"This is my dream.."

"Ha jól figyelsz, rájössz arra, hogy a legtöbb értelmi magyarázat: utólagos. Amikor kitört a láva, és felbuggyant a mélyből az irracionális erő, akkor kezded érteni és rendszerezni az egészet. Az ész általában vesztes marad. Kialakított egy rendet, csakhogy az élet rendetlen. Ésszel: átláthatatlan."

Megváltozott élet..

Üdv Mindenkinek!
Hát baba mellett nem is olyan könnyű a blogvezetés. :)

Kezdjük egy jó hírrel:
Ugye említettem a múltkor, hogy Másik Felem már teljesen lemondott a hitelről. Én nagyon nem akartam annyiban hagyni a dolgot, hiszen mint már kiderült, másfél év alatt, mi nem tudunk együtt élni a Boszorkával. Meg nem is akarom erőltetni a dolgot, mert akárhogy is nézzük, ez minden, csak nem egészséges.
Szerencsémre volt itt Másik Felem egyik barátja az élettársával és elmondták, hogy ők melyik intézethez fordultak, milyenek voltak a feltételek, mindent. Láttunk benne rációt, ezért elkezdtünk ebbe az irányba érdeklődni. Amikor elmondtam Édesanyámnak, hogy merre gondolkozunk, akkor derült ki, hogy nekünk ezen a helyen van is ismerősünk. Édesanyám segítségével felvettem a kapcsolatot ezzel az emberkével, és aznap már bent is voltunk Szülővárosomban. Manócskát addig Anyósra bíztuk.
Másfél órás tárgyalás után úgy döntöttünk belevágunk, az első lépést már meg is tettük. Most megint várakoznunk kell, a ház átminősítésére, de utána mehet a buli gőzerővel.
Nagyon örülök neki!!!

Egy rossz hír, amit már sikerült megoldanunk, úgy néz ki:
Írtam az előző bejegyzésben, hogy Másik Felemmel a kapcsolatunkat megviseli ez a megváltozott életmód.
A négy napos ünnep előtt voltak érdekes napjaink. Minden kis semmin összekaptunk szinte, feszt veszekedtünk. Nekem nagyon rosszul esett az, hogy egész nap nincs itthon, és amikor este a gyerekkel lehetett volna, akkor is a kocsmában kötött ki. Azért jött ki rosszul ez a dolog, mert az addig oké, hogy már rábízom Anyósra a gyereket, de elmondtam már Másik Felemnek, hogy még mindig nem vagyok ezzel kibékülve, hogy pont attól kell segítséget kérnem, aki ott kavar be ahol csak tud. Nem Anyósra akarok számítani, hanem a Férjemre. Meg mondom van bennem egy kis félsz, hogy majd még ezt is visszakapom a Boszorkától, hogy "Akkor is én segítettem!!". Nekem erre nincs szükségem.
Meg nem tudom én teljesen abban a tudatban voltam, hogy ha elmegy Édesanyám, akkor nem fog lemenni ennyit az Irodába Másik Felem, hanem leesik neki, hogy legalább este vigyázhatna a gyerekre, amíg én zuhanyzom és vacsorázom.De neki is mindent a szájába kell rágni, mert magától nem jut az eszébe.. Erről beszéltünk is, de mégsem így lett. Továbbra is minden nap kocsma. Pedig említettem neki nem egyszer nem kétszer, hogy segítsen, mert szükségem van rá, meg amúgy is, van ennek a gyereknek apja is, legyenek együtt! Továbbá azt sem értettem, hogy miért nem mond fel a munkahelyén (nem most, majd kicsit később) és megy el másik helyre dolgozni. Erről is írtam az előző bejegyzésben! És még mindig nem akar változtatni. Elmondta, hogy fél, hogy nem bírná már a 3 műszakot és akkor mi lesz, ha nem bírja, de közben itt is felmondott, akkor nem lesz munkája. Megint csak az jött ki, hogy nem bízik magában, de fogalmam nincs mi ennek az oka, hiszen amúgy meg olyan ügyes, talpraesett emberről beszélünk, aki tényleg mindent meg tudna oldani, ha akarná...
Na ezt is szóvá tettem, hogy miért nem változtat, ugye emiatt is összekaptunk.
Édesanyámnak egyik este elmeséltem, hogy mi a helyzet, de közben fel is fogtam, hogy változtatnunk kell, mert ez így, ahogy van nagyon nem jó. Elkezdtünk egymástól eltávolodni, pedig tényleg nagyon-nagyon fontosak vagyunk a másiknak.
Így elmondtam Másik Felemnek, hogy ne csináljuk ezt, megpróbálok én is változtani a dolgokon, de ő se idegbetegeskedjen. Mondtam neki, hogy elfogadom a döntését a munkahellyel kapcsolatban, még így is, hogy nem értem. És kössünk kompromisszumot, hogy ne menjen minden nap a kocsmába, csak minden másnap és akkor ki is kapcsolódik, meg én se pattogok, mert itthon is van. Úgy néz ki, így menni fog a dolog.
Ja meg mondtam neki azt is, hogy megpróbálok én is kikapcsolódni, amennyire ki tudok, olvasok, zenét hallgatok és filmet nézek. DE! Októbertől ha rajtam múlik minden héten egyszer vagy kétszer lóra fogok ülni. Aztán amíg Anyuka lovagol, addig Apuka ellesz itthon a gyerekkel. Mert ha Apukának jár a kikapcsolódás, akkor Anyukának is és én lóháton kapcsolok ki igazán! ;)
A hétvége már nyugodtabban telt, már nem veszekszünk, remélem sikerül olyan szintre visszatornázni a kapcsolatunkat, amilyenen voltunk. De szerintem képesek vagyunk rá!

