"This is my dream.."

"Ha jól figyelsz, rájössz arra, hogy a legtöbb értelmi magyarázat: utólagos. Amikor kitört a láva, és felbuggyant a mélyből az irracionális erő, akkor kezded érteni és rendszerezni az egészet. Az ész általában vesztes marad. Kialakított egy rendet, csakhogy az élet rendetlen. Ésszel: átláthatatlan."

Fejlemények és nem említett parasztok...

Üdv Mindenkinek!

Ígéretemhez híven visszatértem, hiszen tegnap hazatérhettem még a kórházból. Voltunk ultrahangon, azt mondták, hogy minden rendben van, a Cseppem becsült súlya 3800 g.. Nem is olyan Csepp :D Még ha pár grammot tévednek akkor sem leszünk kicsik. Már csak azért imádkozom, hogy természetes úton meg tudjam szülni. Ugyanis 48 kg-val kezdtem a terhességet, gondolhatjátok, hogy nem voltam egy hatalmas termet, ami annyit tesz, hogy a medencém, a csípőcsontom sem egy hatalmas, de akkor is reménykedem benne, hogy sikerülni fog természetes úton a dolog..
A lényeg, hogy minden rendben van. Szóval ismét várakozó álláspont..

A nem említett parasztokról pedig: Tegnap nem tértem ki erre a dologra, mert sem időm sem hangulatom nem volt hozzá, de most, hogy van egy kis időm muszáj kiírnom magamból!
Tehát, mint tudjátok van Anyósnak a naaagyon okos barátnője, egyszer volt róla szó egy kicsit, de most bővebben kitérünk rá.
Tehát ez a nő a nyugdíjba vonulása előtt nővér volt, de se férje se gyereke nem volt soha. Rettentően szeret MINDENBE beleszólni még akkor is, ha totálisan semmi köze nincsen hozzá. Itt van hétvégi háza, de amikor eljön ide és meglátom az ajtóban már borsózik a hátam, egyszerűen nem tudom elviselni, azt az okoskodást, azt a hangnemet, amit megenged magának néha. Irtózom tőle totálisan.
Na és ugye tudjuk, hogy Anyóska se tudja befogni sose a száját, mindent elkotyog mindenkinek. És hát ebből adódóan ez a barátnő mindent tud a terhességemről de még azt is,melyik nap milyen vizsgálaton voltam, mindent.
Na ezek ketten beszéltek telefonon, amikor Okoska közölte, hogy a héten nehogy szüljek, mert neki szerelőnél van a kocsija és akkor nem tud bejönni a kórházba. Már erre azt mondtam, hogy "TESSÉK?????" amikor utána azt közölte, hogy ő lesz az első aki bejön hozzám látogatóba a kórházba. Amikor Anyós ezt előadta nekem a következő volt a reakcióm: "Hát lehet, majd azt mondom neki, hogy a viszontlátásra!" Erre Anyós nagy felháborodva: "Meg ne csináld, az nem illik!!"
Nyeltem egy nagyot és ismét nem osztottam ki. De kattogtam még ezen egész nap. Hát tényleg ennyire gyökerek az emberek? Miért, illik egy frissen szült kismamát zaklatni a kórházban? Az illik? Neki lehet?? Még megmondja, hogy mikor merjek szülni?? Na álljon meg a fáklyás menet...
A saját anyám megkérdezte tőlem, hogy szeretném-e ha bejönnének hozzám. Mindjárt más lett volna a baba fekvése, ha ez a bunkócska Okoska is megkérdezi, hogy bejöhet-e és nem közli. És köteles vagyok fogadni, mikor szerintem annak fogok örülni, hogy élek? Majd ott hagyom a gyereket, hogy vele trécselgessek a folyosón vagy ezt hogy a f@**omba gondolta?? Egyáltalán mit képzel ez magáról, hogy ilyen kijelentéseket tesz? Egy pillanatra nem gondol bele egyik se- se Okoska, se Anyós- hogy nekem milyen lesz. Hogy én kit akarok fogadni a kórházban vagy kit nem. Egy pillanatig sem számít a másik.A másik meg, hogy nem ALAP dolog, hogy a család tagjai az első látogatók??
Számomra teljesen abszurd, hogy hogy lehetnek ekkora sötét parasztok.. Miért nem lehet legalább szülés után békén hagyni egy kicsit?Hogy ennyire ne legyenek tekintettel a másik emberre... Hát eszem megáll..
Pedig ennek lesz böjtje érzem. Vagy tényleg az lesz, hogy a kórházba osztom ki valamelyiket, vagy tényleg ki se megyek Okoskához a folyosóra és nagy ívből lesz@rom még ha meg is sértődik. Hát mit kell nekem állandóan azzal foglalkozni, hogy jaaj csak be ne szóljak, mert akkor durci lesz?
Na ,majd pillázhatnak nagyokat mind a ketten, mikor elszáll belőlem ez a "nyelek és nem szólok vissza" stílus. Nem fogom hagyni, hogy zaklassanak. Hogy ennyire bele másszanak az intim szférámba, főleg, ha már megszületett a gyermekem. Pedig látom előre amikor elmagyarázzák nekem, hogy mekkora sz@r anya vagyok, mert ezt meg azt nem úgy csinálom,ahogy ők csinálták vagy gondolják stb... Eljön még az én időm, akkor lesznek helyre rakva!Nem is tudom mit gondolnak, tiszta olyan, mintha azt hinnék, hogy ők felsőbb rendű lények, vagy nem is tudom, hogy nekik mindent szabad.
Majd megtudjátok.. Nem ismertek még... ;) Hiszen, ha Ti nem foglalkoztok azzal, hogy legalább annyival megtiszteljetek, hogy nem ugattok bele mindenbe, vagy megkérdeztek, hogy mit szeretnék, - legalább ilyen esetben ha már máskor meghaladja a tudást - akkor majd én is nagy ívből lekakálom, hogy ne bunkózzak és ne mondjak olyat, ami esetleg nem tetszik, mert megbántódhattok, hiszen nem az van amit Ti akartok.. Csináljátok csak, az én türelmem is véges! ;)



 

Köszönöm, hogy itt jártatok, egyenlőre zárom soraim!
Sziasztok!

