Vártam már az Új Év eljövetelét, mert sajnos nem úgy teltek el az ünnepek, ahogy elterveztem.

Karácsony előtt rengeteg dolgom volt, több is, mint vártam. Szinte semmi segítséget nem kaptam, egyedül Édesanyám erőltette meg magát annak érdekében, hogy készen lehessek én is az ünnepi menüvel. De így is szent este napján délután öt óra volt, mire elkészültem a kajával, a süteményekkel, a terítéssel és a fával.. Kicsi Fiam kihagyta a napközbeni alvásait, így kicsit még nehezebb volt a dolgom, és őszintén örülök neki, hogy már vége van. Karácsony első napján beutaztunk Szülővárosomba. Nagyon vártam már, hiszen az egész családunk összejött. Jött Keresztanyám a párjával, Keresztapám a feleségével és a két unokaöcsémmel, természetesen Mamám sem maradhatott el.
Bátyám és unokahúgom, Niki hiányzott még. De mindketten külföldön vannak.
Utóbbival sikerült beszélnünk Skype-on, sírás is lett a vége, nekünk is és neki is. Örömteli, de mégis nehéz pillanatok voltak ezek, hiszen örültünk, hogy egyáltalán látjuk és beszélhettünk vele, de már csak a karácsonyi hangulat miatt is, sokkal jobb lett volna, ha ott ül köztünk.
Estére Apám nem kicsit felöntött a garatra és a probléma gyökere abban rejlik, hogy főleg pálinkát vett be, annak köszönhető, hogy ordítva hordott el mindenkit, majdhogynem a családunk összes női tagját, szó szerint mindennek.
Egy pillanat alatt szakadt fel bennem minden egyes seb, amit akkor okozott, amikor gyerekkori és tinédzser éveimben minden voltam, csak épp jó nem. Minden egyes átordított este lepergett a szemeim előtt és ez borzasztóan fájt. Ezeket a dolgokat, már sikerült eltemetnem magamban és azt hittem, új szintre emelkedett a kapcsolatunk és tudunk javítani az amúgy nem kicsit elhanyagolt Apa-Lánya kapcsolaton, de most megint pofára estem. Nem kicsit.
Odáig fajult a dolog, hogy még másnap reggel is veszekedtünk, így nagyon feldúltan érkeztem haza és ez kihatott az utána lévő egy hetemre is. Nagy nyomot hagyott ez bennem, mert már sikerült elhinnem, hogy meg tud változni. Mélységesen csalódtam ismét és ez nagyon lehúzott lelkileg.

Mára már sikerült összeszednem magam, de sajnos az sem tett túl jót, amúgy is elég érzékeny lelki világomnak, hogy mostanában Másik Felemmel is sokat veszekszünk. Néha eskü úgy beszél velem, mint a kutyával és így is elnyomott hangulatban nem feltétlen fogok erre jól reagálni.
Valamelyik nap simán közölte velem, hogy a szülésem csak egy múló fájdalom volt. Tegnap este pedig olyan hanglejtéssel mondta, hogy nagyon okos vagyok, mint apám, mielőtt lekurváz.
Nem tudom mivel érdemlem ezt ki és tudom, hogy tényleg elég mimóza lélek vagyok, de amikor megjegyzi, hogy én mindent leszarok nem kicsit ki tudok akadni. Én szarok le mindent, mikor tegnap is kétszer ment le a kocsmába, este nyolc óra volt, mikor hazaért. Alig van a gyerekkel, szó szerint csak akkor, ha a kedve tartja. Beletemetkezik a munkába, örülhetek ha este itthon van, de megint hetek teltek el úgy, hogy este kocsmában volt, mi meg itthon a gyerekkel. És még én szarok le mindent? Tényleg nem értem..

Mindegy is.
A mai nap elővettem a buddhista imakönyvemet, gyertyát gyújtottam és mécsest égettem. Örültem a nyugtató illatnak és imádsággal köszöntem meg Buddhának mindent amim van. Az életem, a családom.
Megfogadtam, hogy többet fogok a buddhizmussal foglalkozni. Megfogadtam, hogy jobb ember, jobb Anya és jobb feleség leszek. Megfogadtam, hogy többet fogok magammal foglalkozni.

A mai nappal vallást váltok és buddhista leszek.
Mert ez az én vallásom.