A Boszorkával azóta "elvagyok" amióta odaadtam neki a gyereket. Jelenleg, minden délelőtt, amíg én összeszedem magam és megreggelizek, ő vigyáz a Kicsire. Amitől néha a frász kerülget, de nem tehetek mást. Egyrészt nincs jogom elválasztani az unokát a nagyitól, még akkor sem,ha a nagyi kicsit sem a szívem csücske. Másrészt ha nem bízom rá, szerintem délig kb. a szobából sem jutnék ki, mert vannak olyan napjaink, amikor Manócska egész délelőtt pörög. Így nincs más megoldás, meg így legalább az Öregasszony se rinyál.
Persze a szokásos okoskodások mennek, most pl. az a sláger, hogy hozzam be a babakocsit a szobába és tegyem abba a gyereket, mert abba lehet ringatni és hátha könnyebben elalszik.
Első kifogásom: Ha behozom a babakocsit, kb. mozdulni nem lehet majd a szobában, nemhogy még tologassam.
Második kifogásom: És akkor mi lesz ha megszokja a babakocsit és átesik a ló túloldalára és nem alszik majd másban?? Cseszhetem a kiságyat meg minden mást, ha megszokja a babakocsit. Egy párszor már lehetett ilyen sztorit hallani.. Én nem akarok így járni, mikor megvan a gyereknek a saját helye.
A másik amivel még az agyamra megy: Tegyem ki a gyereket a babakocsiban a ház elé és idézem: "Majd néha ránézünk!"
Hét eddig is tudtam, hogy nem tiszta az Öregasszony, de ezek után.. Már hogy hagynám ott a gyereket??Mint valami kutyát, amikor kikötik a ház elé, "oszt jóvan"! Végül is akármi történhet és a büdös életbe se bocsátanám meg magamnak, ha lenne valami baja emiatt. Mert ha nem tudok vele kiülni, akkor nem teszem ki és ezen is fel van akadva.. De számomra ez abszurd..

Édesapámról ejtenék még pár szót, akit össze kéne kötni Anyósommal ugyanis olyan jól megértik egymást én meg mind a kettőtől falnak megyek..
Az Öreg dolgozott az elmúlt hónapban, de hozzáteszem, nemhogy egy csekket nem fizetett ki otthon, de még Édesanyámnak úgy kellett kikönyörögni hogy valamit vigyen már haza a hűtőbe.. Persze könnyebb, hogy Anyum folyamatosan dolgozik és el van látva az Öreg.. Az unokáját még mindig nem látta de lesz hozzá egy-két szavam csak találkozzak vele.. Azt külön meg fogom neki köszönni, hogy be volt tintázva az unokája születésekor! A baromja..

Lassan zárom soraim,köszönöm szépen, hogy itt jártatok!!! 




Szomorúság és jó hírek...

Sziasztok!

Sajnos az írásom okkal kapja most ezt a kettős címet... Az elmúlt napok nagyon hosszúak és nagyon szomorúak voltak. De ez a tegnapi nappal változott!
Kezdjük az elején..