Izgalmas...

Sziasztok!

Ezen a héten is megjártuk a védőnőt, most Hétfőn kellett mennünk. Mondtam neki, hogy kis görcseim vannak, de azon kívül szinte semmi extra, mondta, hogy álljak készen létben és hogy hozzá már nem kell visszamennem, majd ő látogat meg minket, ha már hazajöttem a Babóval a kórházból.
Kedden megint NST. Azt tudni kell, hogy ünnepség volt a kórházban, ahol szülni fogok, és pont akkor kezdődött a "buli" amikorra nekem az időpontom szólt. Ez azt eredményezte, hogy nem az a vizsgáló csajszi volt bent, aki szokott lenni, hanem valami fiatal csajszi. De lehetett rajta látni, hogy nincs képben, már az elején. Lefeküdtem, rám kötötte a szerkezetet. Semmi extra, kb 10 perc után fordultam egyet, hogy jobban beinduljon a Cseppem, mert addig nem nagyon akart mocorogni. Kb. negyed óra után tűnt fel a kiscsajnak mellettem a nagy telefonnyomkodás, facebook-ozás közepette, hogy nem nyomott be egy gombot a gépen és így nem indult el a papír, amire nyomtatja az eredményt a gép. Magyarul tök feleslegesen fetrengtem ott negyed órát. Sűrű elnézések, vigyorgások közepette benyomta a gombot és végre elindult a papír. Egy szót se szóltam, de voltak érdekes gondolataim! :D Manócskám vette az adást és úgy beindult, hogy nem győztem nyomkodni a gombot az érzékelőn. :D A további 20 percben 29 mérhető mocorgást produkáltunk, amire borzasztó büszke vagyok! ;)
Végülis sikerült kikapni az eredményt, a papírt, mindent. Sőt még a vérnyomásom is tökéletes volt, nem is csodálom. Az amúgy alacsony értéket feltornázta a kiscsaj, amikor ott balf***oskodott az biztos :D Mondja nekem, hogy Keddre ad időpontot, mondom akkora ne adjál, mikor Hétfőre vagyok kiírva és múlt héten azt mondták nekem, hogy Hétfőn behívnak. Na akkor kaptam a másik időpontot, majd nagy nehezen kinyögte, hogy hol találhatom meg az orvost. Oké cső elhagytuk a helyszínt. Egy élmény volt! xD

Megkerestük a dokimat, aki épp ügyelt a szülészeten. Épp jött velünk szemben a folyosón, amikor kiléptünk a liftből, nagy szerencsénk volt, mert közel sem volt biztos, hogy ott megtaláljuk. Telefonált, de bólintott és rögtön elvette a kiskönyvemet. Behívott egy szobába. Amikor lerakta a telefont, megint köszönt, megnézte az eredményem, mondta, hogy minden rendben. Megkérdezte mikorra vagyok kiírva, mondtam, hogy Hétfőre, ezután megbeszéltük, hogy Csütörtökön, azaz ma, elmegyünk még egy ultrahangra, aztán ha nem történik semmi sem jövő hétig akkor Kedden be kell feküdnöm a kórházba. Nagyon rendes és kedves volt, mint mindig. Ja és már NST-re sem kell mennünk.

Tegnap ismét elkapott a fészekrakó ösztön, végigtakarítottam a délelőttöt, még a garázsban is rend van. De már a gondolataim 100 %-át a várakozás, az izgalom, a szülésről való gondolkozás teszi ki. Borzasztóan kíváncsi vagyok. A reakciómra, hogy meddig fog tartani, milyen érzés lesz és mit fogok akkor érezni, amikor majd a kezembe adják a kis albérlőmet. Már most is úgy indulunk el az ultrahangra, hogy viszem a kórházi csomagom, hiszen sosem lehet tudni, csak nyugodtabb az ember, ha ott van a cucc, a háta mögött és még ha be is indul a dolog út közben vagy az ultrahangon látnak olyat, ami miatt már nem engednek haza, akkor sincs gáz, mert nálam van minden ami kellhet.
4 nap a kiírásig. Vajon kitartunk addig? Vagy meglesz a nagy találkozás már a héten? Vagy majd be kell indítani mert olyan jól érzi magát Manócska, hogy ki sem akar jönni? Vajon hogy fogom bírni? Megy az agyalás rendesen...

Két lehetőségünk van: Ha bent tartanak, nem írok Nektek, majd csak a jövő héten. Babával. ;)
Ha nem tartanak bent, még jelentkezem, legalább azzal, hogy mit mondtak az ultrahangon, hiszen nagyon kíváncsi leszek arra is, hogy most mit fognak mondani a súlyára és a méhlepényem állapotára. Hát meglátjuk!

Köszönöm, hogy itt jártatok!
Sziasztok!




Felismerés..

Üdv Mindenkinek!!

