Szaladnak a napok.

A helyzet jelenleg sem túl rózsás sajnos. Valami baja megint van Másik Felemnek napok óta, de nem mondja meg, hogy mi az, úgyhogy valószínű megint a munkahelyen történt valami. Ugyanis ha velem lenne baja, azt megmondaná, így is megint minden baj, amit csinálok..

Ha olvasok az a baj, hogy a könyv foglalja a helyet a polcon. Ha netezek akkor netfüggő vagyok. Ha lovazok, akkor az a baj hogy ki legyen épp a gyerekkel.. megint mindenbe beleköt, semmi nem jó neki. Oké, be kell látnom, én is idegesebb vagyok a kelleténél, de amikor már napok óta minden vagyok csak jó nem, az azért már tényleg kicsit unalmas és idegesítő.

Öröm az ürömben, hogy most már tudom hogyan nyugtassam le magam. Újabban elég sokat festek. Volt egy kép, amit itthonra készítettem, Buddha van rajta. Hát nem tökéletes, de első próbálkozásnak jó. Édesanyának is készítek most egy képet, aminek a masszázsszalonban lesz a helye. Na ezt már jobban kidolgozom. Nagyon tetszik pedig még csak kb a fele van készen. A második lenyugtató dolog, ami itthon a rendelkezésemre áll, az a zene. Méghozzá a western stílusú zenék. Eszméletlen milyen hatással vannak rám. Chris Rea, Joe Cocker és Eric Clapton hangja teljesen magával ragad. És természetesen kis Manóm is tartja bennem a lelket. Érte muszáj minden nap kitartani, végigcsinálni. Hiszen neki szüksége van rám. Megijeszt ugyan, hogy mostanában mindentől fél. És nem tudom mi az oka. Akármire mutat a képes kiskönyveiben mindenre úgy reagál hogy fél. Ma már levittem az istállóba, a régi munkahelyemre. Ugyanis a lovakkal kezdte a félelmet. Először be se akart jönni az istállóba. Az ölemben bevittem. Először láttam rajta hogy fél és ha letettem még a sírást is elkezdte. Na aztán egy-két ló nyerített, mire mondtam neki, hogy ez azért van mert szomjasak, inni kérnek. Na addig jártattam a számat és kismilliószor elmondtam, hogy a ló nem bánt, amíg a kedvenc pacimnak Lilinek, már a répát is odaadta. Sokkal oldottabb volt, mikor kijöttünk. Aminek örülök, szerintem sikerült meggyőznöm. :) Már egy hete náthás, de már úgy tűnik szépen lassan kijövünk belőle.

Anyósom is bekavarta alám megint a kakit a szokásához híven. Mondtam neki valamit amit félre értett és persze én voltam a hülye, hogy miért nem mondom hangosabban. Hát baszdmeg, tán ordítsak már vagy mi? Eskü nem halkan mondtam.. de azt meg úgy bírom hogy suttogni meg hallgatózni azt nagyon tud. Tehát alkalmi süket a lelkem. Na úgyhogy kicsit megint minden összejött. Na nem baj, pár nap alatt úgyis lecseng. Addig pedig a festésre és a zenére koncentrálok. A többi pedig le van tojva! ;)