, hogy nem tudok neki segíteni, ha nem tudom mi baja van. Mivel még nem vagyok gondolatolvasó sem, így lyukra futottam... -.-"
Az is a baj, hogy nem tudom elfogadni, hogy egyik nap még minden vagyok csak kis királykisasszony nem, másik nap meg már így imádlak meg amúgy. A férfiaktól kérdezném: És akkor a nőkön nem tudtok elmenni?? Mintha a Ti reakciótokat lehetne érteni.. :D Vagy pont ez a szép benne??

Hatalmas szerencsémre, hála is érte a Mindenhatónak, van egy fiam.
Mivel az apjával így voltunk, hozzá fordultam. Többet beszélgettem és játszottam vele és valahogy elkezdtem élvezni a vele töltött időt. Rá eszméltem, hogy mekkora kincs van a "birtokomban", hogy van egy gyönyörű, okos, makk egészséges kisfiam. Hálás vagyok érte. Nagyon hálás.
Rengeteg erőt ad nekem. Mikor látja, hogy szomorú vagyok, megvígasztal, és mikor rám mosolyog, úgy érzem, minden gondom elszáll pillanatok alatt.
Már egyre jobban beszélget, pár szóból az első betűket kimondja és a "nem" is nagyon megy már. Plusz egy hétbe telt, de rájöttem, hogy engem Ajinak hív. Ne kérdezzétek, hogy ezt miből hozta létre, mert nem tudom, de mióta rájöttem, hogy én vagyok Aji, mindig mikor meghallom, hogy szól, elolvadok.

Úgyhogy, mondhat nekem akárki akármit. A saját gyermekünknél nagyobb hajtóerő nincs. Őket szeretjük a világon a legjobban, igazi, feltétlen szeretettel. Ők adnak erőt, hogy végigcsináljuk a hétköznapokat. Ők adnak életet, ahogy mi adtunk nekik. És általuk tudjuk meg, milyen is, az igazi boldogság.