Az utolsó írásomban nem tértem ki arra, hogy az az intézet, ahol szerettük volna felvenni a hitelt, a múlt héten elutasított minket. Másik Felem és Anyósom rögtön beparáztak, én magam sem tudom miért, de örömmel reagáltam, és mondtam nekik, hogy semmi baj nincsen, menni kell tovább, érdeklődni kell más bankoknál is, nincs veszve semmi. El is indultunk egy másik úton, ami úgy néz ki sokkal járhatóbb, mint az előző lett volna plusz közel sem követelnek annyi mindent, mint az előző helynél. Nagyon úgy néz ki, hogy sikerülni fog. De most már tényleg. Elérhetőbb ez az út. Remélem minél hamarabb sikerül dűlőre jutnunk és haladni valahova.

A héten egyik nap sokat beszélgettünk délelőtt telefonon Édesanyámmal, aminek meg is lett az eredménye. Elmondtam neki, hogy elkezdtem a megfelelési kényszeremmel foglalkozni, hogy írom le magamnak a dolgokat, hiszen a könyvem segít ebben is, hogy milyen kérdéseket fogalmazzak meg magamnak, mi alapján válaszoljak, ezzel segítve magamon, hogy felismerjem min kell változtatnom. A kérdésekre a válaszok fura mód elég könnyen jöttek belőlem, minden gond nélkül sikerült megfogalmaznom a dolgokat és papírra vetnem. Édesanyám nagyon támogatott az ötletemben, azt mondta, adjak magamnak időt, menni fog az és már ez is nagy szó, hogy rájöttem magamban, hogy ez a probléma gyökere bennem, így máris könnyebb dolgom van, de ne várjak el időt magamtól, sikerülni fog. Jó volt ezt hallani, ehhez is tartom magam.
VISZONT!!! Összeraktunk ketten még egy dolgot. Elkezdtünk Anyósról beszélgetni, hiszen ugye jelenleg felé irányul a legjobban ez a megfelelési kényszerem. És elkezdtem mesélni Édesanyámnak arról, hogy nekem az is fáj Anyóssal kapcsolatban, hogy nincs olyan nap, hogy valamiért ne szidja a fiát. Most ezt nem pakolta el, most azt nem hajtotta össze, most ezt mondta, most ezt nem csinálta meg. Egyfolytában panaszkodik rá, mindig van valami baja vele. Azt tudni kell, hogy ezzel Másik Felem nem foglalkozik, jól is teszi. De engem zavar. Sőt számomra nagyon furcsa, hiszen rám soha nem panaszkodott Édesanyám, hogy ilyen vagyok vagy olyan, elfogad, olyannak, amilyen vagyok, hiszen a gyereke vagyok akkor is ha néha csinálok hülyéségeket. Feltétel nélkül szeret és ezáltal elfogad. A mi családunkban amúgy sem divat a gyerekünkre panaszkodás, mert jogosan beoltanánk egymást azzal, hogy "Ne sírjon a szád, a te nevelésed!!"
És akkor esett le a tantusz, akkor kapcsolódott a fejünk felett a villanykörte. Hát nem vagyok normális!! Olyan embernek akarok megfelelni akinek a saját nevelése, a saját vére nem jó. Hiszen a saját fiát nem fogadja el, akkor engem hogy tudna? Lehetetlent akarok véghez vinni! Ha a fiát nem fogadja el, engem hogy is tudna? Hát fizikai képtelenség!!! Amikor Édesanyám közölte ezt velem a telefonba rendesen megkönnyebbültem.
Viszont ez azzal is jár, hogy Anyós akkor nem úgy szereti Másik Felemet, ahogy pl. engem szeret Édesanyám, ahogy minden szülőnek szeretnie kellene a gyermekét, feltétel nélkül. Parancsolni akar a fiának, meg akarja határozni mit csináljon, az uralma alatt akarja tartani, még akkor is, ha a fia már régen felnőtt ember. Nem akarja elengedni. Pedig a fia már régen elengedte, természetes határok között. Anyós viszont szó szerint foggal körömmel ragaszkodik a kicsi fiához, még akkor is, amikor látja, hogy a fia ezt nem akarja. Ebből még lesznek problémák, főleg majd akkor, ha már nem fog velünk élni. De ne legyen igazam.

Mindenesetre megkönnyebbültem. Olyan érzésem van, mintha egy nagy követ vett volna le Édesanyám a vállamról, azáltal, hogy felnyitotta a szemem, hogy "Te hülye, vedd már észre, hogy ez nem fog menni és nem is kell, hogy menjen!!!"
Azóta nincs bennem az a dolog, ami minden nap megvolt, hogy jaaj mit csináljak már, hogy jó legyen az öregasszonynak. Őszintén megmondva, azóta amióta erre rájöttünk lekakilom magasról, hogy mit gondol vagy mit mond a Boszorka. Nem érdekel. Nincsenek bennem indulatok, se harag, se semmi, csak simán lesz@rom! :D Ha olyat is mond amivel felidegesít sokkal könnyebben teszem túl rajta magam, nem rágódok, pár perc múlva már ismét nem érdekel! :D Olyan jó ez az érzés el sem hiszitek. Úgyse jó neki semmi*, akkor meg kit érdekel? Van nekem sokkal fontosabb dolgom is, a kicsi fiammal foglalkozok és Másik Felemmel. A Boszorka meg bekaphatja. Vigyorogva!! :D :D

Drága Édesanyám! El kell mondanunk, hogy ismét alakítottál, ismét talpra állítottál, csak ahogy szoktál! Nagyon szerencsésnek érzem magam, amiért vagy, amiért a Te lányod lehetek! IMÁDLAK!! De tök komolyan.. Remélem nekem is sikerül majd olyan Anyukának lennem, mint amilyen Te vagy és voltál is mindig! <3

