Üdv Mindenkinek! 

Hát kellett hozzá 3 hét, hogy a lakást kipofozzam, rend és tisztaság legyen.. Totálisan el voltam havazva, még edzeni sem tudtam, egyszerűen sem időm, sem energiám nem volt rá.
Reggeltől estig nyomtam a házimunkát. Plusz még a pakolás, mert Anyóshoz folyamatosan kerültek át a dolgok. Megrökönyödésemre, még a fagyasztó jelentős tartalma is.. Azon még annyira nem rágtam be, mikor konkrétan az utolsó darab konzervbontót is elvitte, de amikor szépen kiemelte az utolsó csomag zöldbabot a fagyasztóból, azon már cseppet kiakadtam.. Másnak a kamrájából könnyű feltölteni a sajátunkat ugyebár... Ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy ne adjunk neki 10 db tojást, ha nincs, de az, hogy kiemeli az utolsó csomag zöldséget és nem is mondja, az már kész....
Ez már erre a hétre megszűnt. Elvitt egy csomó dolgot, ezen a héten már semmi nem került át. Csak az amit mi adtunk. Ideje..
A hétvégén ünnepeltük Manócskám első születésnapját.. Akkor is próbálta a hátam mögött a szart kevergetni, csak nem sikerült. Azt mondta Másik Felemnek, hogy beszóltam neki, mikor egyszer itt volt, pedig ilyen nem is történt. Innen forduljak le a székről, ha nem így lesz, de egyszer négyszemközt megmondom neki, hogy adhatna nekem is a gyógyszereiből, mert tuti jó anyag lehet, ha ilyeneket hallucinál tőle.. Na de mindegy, hagyjuk is a Banyát. Már az is nagyon jó, hogy csak napi kétszer öt percre kell lesnem azt a kis csupaszív arcát...

Másik Felemmel is érdekesen alakulnak a dolgok.
Egyszer azt mondta nekem, az unokatesója, Zsolti, hogy ők a családi dolgokat nem nagyon tudják kezelni. Tehát azt tudják, hogy a munkában mit meg hogy,meg más kérdésben is mindent megoldanak. De ha otthon van valami probléma, azt nem feltétlenül tudják kezelni. Hát mára kiderült, hogy ezt Zsolti nagyon is eltalálta..
Ugye felhalmozódott egy-két dolog itthon, amit Másik Felemnek kéne megcsinálnia.
Pl: Mondtam neki, hogy rakjunk rendet hátul a portán, mert minden ott hever szana-szét. Az még hagyján, hogy szétázik minden, de nem is valami esztétikus
látvány. Azt is mondtam, hogy csináljunk a gyereknek egy matatófalat születésnapjára. Hátha lekötné magát, mert majdhogynem lehetetlen mellette főzni és takarítani, ha csak ketten vagyunk itthon, mert semmi nem köti le hosszú távon és feszt rajtam csüngne. Továbbá kellene két vagy három helyre szerelni fogantyút, hogy Manó ne tudja kipakolni minden nap vagy ötször a szekrény tartalmát. Ezekből még egyik sem valósult meg...
Rinyáltam azért is, hogy konkrétan megy mindenfelé, de a gyerekével és velem nagyon kevés időt tölt. Menni kell gombázni, kocsmázni, horgászni, dolgozni, aztán mi valahogy kimaradunk az időtöltésből..
Aztán persze ezekből az lett, hogy kiakadtam.. Sírtam, kiabáltam vele, veszekedtünk. Mind ketten tudjuk, és utána meg is beszéltük, hogy meg fogjuk tudni ezt oldani. Szeretjük annyira egymást, hogy ez nem is lehet kérdés. El is mondtam neki, hogy azért csesztetem, mert hiányzik.. És fogadja el, sőt örülnie kéne neki, hogy vele szeretnénk lenni.. Hiszen nekem csak a gyerek és Ő vannak a közvetlen közelemben.. Se barátnő, se Anyuci nincs itt nekem ebben a csepp faluban. Imádok itt lakni, de ha nincs velem senki, annak az a vonzata, hogy a Férjembe és a gyerekembe fogok kapaszkodni. Meg azért valljuk már be, kibe is kéne kapaszkodnom, ha nem beléjük? Ők a kis családom.. Velük kell megbeszélnem a kis dolgaimat, a legtöbb időt töltenem, hiszen ők az életeim..

Elég nehéz időszakon mentem és megyek is még keresztül. Változom. Lehet, hogy túl gyorsan és ez is megvisel. De nagyon érzem.
Érek, érzek, élek.. Felelőséggel tartozom a családomért. Anya vagyok. Feleség vagyok. Összetartó rugó vagyok.
Csak ez nagy súly ám, ami alatt, éreztem már úgy, hogy összeszakadok. Hogy sok. Hogy túl sok dolog nyomja a vállam, mert sokat érzem úgy, hogy szinte mindent egyedül kell megoldanom. Ez félelmetes és kicsit sem egyszerű.
Mélyen tudom, és érzem azt, hogy meg tudom oldani és hozzá fogok szokni a szerephez. De megint változott az életem. Egyik napról a másikra. Tettem a dolgom folyamatosan, hajhatatlanul, de közben olyan változások mentek végbe nagyon kevés idő alatt, amire úgy tűnik, nem igazán voltam felkészülve.
Nagy a felelősség. A tettek súlya. Felelős vagyok, egy kis gyermekért, egy férjért, egy háztartásért..
Főzni, mosni, takarítani kell és a piszkos edények sem mossák el magukat sajnos.. Emelett még ott vannak az állatok, ott van a plusz munkám is, amibe szintén nagyon belefogtam most, mert az ismerősünk jelezte, hogy most pár napig nem lesz senki nála a hétvégi házban úgyhogy most tudunk haladni..
Takarítónő, szakácsnő, bohóc,óvónő, szerető, állatgondozó, és mosónő vagyok egy szerepben..
Volt két elég kemény kiborulásom. Az egyiknek csak a felét, de látta Másik Felem. Akkor kiabáltam vele. De azután is el kellett mennie itthonról. Így végül is csak Manó nézte végig, ahogy az anyja harcol önmagával, a teherrel és a gondokkal.. De tudom, hogy meg tudom csinálni. Tudom, hogy meg tudom oldani. Másik Felemmel is meg fogjuk tudni oldani. Össze fogunk csiszolódni, kis idő kell, neki is nekem is, de menni fog. Zsigeremben érzem.
Egy család lettünk. És ennek súlya van.
De minden egyes verítékcsepp, minden könnycsepp, minden perc fáradtságos munka, minden kihívás, minden gond és minden akadály megéri. Értük. Kettejükért. A Fiamért és a Férjemért.

Mindenesetre rám férne már egy kis lelki fröccs. Egy kis lovaglás, vagy egy kis kávézás. Zsó, ha majd haza tudsz jönni, és úgy tudjuk csinálni, akkor üljünk össze kicsit dumálni, mint régen, mert nagyon hiányzol, Nyuszika!!

Köszönöm, hogy itt jártatok!
Ne feledjétek, ami nem öl meg, az megerősít!!!