Csütörtök.
Másik Felem már szinte teljesen lemondott arról, hogy majd felvesszük a hitelt, mert hogy ezzel a fizetéssel, amit kap, alig fogunk megélni, nemhogy még a hitel. Elkeseredtem. Hát mondom, nem lehet igaz, hogy nem tudok megszabadulni a hőn szeretett Anyósomtól. Természetesen azon kezdett el kattogni az agyam, hogy hogy tudnám megoldani a helyzetet.
Leültem Másik Felemmel és elmondtam neki, hogy ez így ahogy van, semmiféleképpen nem maradhat, hiszen kiidegel bennünket Anyós.
Elővettük a hitellel kapcsolatos papírt és elkezdtük átbeszélni, hogy legyen,amikor hazaért Anyós is. Mondta neki Másik Felem, hogy ő legszívesebben megnézne még egy házat, hátha az kicsit olcsóbb lenne, mire a Boszorka simán közölte, hogy neki az nem tetszik, aztán ismét belekezdett a balhéjába.
Ment a szokásos duma, hogy ő már itt teljesen felesleges, mi ki akarjuk őt innen taszítani és mindig kibeszéljük. Amikor közölte, hogy könyörögnie kell nekem, hogy odaadjam neki a gyereket, akkor beleszóltam én is, hogy persze mert nem akarom még ezzel is terhelni, mert utána meg az lenne a baj, hogy most ő viszi a háztartást, de még a gyereket is rásózom.
Összevesztek Másik Felemmel, megint ment az ordítás és amikor Másik Felem közölte vele, hogy ott kezdődött a balhé, amikor kibeszélt engem, akkor megint beszóltam, hogy az nem baj!
Remegtem az idegtől és rögtön az jutott eszembe, hogy valahogy le kell nyugodnom, mert el fog menni a tejem. Kikészültem. Másik Felem is nagyon felhúzta magát.
A pénteki nap folyamán Anyóssal nem szóltunk egymáshoz. Csak akkor mentem ki a szobából, ha nagyon muszáj volt, de közben kattogtam, hogy ez így nem mehet, rosszul éreztem magam emiatt a helyzet miatt. Szombaton reggel rávettem magam, hogy odaadom Anyósnak a gyereket, vigyázzon rá, addig, amíg lezuhanyzok. Szólhattam volna Másik Felemnek is, aki épp cigit töltött a garázsban, de direkt nem akartam, mondom hátha így megbékül az Öregasszony. Meg a gyerek már több mint egy hete van itthon és még tényleg nem volt a másik nagymama kezében. Úgy érzem, nincs jogom ahhoz, hogy a gyereket elválasszam a nagyanyjától, csak azért mert nekem nem olyan az Öregasszonnyal a kapcsolatom. Reménykedek benne, hogy nekik majd jó kapcsolatuk lesz és biztosítom, hogy láthassa az unokáját, egészen addig a percig, amíg nem bántja. De ha megbántja valamilyen formában isten mentse meg…

De közben Másik Felem is.. Hát az az igazság, hogy lenne egy állás egy nem messzi lévő városban, egy gyárban, ott dolgozik Másik Felem unokatesója is. Egyetlen hátránya van: 3 műszak. De amúgy a fizetés kicsit sem rossz, minden hétvége szabad, plusz juttatások vannak, jó a csapat is, és egyáltalán nem idegesítené semmi sem, nem úgy, mint a mostani munkahelyén.
Másik Felem nagyon nem szeret változtatni. Általában elvan a maga kis megszokott világában oszt csókolom. Csak az a baj, hogy most nagyon változtatnia kellene, de ez még az ő tudatáig nem jutott el. Pedig annyiszor elmagyaráztam már neki, hogy félek, hogy majd miből neveljük fel a gyereket, hogy egyszer idegösszeroppanást kap a sok hülye miatt a munkahelyen, és változtasson. Tegnap nagyon komolyan leírtam neki minden aggályomat, ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, hát nem tudom mikor esik végre le neki, hogy nem akarok rosszat, csak a családunk jövőjét szeretném biztonságban tudni. Persze, értem én, hogy nem fenékig tejfel 3 műszakba járni, de most őszintén, ha meg akarunk élni, akkor milyen más megoldást találhatnánk még? Egyenlőre más nincs kilátásban...

Mondanom sem kell, ezektől a dolgoktól, kezdtem totálisan kétségbe esni. Már olyan szinten voltam,hogy minden ok nélkül elkezdtem sírni a gyerek felett.. Ettől is megijedtem. Most mi lesz?? Depressziós leszek vagy mi??

A tegnapi nap a Kicsi egész jól elvolt, délelőtt is aludt egy huzamban 3 órát, aminek nagyon örültem. Lementem Másik Felemmel az Irodába ebéd előtt, hiszen hozzá kell tenni, hogy a 4 fal között egész nap a gyerekkel, fárasztó is, meg ember legyen a talpán, aki nem dilizik be egy idő után... És nekem is szükségem van arra, hogy néha kimozduljak és emberek között legyek..