*Sztori a következő: (Csak hogy értsétek mit értek az alatt, hogy semmi nem jó neki. )
Ugye van most ez a dög meleg. Nem embernek való, még az egészséges emberek is kezdenek kikészülni, nem még az idősek, a betegek, a kismamák. A Boszorka már totál kuka volt a héten, panaszkodott, hogy már aludni se bír, blabla..
Na mi tegnap elmentünk a közeli városkába a szokásos vizsgálatokra, de utána kimentünk az egyik áruházba, hogy nézzünk a Boszorkának valami kisebb klímát, ami lehűtené neki a szobát, hogy jobban bírja a meleget. Találtunk is egy ilyet, jégkocka kell bele meg víz, a hideg levegőt ezáltal fújja ki, egészégesebb mint a ventillátor, mert nem a port forgatja meg a meleg levegőt plusz pollenszűrős is. Kis tanácskozás után, úgy döntöttünk megvesszük neki. Hát nem volt olcsó, 23.000 pénz volt. Hazahozzuk nagy örömmel, beállítjuk neki, bekapcsoljuk,minden, akkor még úgy nem is rinyált. De már este az volt a baja, hogy ha a szekrényen van ez a szerkezet, akkor nem éri a levegő, ha meg a szekrény előtt van, akkor nem fér el tőle, már ekkor kezdtünk agygörcsöt kapni, hogy nem igaz, hogy nem tudja eldönteni, hol legyen a helye. Ma már itt pampog a konyhában a szomszéd asszonynak, hogy mi minek költöttünk őrá, (nagy sírós hang a jobb hatás kedvéért) mert ő már az ilyenekhez nem ért, akkor meg minek neki blabla.. Nem értem, miért nem lehet annyit mondani, hogy köszönöm és kész. Mi a sz@rért kell még emiatt is rinyálni, miért nem lehet neki örülni csak simán és kész? Na hát nem bírtam ki, hogy el ne kotyogjam ezt Másik Felemnek a telefonba, a reakciója az volt, hogy rinyáljon csak, tiszta hülye, de ha felidegesíti,azzal, hogy tovább csinálja ezt, akkor szépen megfogjuk, átvisszük hozzánk ezt a gépet és majd használjuk mi.
Oszt majd akkor lehet pampogni azért megint, hogy de meleg van a szobába. Na értitek már a lényeget. Mondom, SEMMI sem jó. Az ég világon semmi.. Hát érdemes az ilyennel akár egy percig is foglalkozni? Totál felesleges. Simán hülye, el kell fogadni, kész! :D :D

Még egy dolog és ezzel be is fejezem a kis irományomat:
Ugye írtam az imént, hogy voltunk a szokásos vizsgálatokon. NST nem mutatott semmi extrát, de a kicsi szívemet, megint fel kellett ébreszteni, pedig egy kicsi kólát is ittam a vizsgálat előtt. Amikor a vizsgáló csajszi a pocakomra tette a kezét, hogy kicsit taszigáljon rajta, a Cseppem belerúgott, jót mosolyogtunk rajta, nagyon aranyos volt. :)
Mikor végeztünk, ugye mentünk vásárolni, pont az áruházban voltunk, amikor nyílalást éreztem a hüvelyben. Nem is egyszer, vagy háromszor, szépen egymás után. Amikor már a kocsinál voltunk, éreztem, hogy egyre jobban feszül a hasam. Vásárolgattunk még egy kicsit, egyre jobban feszített a kicsi. Amikor már hazafelé tartottunk, csak sóhajtgattam, hiszen akkora már olyan érzésem volt, mintha le akarna szakadni a hasam. Nem fájdalomról beszélek, hanem kellemetlen feszülésről. Bírható volt még, de kellemetlen. Kisebb derékfájdalmak is tarkították, de mivel a feszülő érzés folyamatos volt, nem fordultunk vissza, a városka felé,mert amúgy ott fogok szülni. Éreztem, hogy ez még nem a vajúdás, ez valami más.
Kitartott az érzés, egészen addig, amíg nem dőltem le és pihentem egy kicsit, délután már jobb volt. Elmentünk hát intézni a hitelt, plusz még egy kis vásárlás, este viszont tovább folytatódott az érzés, amikor már az Irodában voltunk. Ismét órákig tartó feszítés. Mintha húzná valami lefelé a hasamat, hát brutális. Figyeltem a levegő vételre és arra, hogy észnél legyek, segített is, mert még ez mellett az érzés mellett is tudtam mosolyogni és beszélgetni. A végén már a falat támasztva álltam,még úgy volt a legjobb. Hazajöttünk, langyos, kicsit meleg zuhany. Segített. Folyamatosan jobb lett, szépen lassan elmúlt ez az érzés.

Ma voltunk védőnőnél, elmeséltem, hát az volt a reakció amit vártam: Pihenjek, mert akkor már tényleg akár mikor beindulhat a szülés. Figyeljek a jelekre és ha akármelyiket észlelem, azonnal kórház. Ha valami van jelezzek! Oksa.
Várakozó álláspont. Pihenés. Meglátjuk, mikor szeretne velünk találkozni a kis szerelmünk, kíváncsi vagyok már rá nagyon, kicsit már várom is. De még bennem van az érzés, hogy addig a legjobb, amíg bent van, addig semmi baj nem érheti. Izgi!! :D :D

Na zárom soraim, ki tudja, lehet legközelebb már arról írok, hogy milyen volt vajúdni és szülni. :)
Köszönöm, hogy itt jártatok!
Sziasztok! 





Érzelmi hullámvasút..

Sziasztok!!

