"This is my dream.."

"Ha jól figyelsz, rájössz arra, hogy a legtöbb értelmi magyarázat: utólagos. Amikor kitört a láva, és felbuggyant a mélyből az irracionális erő, akkor kezded érteni és rendszerezni az egészet. Az ész általában vesztes marad. Kialakított egy rendet, csakhogy az élet rendetlen. Ésszel: átláthatatlan."

Hétköznapok, életérzés..

Sziasztok!!

Kicsit eltűntem, el voltam havazva.
Kezdem ott, hogy a múlt héten Hétfőn megjártuk a genetikai ultrahangot. 9 órára szólt az időpontunk, mint később kiderült, nem csak nekem, hanem 7 vagy 8 másik kismamának is. Már majdnem fél óra eltelt 9 óta, amikor behívtak. A doki csak motyogott az orra alatt, sok mindent nem értettem, és amikor ennek hangot is adtam, közölte, hogy nekem nem is kell érteni. A szemem felakadt, egyből.. Megkérdeztem, hogy tudunk-e képet nyomtatni, hát arra nincs lehetőség. Már ideges voltam egy cseppet. Amikor végeztünk mondtam neki, hogy legalább annyit nyögjön ki, hogy kisfiú vagy kislány. „Valószínű, hogy fiú!” volt a válasz, majd amikor még a krémet törölgettem javában a hasamról, már el is köszönt. Nagy durcásan kivonultam, szóltam Másik Felemnek, hogy megyek a mosdóba rendesen felöltözni. Amikor kijöttem, mutatja, hogy diagnózisnak „Fenyegető vetélés” van beírva. Pumpa fel, mondanom sem kell. 10 perc múlva már a kocsiban bőgtem Édesanyámnak a telefonba, hogy most mi lesz. Totál beparáztam. Az nem különösebben érdekelt, hogy hogy beszélt velem ez a tuskó, hanem ez a diagnózis akasztott ki egy cseppet. Amikor hazaértünk rögtön kutatni kezdtem a netet valami kiutat keresve. Találtam is. Olyan információkat találtam, ami szerint ez csak papírforma és azért írják oda az orvosok, mert ellenőrzik őket, de nem kell aggódni, ha a doki nem mondott semmit. Közben be lettem vonva egy kismamákból és anyukákból álló csoportba, rögtön írtam a csajoknak, hogy mondjanak valamit, mondtak is, azt a választ kaptam, hogy nyugodjak meg.
A következő időpontot egy hét múlva kaptam.

A sokkhatásra való tekintettel fogtam magam,kiírattam magam táppénzre, összepakoltam és meglátogattam a szüleimet. Kellett pár nap pihenő, nyugalom. Fel kellett töltődnöm, hiszen már Anyóska is kezdett az agyamra menni meg még ez az ultrahangos téma is. Kellett egy kis levegőváltozás, na.
Sokat sétáltunk, megvettük unokahúgomnak, a koszorús lány ruháját is. A teendők mellett élveztük, hogy együtt lehetünk. Édesanyámmal is tudtam egy kicsit együtt lenni, beszélgetni. Az unokahúgiról nem is beszélve. Jókat röhögtem rajta, ritka bolond! :D Úgy tűnik ez nálunk családi rendellenesség.
A volt élettársammal, barátnőmmel is tudtunk találkozni.
Apukám közelgő névnapjára való tekintettel, Anyukámmal vettünk neki egy ajándékot, amire már nagyon régen vágyott. Western nyakkendő. Nagyon vagány. Természetesen totál boldog volt, amikor megkapta, azt ecsetelgette Édesanyámnak, hogy a többi nyakkendőjét ki is dobja, mert neki nem kell, csak az az egy. Rágjam meg! :D

Újult erővel tértem vissza kis falucskámba, jót tett a pihenés. Anyóska továbbra is hozza a formáját, most engem próbál fűzögetni, hogy szerinte, hogy rendezzük majd be a szobát Másik Felemmel. Halál nyugalommal közöltem vele, amikor ma felvázolta nekem a kis terveit, hogy majd én meg kis fia tudni fogjuk, nyugodtan bízza ránk. Akkor már a „Ti tudjátok!” választ kaptam, de tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy ez a játszma még tovább fog folytatódni. Ismerem már annyira, hogy nem fogja annyiban hagyni, hogy nem az van, amit ő akar. Pedig lassan hozzászokhatna, hogy nem mindig az lesz, amit ő mond…