Délután átjöttek Másik Felem unokatesójáék, Asztiék babalátogatóba. A szobában beszélgettünk, megnéztük a videót, amit csináltam Másik Felemnek második évfordulónk alkalmából, ökörködtünk, 8 éves pálinkát ittak a jeles esemény tiszteletére. Aztán a Kicsi cicizni szeretett volna, ezért kimentek a szobából. Anyós kint ült a konyhában.
Elkezdte mondani Asztinak az anyukáját, hogy mostanában többet feljön ide hozzánk, meg hogy hogy meg volt ijedve a visszérműtétje miatt. Aszti reagált rögtön és mondta, hogy azért jön ide, mert már ezt nála eljátszotta, ugyanis mindig a hiszti ment és Aszti eligazította.
Anyósom beleszaladt a hibába és magáról is elmondta, hogy neki milyen rossz, mert ő is milyen beteg. Asztinak sem kellett több, ő is elmondta a betegségét, és hogy mégsem problémázik állandó jelleggel, mert a rinyálással nem oldunk meg semmit sem. Anyósom majdnem a bőgést kezdte el, még mondta is, hogy nem kellett volna így leb@szni..
Én a szobában úgy vigyorogtam, mint a tök. :D Direkt hallgattam, hogy mi megy odakint.
Anyós le is lépett a szomszéd asszonyhoz, elpanaszkodni gondolom, hogy ő hogy meg lett bántva, mert ugye az ő lelki világával nem foglalkozik senki sem, ahogy mondta a szülésem előtt* is.. Nem is tudom mit vár, mikor ő is pont lesz@rja a másik lelki világát, de mindegy is...

* (Nem írtam le Nektek, de azt tudni kell, hogy azon a szombat estén, amikor mi elindultunk Másik Felemmel a kórházba, akkor is összevesztünk az Öregasszonnyal. Akkor épp azon balhézott, hogy én miért nem szóltam neki, hogy vajúdok, miért csak Másik Felemnek mondtam. Nem tudom már pontosan miket mondott, de arra tisztán emlékszem, hogy amikor én akartam elmondani a véleményemet, akkor meg sem hallgatott, hanem ordított tovább, teljesen elnyomva az én hangomat, ezért hagytam is, inkább nem foglalkoztam vele, de látjátok, így is 16 órát vajúdtam, hát nem kizárt, hogy ez is szerepet játszott benne..Meg ugye ez, hogy mi nem foglalkozunk az ő lelki világával, pedig neki is vannak érzései.. Pofám leszakad...A másik kedvencem, hogy mindig azzal jön, hogy ő nem bántott engem… Áhh,dehogy, nyilván hónapok óta csak hallucinálok… Most már ezt is tudjátok... )

Amikor elment Anyós pajtás, nyugodtan tudtunk beszélgetni tovább, amikor is azt mondta Aszti, hogy tőle továbbra se várjon mást az Öregasszony, hiszen mindent tud, hogy miket csinált, amióta itthon van a Kicsi, mert egyszer beszélt Anyummal is, de Másik Felem is szóról szóra elmondta neki ugyanazt, mint Anyum. Ennek nagyon örültem, hiszen akkor ez azt jelenti, hogy Másik Felem megbízik annyira Asztiban, hogy el merje neki mondani az itthoni dolgokat is és nem elfogult az anyjával kapcsolatban.
Megtudtam továbbá, hogy Másik Felem el akarta jegyezni az exét is, de az ex nemet mondott, azzal az indokkal, hogy akkor elveszti az ingyenes busz bérletet. Ezt azóta se értem, de számomra kicsit meredek, hogy hogy lehet ilyen indokkal visszautasítani egy leánykérést.. És akkor még ezek után rám pipák, hogy velem alapított családot.. Gyökerek, a lehetőség adott volt.. Elszalasztottátok, a másik élt vele, hát így jártatok…
Pluszban még egy jó hír: Aszti lesz Manócska Keresztapja, aminek nagyon de nagyon örülök, hiszen eleve is őt szerettem volna, mert ő áll ki mellettem maximálisan Másik Felem családjából. Közel került a szívemhez, az biztos. Jobb Keresztapát kívánni se kívánhatnék a fiamnak!!!
Ez a tegnapi délután feltöltött. Állnak mellettem is emberek, van, aki megért és ez annyira jó érzés, hogy el sem tudom mondani. Nagyon rám fért már ez a kis löket, mert tényleg kezdtem begolyózni..