Visszakanyarodunk kicsit a múlt hétvégére. Eljutottunk Július közepéig, ami annyit takar, hogy megvolt falunkban a szokásos kis 3 napos falunap szerű rendezvény.
Hát természetesen megfogadtam, hogy ha nem lesz az a rekkenő hőség, ami most van, akkor a szombati napot lent töltöm a volt munkahelyemen, az istállóban. És sikerült. Nagy örömömre. Szükségem volt rá.
Volt Főnököm is hazajött erre a jeles eseményre külföldről, így vele mentem le, hát hoztuk a formánkat, átröhögtem a reggelt. Szépen gyűltek az ismerősök, teljesen készen voltam a sok lótól, főleg mikor közölték velem, hogy a kedvencem is le lett hozva, aki jelezte a babócát. Hát rohantam be az istállóba és a másik kis gyönyörűségemet is megszeretgettem, be is mutattam mind a kettejüket a szüleimnek is, ugyanis sikerült úgy alakítanunk a dolgokat, hogy Édesanyám és Édesapám is ki tudtak jönni. A lószerelem után zajlottak az események. Részt vehettem az amatőr lovasverseny időmérésében, sokat sétáltunk, beszélgettünk, gumicukrot és vattacukrot ettünk, estére el is fáradtam. Másik Felemet sajnos nem sokat láttam, de ez az egész hétre igaz, mert koordinátorként nagyon sokat kellett dolgoznia, szaladgálnia, szervezkednie. Aznap éjszaka még a tűzijátékot is megnéztük, jó kis nap volt, összességében nagyon jól éreztem magam.

Haladjunk csak szépen sorban.

Édesanyám meglepett egy pólyával, amire már régen vágytam, plusz hozott még egy dolgot,amikor itt voltak. Egy könyvet. Anyukáknak, kismamáknak, nagymamáknak, minden nőnek. Borzasztóan meg akartam már szerezni, mert sokat hallottam már róla. Sokan állították, hogy milyen jó, hogy nem ez a cukormázas "jaj de jó lesz minden a gyerekkel" könyv, hanem rávezet, hogyan kéne csinálni a dolgokat, de a saját ösztönünkből adódóan. Bele is vetettem magam természetesen, pont jókor, mert már kezdtem beparázni. Írtam is az előző bejegyzésben, hogy nem állok készen még a szülésre. Na most ez valójában nem így van. Hiszen rájöttem a könyv olvasása óta, hogy ez csak az én hülyeségem. Hiszen már akkor készen állunk rá, mi Anyukák, amikor megfogan a kicsi. A szülés egy tök természetes folyamat, abban pedig biztosak lehetünk, hogy mivel arra vagyunk programozva, hogy gyermekeket hozzunk a világra, a testünk a segítségünkre lesz. Csak segíteni kell a kis agyacskánkkal saját magunkon. Igen, fájni fog. Igen, fogalmam sincs, hogy mire számítsak. DE! Annál rosszabb, ha emésztem magam, hogy úristen mennyire fog fájni, ezzel nem segítek magamon. Biztos vagyok abban, hogy abban a pillanatban, amint megérzem, hogy szülni fogok átprogramozódok. Áthangolódok. Azon leszek. És akkor minden menni fog magától és egyszer csak a kezembe adják az én kicsi fiamat. Na az a pillanat az, a gyerekünk az, akiért megéri az egészet végig csinálni. Ezért úgy döntöttem, nem parázok. Rá bízom, mikor szeretne jönni. Ha készen áll, úgyis jön.
Plusz még egy dolog, ami segített ebben, hogy átessek ezen az úgymond mélyponton: Apa. Másik Felem. Egyik este elmondtam neki, hogy félek. A fájdalomtól, hogy nem tudom mi lesz. És azt mondta ne aggódjak, nem lesz semmi baj, ott lesz velem.
Ez a mondat és a könyv együttesen segített abban, hogy helyre rakjam a buksimban a dolgokat. Hogy a félelmem ismét izgalomba menjen át. Jól eső, nyugodt izgalomba. Megszűnt a félelem és sokkal jobban érzem magam lelkileg. Érzem, ahogy felszabadultam lelkileg, azt érzem, hogy képes vagyok rá. Képes vagyok világra hozni a fiamat minden gond nélkül. Hiszen miért is ne lennék rá képes? Eddig amit a fejembe vettem, és tényleg szívből szerettem volna, elértem. Most is így lesz. Biztos vagyok benne. És olyan jó, ez a biztonság érzet. Kellett hozzá Másik Felem is. Szerencsém van vele, hogy meggondolta magát, hiszen sokáig úgy nyilatkozott a szülésről, hogy nem jön be velem, mert rosszul lesz. De már bent akar lenni. Nagy örömömre. Meglátjuk, mi lesz, de ahogy mondani szoktam, izgi lesz!! :D

Az eheti vizsgálaton már azt mondta a szülészünk, hogy már csak a szülőszobán találkozunk, illetve akkor, ha megmutatom neki az NST eredményét, amit már hetente csinálnak. A mostani NST-n úgy kellett felébreszteni Manócskát, hiszen kibulizta magát a kocsiban, amíg a kórházba értünk, és elaludt mire mocorognia kellett volna, de megoldottuk a helyzetet, hiszen az utolsó 10 perc alatt a vizsgálaton bepótolta azt, amit az előtte levő 20 percben kellett volna. :D

Egyenlőre zárom soraim, köszönöm, hogy itt jártatok!!
Sziasztok!
Kicsit be country-zunk, hatalmasak ezek a zenék!! :) 




Várakozó álláspont..

Üdv Mindenkinek!! 

Mai írásom, azért kapta ezt a címet, mert két dologban is várakozó álláspontra kellett helyeznem magam. Az első: A hiteligénylésünk. Most már tényleg úgy néz ki, hogy sikerül, de mire lesz belőle valami, az majd csak Szeptember hónap, plusz engem is be akarnak vonni amiatt, hogy Másik Felem az egyik adóstárs, és hogy a házastársa vagyok. Nem áll össze a kép, hogy én minek kellek a hitelintézetnek, amikor két adóstárs van plusz egy hitelkérelmező, velem sokat nem érnek, főleg, hogy most már táppénzen vagyok, utána ugye GYED-en, tehát nem értem. Van egy jó ismerősünk, ma találkozott vele Édesanyám és én is beszéltem vele telefonon, elmondta, hogy szerinte ne ettől az intézettől vegyünk fel hitelt, hanem ajánlott egy másikat, mert már az is nagyon furcsa, hogy engem is be akarnak vonni a buliba. Elgondolkodtató... A második: Hát lassan eljön a szülés ideje. A 36. hétben járok, de mondta a doki is és a védőnő is, hogy nem valószínű, hogy kitartunk a Kicsivel a 40. hétig, mivel az ultrahang mérések alapján fejlettebb egy héttel, már volt jósló fájásom, ezen a héten is, plusz más jelek is utaltak már arra, hogy már nincs sok hátra. Minden nap elmondom Manócskámnak, hogy csak annyit tegyen meg nekem, hogy még legalább két hétig bent marad, hiszen az oké, hogy már minden készen áll a fogadására, de az is biztos, hogy én még lelkileg nem állok rá készen. És nem vagyok benne biztos, hogy ha jelentkeznének a fájások, nem ijednék meg rögtön. Pedig nagyon nem kéne. Szeretnék előtte egy kicsit ráhangolódni a dologra, utána felőlem tényleg akkor jön, amikor csak akar. De még két hetet adhatna... Ezen a héten szépen folyamatosan le kell állnom a magnéziummal, amelynek hatására igencsak jelentkeznek a lábfájdalmak illetve kisebb görcsök. Manócska még mindig elég aktív, ahhoz képest, hogy azt mondják, hogy ilyenkor már kevesebbet mozognak az Apróságok, mert nehezen férnek el odabent, úgy tűnik a Drágámat nem igazán zavarja. Nappal is aktív mostanában, de vagy Ő vagy az Apja gondoskodnak róla, hogy csak 11 óra magasságában sikerüljön elaludnom, aminek következtében egyre fáradtabb vagyok. Ugyanis vagy a kis Manó mocorog vagy az Apja horkol annyira, hogy ne tudjak elaludni. Másik Felem nagyon fáradt mostanában a rengeteg munka miatt, és emiatt még jobban horkol. De nincs szívem felkölteni sokszor, inkább nem alszom, csak pihenek, rá is rá fér a pihenés, annyi szent. Anyósomnak szokás szerint minden áldott nap, szó szerint minden baja van, mai beszólás: "Azt hittem éjszaka, hogy meghalok, olyan rosszul voltam!! De akkor legalább úgy kéne meghalnom, hogy a házat ne kelljen megvenni, meg a hitelt se kéne felvenni!" Annyit reagáltam, hogy "Édes istenem!" hiszen már kiégtem szó szerint. Minden nap ez megy. Az önsajnáltatás. Ez a legkönnyebb. Mamám idősebb, 13 éve egyedül van, mint a kisujjam, ő is beteg 40 éve (Anyósom 20 éve betegeskedik) és mégsem rinyál állandóan. Elmondja, hogy fáj itt, fáj ott, de úgy örül, mikor lát minket, készül, nem sajnáltatja magát. Pedig annyit az eszemben van, hogy milyen rossz lehet neki ott egyedül. És mégsem sajnáltatja magát minden áldott nap. Anyósom nemhogy fáraszt, de fel is idegesít ezzel. Egy ideig még én is azt mondtam neki, hogy "Jaaj, ne tessék már ilyeneket mondani!", de amikor ezt hallgatom másfél éve ráadásul úgy, hogy tudom, hogy ő az első aki "hátamba b@ssza a nagy kést" akkor már nem tudom sajnálni. Azt is tegyük hozzá, hogy magának is köszönheti. Cukorbetegen, elhízva, izomproblémával nem kéne zabálni este, meg feszt cukros dolgokat enni és jobban is lenne. De hát közölte, hogy ő nem diétázik, inkább megdöglik-ezt így szó szerint- na az ilyen emberekre már azt szoktam mondani, hogy menthetetlen. Csak azt nem tudom, hogy akkor a közvetlen környezetétől meg miért várja el, hogy támogassuk.Próbálom úgy felfogni, hogy minden nappal közelebb kerülök ahhoz, hogy elhúzzon és próbálok csak erre gondolni. De akkor is nagyon fárasztó... Tehát várunk. A csodára,egy kis babára, a nyugalomra, a békére. Bízom benne, hogy nemsokára eljön. Addig sem tehetünk mást, csak várunk. Ez van. Köszönöm, hogy itt jártatok!!! Sziasztok! Zsó,Neked küldöm ezt a zenét, azt kívánva vele, hogy továbbra is ilyen jól alakuljanak a dolgaid, mint most!! <3

Izgalmak és fejlemények..

Sziasztok!