Jó hétnek nézünk elébe: Egyrészt Apuka csak szerdáig dolgozik a 20-ára való tekintettel. Másrészt  ma meglátogatott Zsó is, kicsit hazaugrott és beszélgettünk egy nagyot, nagyon jó volt már látni. Harmadrészt ezen a héten jönnek Jolánkáék, ők is hazajöttek Hollandiából és eljönnek megnézni a Cseppemet. Negyedrészt a hétvégén meglátogatnak a Szüleim is Nagymamámmal, mert még se a Nagyim, se az Öregem nem látták a Babócát, mondjuk Apám nem is nagyon foglalkozik a témával, de azért azt majd megköszönöm neki, hogy még az unokája születésekor sem volt józan, sőt…
Nem tudom mi lesz.. Én sem vagyok már az a nagyon türelmes típus a fáradtság miatt. Érzem, hogy Másik Felemmel is megviseli a kapcsolatunkat a megváltozott életmód is, a fáradtság is és az idegeskedés is. Tudom, hogy képesek vagyunk átvészelni, de az kicsit aggaszt, hogy én haladnék előre egy úton, mert már nem bírom elviselni, hogy egy fedél alatt kell élnem egy álnok kígyóval, továbbá az is idegesít, hogy idegileg tönkreteszik azt az embert, aki olyannyira fontos nekem, a Férjemet.. De mégsem akar változtatni…

Reméljük jönni fog egy csavar mert ez már tényleg kezd egy kicsit sok lenni…

Köszönöm, hogy itt jártatok!
Sziasztok!

Ez a zene valahogy mindig feldob..

 


Megváltozott mindennapok...

Üdv Mindenkinek!!

Tegnap volt egy hete annak, hogy itthon vagyunk a Kincsemmel.

Édesanyám hazajövetelünkkor csatlakozott hozzánk és egészen a tegnapi napig itt volt velem, a segítségem volt.
Nagyon élveztem, hogy itt volt, így beletanulhattam én is egy kicsit az Anya szerepbe,de ugyanakkor ha csak zuhanyozni vagy enni szerettem volna, simán rábízhattam a Kicsit, amíg nem voltam a szobában. Sőt egyszer még csatlakozni is tudtam Másik Felemhez, amikor leszaladt este egy italra a kocsmába. Persze totális lelkiismeret furdalásom volt, hogy nem voltam itthon a gyerekkel, így nem éreztem olyan jól magam, mint vártam, de akkor is kellett egy kis "kikapcsolódás". Furcsa volt, hogy ülök az asztalnál, iszom az alkoholmentes citromos sörömet, (ami vérré vált bennem, olyan jól esett!!) de agyban itthon voltam Manócska mellett, totál nem tudtam arra koncentrálni, hogy miről beszélgetnek a többiek, nem még belefolyni a beszélgetésbe...

Hát minden nap más. Minden nap más dolgokat tartogat.
Kicsit hasfájósok vagyunk, de ahogy beszélgetek más Édesanyákkal is, rá kell jönnöm, hogy amit a Cseppem produkál az semmi!
A védőnő szinte minden kajától eltiltott, így rendesen diétáznom kell, a Kicsi hasfájása miatt. A kilók rajtam nem igazán érdekelnek még most! :D
Reménykedünk abban, hogy a hatodik hetünk után enyhül a dolog, azt mondják, addig a legrosszabb, mert addig fejlődik rohamosan a Kicsik bélrendszere. És pl. akkor is fáj a hasuk, ha nagyon bekajálnak, és azért azt hozzá kell tenni, hogy az én Cseppem egy kissé mohó! :D
Cseppeket kap, amikor begörcsöl,de úgy néz ki, az segít neki, szerencsére.

Pár dolgot kiemelnék, ami számomra az Anya szerepben egy kicsit furcsa:

1. A tejbeindítással járó fejés
Az tök természetes volt a számomra, hogy szoptatom a Cseppet, abszolút nem idegenkedtem tőle, már a szülés után rögtön ráéreztünk mind a ketten. De ám valahogy be kell indítani a cickóban a dolgokat, így hát fejni kell. Gyerekek! Hozattam Apával mellszívót. Olyan mellszívót adtak neki, aminek a végén volt egy szívóka és saját magamnak kellett szívogatni. Egyrészt rohadt morbid volt maga a szitu, hogy saját magamnak szívogatom a tejem, másrészt olyan erősen kellett szívnom, hogy beszédültem, mint állat kb. 10 perc után. De olyan szinten, hogy utána még órák múlva is csak szédelegtem.
Na vissza is vitettem Apával a mellszívót, csináljanak vele azt amit akarnak, még azt is elküldeném melegebbik éghajlatra, aki kitalálta...
Hozott egy másikat, pumpás. Az első alkalommal úgy megszívta a didit, hogy kicsordult a könnyem, olyan szinten fájt. Mindegy, maradjon, az elektromos rohadt drága.
Jött a védőnő. Majd ő megmutatja hogy kell fejni. Megint majd bekakáltam, hogy őszinte legyek. Mondom király lesz, ha feszt ennyire fájni fog..
Mindegy, elment, de nagyon idegenkedtem ettól a kézzel fejéstől is, mondom akár a tehenek komolyan. Édesanyám kezébe vette a dolgokat, elmagyarázta, hogy ő hogy fejt anno. Kipróbáltam. Hát sokkal jobban ment, mint a védőnős verzió. Napról napra egyre bátrabban csináltam és ahogy egyre jobban indul be a tejem, annál jobban viszonyulok én is hozzá.És már közel sem fáj úgy!! Rendes sikerélményem van, ahogy látom, hogy napról napra több a tejcsim. Már a fagyasztóba is raktam el, amellett, hogy a Kicsi eszik. Rendesen büszke vagyok magamra. ;)
De ezt is az Édesanyámnak köszönhetem! Pacsi, Édesanya!!!! <3
Ja még ide tartozik az is, hogy az is kissé furcsa volt a számomra, amikor úgy ébredtem reggel, hogy akkora tejpaca van a pólómon, mint a fejem és van egy kellemes kis bukéja.. Egy póló vagy hálóing egy éjszaka. Kizárt, hogy kettő, mert valamilyen úton úgyis összetejezem! ;) Ha én nem, akkor a Cseppem! :D

2. Belassulás
Na hát ugye a babavállalás életmód változással is jár, de kiemelnék egy dolgot, ami nekem szintén furcsa volt. Na most azt ugye lehet tudni rólam, hogy szeretek takarítgatni és ha rám jön az 5 perc végigmegyek az egész házon,ugyanis elkezdem és szinte nem tudom abbahagyni, mindennek egyszerre kell tisztának lenni.
Na most ezt el lehet felejteni.
Hétfőn volt a napja, hogy csináltam egy ilyet, de kétszerre takarítottam ki a szobát is, ugyanis közben volt egy szopi.
És még nekem is meg kell tanulnom belassulni. Nem azon agyalni, hogy na akkor mit kell még csinálni, ami házimunka, hanem nagy ívben lekakálni, és a Kicsivel törődni maximális mértékben. Nem lehet úgy etetni könyörgöm, hogy közben azon jár az agy, hogy basszus még nincs elmosogatva, mert ettől feszült lesz az ember és a Kicsi átveszi. Úgy kell hozzáállni, hogy majd meg lesz csinálva, ha lesz idő vagy megcsinálja más, oszt csókolom.. Csak még nekem is el kell jutni erre a pontra. De már nem kell sok. ;)

3. Nincs pihenés!!!
Semmiféle körülmények között. Meg kell tanulni: Vagy a Kicsivel alszol, vagy összeesel a fáradtságtól. Ez a két lehetőség van. És ha egy huzamban alszol 2-3 órát mondj el egy hála imát érte, mert ilyen nem sokszor lesz! És tényleg így van!Senki nem túloz, amikor ilyeneket mond!! ;)

4. Van egy fiam!!
Na hát ez valljuk be, önmagában is furcsa. Két hete még javában elflash-elgettem, minden este kocsma, magam osztottam be az időmet, stb..
És egyszer csak egyik napról a másikra Anyuka lettem, gondoskodom egy apró kis emberkéről, aki olyan értelemmel néz rám, hogy meglepődöm és minden alkalommal mikor rám mosolyog szerelembe esek.. És mindez tök hirtelen..
Nincs hozzájuk használati utasítás és mikor sikerül kitalálnom, hogy mi baja van és megszüntetem a sírást táncot járni van kedvem örömömben. Éjszaka simán bealszom szopi közben, a fáradságtól, közben Apa frászt kap, hogy összenyomom a kezemmel a gyereket. Pedig valami csoda folytán él a gyerek és tök jól érzi magát! :D
Mondjuk most a meleg megviseli persze, de kit nem...
Tehát egyik napról a másikra nem könnyű szülővé válni. De tudjátok mi a félelmetes?
Minden jön magától. MINDEN. A bennünk fakadó ösztön által. Persze néha van matek, hogy most mi baja van a gyereknek, miért csinálja, amit csinál, de fix, hogy rá jövünk, csak lehet kell neki egy kis idő. Nem könnyű. Sőt, rohadt nehéz.
De ennél szebb feladat a világon nincs. Most is itt fekszik mellettem, hangja nincs. Nézi a kezét, hallgatja a rádiót, néha elnéz a hang irányába, és nagyokat pislog. Olyan mértékű szeretetet érzek iránta, amit eddig még soha. Csodálatos érzés...
Félelmetes és csodás.. Érdekes párosítás..