Először is kis Manócskámról ejtenék pár szót, ugyanis tegnap megjártuk a védőnőt, ultrahangot, a legelső NST-t és a szülész orvosunkat is.
A védőnő rájött, hogy elszámolt egy héttel, és tényleg 35. hetes vagyok most, de lassan annak is vége, hiszen Hétfőn van a váltás.. ;)
Megvizsgált, két kilót híztam és 3 cm-t nőtt a pocakom. De még mindig nem vagyok 70 kiló. :)
Elmeséltem neki, hogy milyen érzésem volt, Szerdán reggel, miután felkeltem. Leírom. Tök hirtelen nagyon éles görcs szerű fájdalom nyilalt a derekamba, majd a hasam aljába, 1-2 perc után már a bal combomig sugárzott. Mivel álltam, neki kellett támaszkodnom az asztalnak, ilyen mértékű fájdalmat még soha nem éreztem. Kb 3-4 percig tartott az egész, aztán,mint amit elvágtak, el is múlt. Jól gondoltam, mi volt ez.  Életem első jósló fájása. Szerencsére a fájdalom hatása alatt, sem paráztam be, de tényleg kegyetlen volt.
Mondta a védőnő, hogy tuti, hogy az volt és, hogy jó volna ha összepakolásznám a cuccomat, amivel majd megyek a szülészetre. Mondom oké. :)

Miután végeztem lenéztem a volt munkahelyemre, mert már nagyon ló hiányom volt. Mivel a kedvenc lovamat már elvitték, mert bértartott volt csak, kinéztem magamnak egy "új kedvencet". Mindegyiket szeretem, de most egy kisebb lovacska lopta be magát a szívembe. Azért írtam, hogy kisebb, mert csak olyan magas, mint én, 165 cm körül mozog. Májsárga színe van,nemrég került az istállóba. Mayának hívják. Végigmentem az istállón, köszöntem minden lónak, de Maya, amint meglátott rögtön odajött az box ajtajához, ( már be nem megyek hozzájuk) és bedugta a kis puha nóziját a rácshoz. Megsimogattam, meg sem mozdult. Aztán már nyalogatta a kezemet is. Háromszor mentem vissza hozzá, mind a háromszor megcsinálta. :D Azelőtt került oda, mielőtt eljöttem táppénzre, már akkor is tetszett a mérete miatt is meg a színe miatt is, meg olyan kis kedves lovacskának tűnt. Hát tényleg az. Majd megzabáltam. Ha úgy lenne pénzem, ahogy nincs, már ő is bértartott lenne!! :D

Hazajöttünk Másik Felemmel, elkészültünk, majd Zsó társaságában elmentünk a városkába, ahol majd szülni fogok. Ultrahang. Ugyanaz a csajszi vizsgált, aki csinálta nekünk a 4D-s vizsgálatot is, megismertem egyből. Nem tudom, hogy ő megismert-e, de adott képet is, szóval lehet, hogy igen. :)
Kiderült, hogy "kis" Manóm már most 3 kiló körül van, és minden rendben van vele. Az ultrahang mérések és a vérzéskimaradás másfél hét eltérést mutatnak, szerencsére fejlettebb irányba. Hát eddig is olyan érzésem volt, hogy nem várjuk meg az augusztust a nagy találkozásig, de most már végképp így gondolom. Az ismerősök és a családom legtöbb tagja két hetet saccol, de producer barátunknak konkrét elképzelése van, ő 13-át tippelte. A kiírt időpont szerint pedig pontosan egy hónapom van. :)

Az ultrahang után NST. Szerencsére a két vizsgáló pont egymás mellett van így csak át kellett menni a másik szobába. Lefektettek egy ágyra és két mérő szerkentyűt raktak a hasamra, az egyik a méhemet figyelte, a másik a baba szívhangját. Olyasmi papír lesz belőle, mint az EKG, csak ezen két görbe van. Kicsit izgultam. Mondta a vizsgáló csajszi, hogy nyugodtan fordulhatok amerre szeretnék, a cél az lenne, hogy mocorogjon egy kicsit a pici, hiszen 5 mérhető mozgást kell produkálnia minimum, utána értékelhető csak az eredmény. Hát szerencsére kis Manómnak nem kellett könyörögni, kicsit mozgott végig, a vizsgálat vége felé meg már konkrétan rugdosta a mérő műszert. :)
Értékelhető eredményt kaptunk kicsit több, mint 20 perc alatt, szóval ügyesek voltunk.

Mikor ezzel is megvoltunk, kicsit vásároltunk Másik Felemmel, majd irány a szülés orvos. Nagyon sokan voltunk, egy órát csúszott az időpontunk. Bekerültünk, kenetet vett le, de rendes volt megint, megbeszéltük a többi időpontot és két hét múlva visszarendelt magához.
Most már felpörögnek az események, mert hetente lesz NST és védőnő is. Nagyon kíváncsi vagyok már.

A hitelünk most már úgy néz ki, sikerülni fog, voltak vele gondok, de megoldódni látszik szerencsére. Csak sajnos az idő megy, engem meg az a dolog idegesít, hogy majd akkor hogy fogok rendezkedni itt a házban, ha már meglesz a kicsi. Pedig fix, hogy ez lesz sajnos. Még sem az előszoba, sem a konyha nincsen kifestve. Csak Másik Felem is egész jól elvan, mondjuk tényleg sok munkája van, de meg tudtuk volna már csinálni, azt be kell vallani. Anyóska meg miért sürgetné, elvolt ő így is nagyon jól, hiszen csak ő a ház úrnője még. MÉG. Egyenlőre, Angyalom! :D

Még egy dologra szeretnék kitérni, ami számomra is érdekes volt.
Azt tudni kell, hogy Szerdán megjártuk a Fővárosunkat kocsival, a producer barátunkkal, mert lerobbant a kocsija és megkérte Másik Felemet, hogy vigye már fel, mert dolgoznia kell és a másik kocsi is ott van. Felvittük hát, de elmentem Velük én is. Elökörködtünk az úton, megmutatta a stúdióját is, egy élmény volt.