Köszönöm, hogy itt jártatok!
Sziasztok!!!


Szívecském érkezése...

Sziasztok!

Eltűnésem oka, hogy megszületett Életem Értelme.
Ezt mesélem most el Nektek.

Szombaton délután éreztem, hogy valami kezdődik. Nem tudom elmagyarázni, annyit éreztem, hogy valami nagyon furcsa, kisebb görcseim voltak, a derekam és a hasam alja fájt. Vártunk Apával, vártunk, majd jobbnak láttuk az elindulást. Este 9 óra magasságában érkeztünk meg a kórházba, felmentünk a szülészetre. Megkerestük a nővéreket, megvizsgáltak, átöltöztem, felvették az adataimat, majd befektettek a vajúdóba, ráraktak NST-re. Mivel nem mutatott rendszeres fájdalmakat, csak hébe-hóba, ezért fél óra múlva le is vettek, mert szaporodtunk, nem fértünk volna már el. Felvettek az osztályra, lefektettek egy hat ágyas szobába, mindenki aludt. Szerintem egy kicsit aludhattam, mert volt egy kis képkiesésem.
Hajnali fél 4 tájban arra lettem figyelmes, hogy nedves a bugyim. Elmentem WC-re, gondoltam, hogy ez már a magzatvíz lehet, de visszafeküdtem, mondom várok egy kicsit. Csak érzem, hogy valami kezdődik, elindultam a folyosón, megkeresni a nővéreket. Meg is találtam őket, aludtak. Felkeltettem őket, mondtam mi a helyzet, meg is vizsgáltak, igen, szivárog a magzatvíz. Átmentünk a szülészetre. Doki megvizsgált,víz elment, 10 perces fájásokkal NST-re raktak. Egy csajszi volt még velem, aki akkor már másfél napja volt a vajúdóban. De neki sem voltak rendszeres fájások, így várakozó állásponton volt. Nekem szépen folyamatosan jöttek a fájások.

6 percesekre váltott a fájdalom, kicsit tudtam pihenni köztük, majd gyorsan váltott át 4 percesre. Előkészítettek, le kellett fürdenem, kaptam kórházi hálóinget is és irány a szülőszoba. Apa már jöhetett velem, ő is kapott ruhát, mert amit vettünk neki az nem volt megfelelő. Kaptam fájdalomerősítőt, ismét NST. 9 órától két perces fájásaim voltak. Reménykedtem benne, hogy túl leszek rajta a délelőtt folyamán de nem lett így. Minden fájdalommal egyre rosszabb lett, Apa hol vizesruhát rakott rám, hol legyezgetett. Próbáltam sokat inni, hogy ne legyen baj. A fájdalom egyre jobban magával ragadott, óráról órára. Mintha le akarna szakadni a medence, a méh, a has, átmegy a lábba, a derékra, mindenhova. Leírhatatlan és elmondhatatlan fájdalom. Mivel már ordítottam a fájdalmak alatt, a szülésznő bejött és elmondta, hogyan próbáljak meg lélegezni a fájás alatt. Próbáltam koncentrálni, a legtöbbször sikerült is. Álltam órákon keresztül, mert ülve még elviselhetetlenebb volt a fájdalom. Apuka tartotta magát és így sok erőt adott nekem.

Délben infúzióban megkaptam az ebédem, még mindig a mérhetetlen szenvedés. Semmit nem tudnék ehhez hasonlítani, ilyen mértékű fájdalom nincs még egy. Kipróbáltam a labdát is, nem sokat javított a helyzeten, így álltam tovább. A méhszáj folyamatosan tágult, a dokim még rá is segített, az is valami borzasztó volt. Amikor már teljesen szabad lett volna az út, a méhszáj peremében fent akadt a babám feje. Át kellett neki jutnia, különben nem haladunk tovább. Kb. fél óra alatt át is jutott, de az is valami eszméletlen fájdalommal járt.

A nővérek, a szülésznő és az orvosom a szomszéd szobában várták a dolgok alakulását, de csak akkor néztek ránk, amikor kértem valamit, direkt elmondták hogy nem "zaklatnak" bennünket, meghagyva az intim pillanatokat Apának és nekem. Jó is volt ez így nagyon, biztonság érzetet adott végig a vajúdás alatt.
Fél 3 magasságában toló fájásaim voltak, nyomni akartam, de még nem lehetett. Visszatartani nagyon nem tudtam, de minden erőmmel azon voltam, hogy sikerüljön. 3 óra után le kellett feküdnöm az ágyra, amit gyorsan átalakított a szülésznő szülő ágynak, én pedig szóltam Apának, hogy menjen ki, ezt most ne lássa.

A légzésemre próbáltam nagyon odafigyelni, de úgy éreztem nem bírom ki. A fájdalmak csak jöttek és jöttek, azt hittem már soha nem lesz vége, még az is megfordult a fejemben, hogy innen már soha nem kelek fel...
Elmondták a nyomási technikát, a doki leült mellém a hasamhoz, a szülésznő pedig velem szemben várt. Az első két nyomást elrontottam, nem tudtam koncentrálni. Mondta a doki, hogy szedjem össze magam, mert most már csakis rajtam múlik, mikor lesz a kezemben a kis csodám. Ezen felbátorodva megszállt valami energia és koncentráltam.
Szóltam, mikor jött a fájás és nyomtam.A doki is segített, a hasamat nyomta, de semmit nem éreztem belőle. Megint szóltam, nagy levegő, nyomtam. Várakozás, nagy levegő, nyomás, de iszonyatos erőből. Mondták, hogy ügyes vagyok, csak így tovább, még jobban felbátorodtam, úgy nyomtam, mint akinek az élete múlik rajta és egyszer csak hatalmas megkönnyebbülés. Megszületett a kisfiam,József Bálint. (15:35-kor, 3600 grammal, 53 centivel. )
Elkezdtem a sírást, abba sem tudtam hagyni. Apa bejött, készített rólunk egy videót, akkor már a mellkasomon volt Életem értelme.
Kicsit később elvitték a babánkat, megmérték, lefürdették, addig engem is varrt a dokim. Amikor mind a ketten rendbe lettünk rakva, ismét együtt lehettünk. Megvolt az első szopizás, nagyon ügyesek voltunk, azt mondták itt nem nagyon lehet gond. Apával totális szerelembe estünk a Kicsi iránt, elmondhatatlan kötelék és szeretet uralkodott rajtunk.
Ismét elvitték Törpikét, engem pedig bevittek a szobámba, előtte pedig még a folyosón válthattam egy pár szót a szüleimmel és Zsóval is, akik nagy lázban vártak a váróban. Édesapámra nagyon berágtam, mert kiderült, hogy azok alatt az órák alatt, amíg én az unokájával vajúdtam, ő sorra látogatta a kocsmákat, így mire megszültem, már be volt csiccsentve. Hát mit ne mondjak, elég rosszul érintett... Hogy ezen a nagy eseményen sem lehet megállni, hogy ne igyon, hát hagyjuk is...

8 óra magasságában visszakaptam a Kincsemet, és már csak apró vizsgálatokra vitték el. Az első éjszaka nagyon hosszú volt, de nem éreztem magam fáradtnak, szerintem kaphattam egy adrenalin löketet a szülés alatt. A napok gyorsan teltek a kórházban, Vasárnap szültem, Szerdán már jöhettünk is haza. Hárman voltunk a szobában, de nagyon jól éreztük magunkat együtt, sokat segítettünk egymásnak. A nővérek általában rendesek voltak, egy-két kivétellel meg voltunk velük elégedve. De sokat segítettek, aranyosak voltak.
Nagyon jó már itthon, egyetlen probléma van: Anyós még féltékenyebb, mint volt. Nem tudom mi lesz ennek a vége..
A Picúrom kicsit hasfájós, de nem olyan vészes.Olyan kis husis, formás, öröm ránézni. Amúgy a végtelenségig huncut és tündér. Sokat mosolyog és bújik, totálisan szerelmesek vagyunk belé.

Hogy milyen Anyának lenni? Felemelő érzés.Minden percét imádom. Nagyon ki vagyok rá élezve, ha már megnyekken, ott termek.De amikor rám néz és elmosolyodik, vagy csak halkan piheg a mellkasomon,felhőtlen boldogságot érzek.Az életem adnám érte, akár mikor, gondolkodás nélkül. Elmondhatatlanul szeretem...
Tényleg ez a nagy betűs BOLDOGSÁG és az élet értelme...

Hála istennek a tejem beindult, a Kicsi pedig rendszeresen és elég sokat eszik, aminek nagyon örülök. Ha sikerülne megoldanunk ezt a hasfájást is, csodálatos lenne. A szívem szakad meg, amikor sír és látom, hogy húzza a görcs. Probálunk rajta segíteni tornával, közelséggel, bújással, de alig várjuk a holnapot, hogy tudjunk neki venni görcsoldó cseppeket és megkönnyítsük a pici pocakja dolgát.



Nagyon szépen köszönöm, hogy itt jártatok!
Sziasztok!!!