Elindultunk haza Másik Felemmel. Beállítottam a GPS-t de rossz autópályára akart minket vinni, aztán csak megtaláltuk azt, ami nekünk kellett a haza úthoz. De a GPS folyamatosan le akart vezetni az autópályáról, már háromszor állítottam át, lövésem sem volt, miért csinálja. Ki volt pipálva, hogy autópályán vezessen, totál elvesztettem a fonalat. Másik Felem felhúzta magát ezen, mondta, hogy adjam neki oda a telót, de nem adtam, hogy a vezetésre figyeljen, ne a GPS-t állítgassa. Ebből az lett, hogy összekaptunk. Nekem totál úgy jött le, hogy engem hibáztat, a GPS miatt, pedig tényleg mindent beállítottam. Mire már olyan fél órányira jártunk az otthontól,sírtam. Észrevette, majd elmesélte, hogy nem akart megbántani, nem engem hibáztat, csak nem tudja, miért csinálja ezt a GPS, de ezzel az a baj, hogy ha most nem arra irányít, amerre kéne, akkor majd ha olyan helyre megyünk, amit tényleg nem ismerünk, akkor is majd elvezet totál más felé?! Jogos.
Kicsit megnyugodtam, de utána ismét sírógörcs következett, szerintem a lelki állapotom és a dúló hormonjaim miatt. Aztán már sikerült majdnem teljesen megnyugodni.
Anyós pajtásra terelődött a szó.
Egyszer csak megnyíltam. Totál őszintén, gondolkodás nélkül elkezdtem mesélni Másik Felemnek arról, hogy bennem ez az egész harc, hogy játszódik le. És akkor esett le nekem is az egész.
Visszakanyarodunk Februárra, arra, amikor Anyóska kibeszélt. Két mondata maradt meg bennem nagyon, az egyik, hogy mindig Másik Felem seggében vagyok, a másik az, hogy nem látom meg a munkát. A többi mondatára már nem emlékszem. Azokat sikerült elengedni. De ezt a kettőt nem.
Hát bocsássa már meg a világ, hogy ha itthon van Másik Felem, vagy ha olyan helyre megy, ahova én is tudok menni és hív, akkor vele vagyok. Hát szeretem,könyörgöm! Meg vagyok érte bolondulva, akkor érzem jól magam, ha ott van velem. Ez akkora nagy baj??
Másik Felem reakció: "Ha meg nem lennél ennyit velem, akkor meg az lenne, hogy "Na ez meg le se sz@rja az urát!" " Jogos!! Kapizsgálja a lényeget!!
Térjünk ki a második mondatra. Nem látom meg a munkát. Áhh, azért pucoltam disznó ólat annyiszor, azért vasalok, mosogatok, takarítok, stb. mert nem látom meg a munkát. Hát hogy a rákba lehet ilyet mondani?
De a lényeg, hogy miért fájnak nekem ezek a mondatok annyira? Miért pont ezt a két mondatot jegyeztem meg? A titok: A megfelelési kényszerem.

Anyósomnak is meg akarok felelni, ahogy szinte mindenkinek. De a legjobban ez a kényszer a közvetlen környezetem felé sugárzik ki. Azt szeretném, ha jól éreznék magukat, nem lennék útban, ha szeretnének. Ha nem lenne velem az ég világon semmi problémájuk. Ezt kivetítettem Anyósra is. És ezért fáj nekem ennyire ez az egész, mert neki nem vagyok jó. Ő nem fogadott el. És a nézéséből, a gesztusaiból, a hanglejtéséből, mindig érezteti valahogy. Csak éppen most, nem hallok vissza semmit. Neki nem felelek meg. És fáj, hogy neki nem vagyok elég jó. Mert tökéletes szeretnék lenni.
De ez is hülyeség. Hát tökéletes ember nincs is. De akkor is bennem van ez a kényszer. Zsigerből jön és még nem tudom, hogyan tudnám máshogy felfogni ezt az egészet. Pedig tényleg csak magamat teszem tönkre ezzel, hiszen folyton azon agyalok, hogy na most már meg fogok-e felelni a Boszorkának. Ahelyett, hogy nagy ívből lekakilnám az egészet és átvenné az a gondolat a tudatom, a viselkedésem, hogy ha nem fogad el olyannak, amilyen vagyok akkor tehet egy szívességet. Pedig így kéne felfognom. Tiszta gyökér vagyok, komolyan.
Még valamikor tinédzser korom elején alakult ki ez nálam, még a pszihológusom is mondta anno, hogy sokszor ez jön ki a viselkedésemben. De erről jó lenne, ha leszoktatnám magam. Hiszen felőröl ez az egész, hogy azon ostorozom magam, hogy nem vagyok elég jó. Hát ki nem sz@rja le, hogy a Boszorkának nem vagyok jó? Hát ennek senki se lenne jó. Na értitek. Vagyis dehogy értitek, hiszen én sem értem, mert tudom, hogy mit kéne gondolnom, csak még nem jutottam el odáig, hogy tényleg így fogjam fel. Eszméletlen és nagyon nem egyszerű ez az egész. De szerintem már ez is haladás, hogy felfogtam, hogy ez a probléma gyökere. Ide vezethető vissza ez az egész. Ezért nem tudok megbocsátani a Boszorkának. Mert nem tudom elfogadni, hogy nem fogad el. Pedig nem fog. Soha nem fog. Meg kell barátkoznom ezzel a gondolattal és végre valahogy elengedni ezt a kényszert. Nyilván kell majd neki idő, nem is kevés. De rajta vagyok az ügyön.

Másik Felem végig hallgatott, nem szólt bele, hagyta, hogy megnyíljak teljesen. Utána mondtam is neki, hogy nagyon megtisztelve érezheted magad, mert én ennyire az Édesanyámon kívül senki másnak nem szoktam megnyílni. Úgy tűnik, felfogta, amit meséltem neki és érti. Aminek örülök.

Na de most már zárom soraim, köszönöm, hogy itt jártatok!!!
Sziasztok!