Tegnap ismét ultrahang.
Amikor bementem egyből azzal nyitottam a dokinak, hogy miért írta rá a vetélést a diagnózisnak. Az orvos kikerekedett szemekkel nézett rám, majd azt mondta, hogy mindenkinek ezt írják rá. Bevágtam egy fejet, amikor elnézést kért, hogy nem mondta ezt hamarabb és elmondta, hogy a múlt héten el volt havazva... Gondoltam magamban, hogy „Csókoltatlak!” ..
A vizsgálat végén azt mondta, hogy szépen fejlődik a cseppem, semmi ok az aggodalomra. Repestem a boldogságtól, amikor kijöttem a vizsgálóból. Elmondtam Másik Felemnek, hogy nyugi van, semmi gáz nincsen a kisoroszlánnal. Örült ő is nagyon.
Holnap meglátogatom a saját orvosomat és megmondom neki, hogy ne menjen el 3 hetes továbbképzésre, mert meg voltam halva, hogy nem mehettem hozzá tanácsot kérni! ;) Az a baj, hogy ez nem így működik.. Pedig milyen jó is volna.

A 21. hétben járunk!A kisfiam (mert ugye nagyon úgy néz ki, hogy kissrác) igen eleven szerencsére. Estefelé általában már konkrétan érzem, ahogy mozog, ( a hasamon is látható!)  és simán a tudtomra adja, ha valami nem tetszik neki. Napközben is érezhető, amikor alakít, de amikor fekszem, az az igazi. Jelenleg megpusztulok az uborkáért és a koktélparadicsomért, de a tészta és a milánói mártás is jöhetne minden mennyiségben. A pocakom már szép kerek, és naaagy, de nem is csoda, hiszen Manócskám már 25-28 cm körül van. Nő, mint a gomba. Csak így tovább picúrkám!! < 3
Már 3 babaruha büszke tulajdonosai vagyunk.
Az összes gond ellenére, ami a terhességgel jár (hangulatváltozások egyik percről a másikra, hányingerek, kívánóság, hiszti, súlygyarapodás, fáradékonyság, nehéz hajolás a pocak miatt, frontra érzékenység, lelkileg is érzékenység, alacsony vérnyomás, és még sorolhatnánk, de ez csak én vagyok, még szerencsésnek is mondhatom magam!) akárki akármit is mondjon, de totálisan igaza volt az Édesanyámnak akkor, amikor azt mondta, hogy egy nő életében ez a legszebb időszak. Sok erőt tud adni a kicsi csak a puszta jelenlétével. A kis jelzéseivel, amivel tudatja, hogy ott van benn és nő! Erőt a mindennapokhoz, a gondok kibírásához, mások elviseléséhez, az élethez! Csodálatos…



Holnap ismét megyek az őrültek házába, közismert nevén a munkahelyemre. Már kaptam egy-két infót, ami szerint a drágáim valamelyik nap, munkaidőben, kuka részegek voltak, és érdekes módon eltűnt egy üveg pálinka is, ami az egyik lovas csajé volt. Illetve egymással is balhéztak, az egyik udvaros már a polgármesterhez akart menni, amikor azt mondta neki az egyik lovász, hogy nincs hamarabbi elmenetel, mint ahogy én szoktam elengedni őket.
Nem baj, eljön a holnap, amikor halálos nyugalommal bevonulok, majd közlöm velük, hogy menjenek a sunyi pi***ba, hogy mindig van valami extra problémájuk és a munka soha nem megy egy hétig sem normálisan. Ahelyett, hogy örülnének, hogy lyuk van a seggükön, és sz@rni tudnak.. Sok idióta…

Köszönöm szépen, hogy itt jártatok!!

Sziasztok!!

Történések, vélemények...

Üdv Mindenkinek!!

Az élet ugyebár nem áll meg, most nálunk sem.
Folyamatosan tervezzük az esküvőt, a meghívottakat számoljuk, és azon tanakodunk, hogy mit hagytunk még ki. Szépen haladunk.
A múlt hétvégén beszéltünk az étterem tulajával, ahol tartani szeretnénk a vacsorát, megbeszéltük a menüt, a vendégek számát, az italt, mindent. Reális árat mondott, meg is lepődtem, hiszen amikor ott dolgoztam,nem arról volt híres a Tag, hogy annyira nagylelkű lenne. Úgy tűnik, ha nem neki kell fizetni, akkor nem akkora szőröstalpú. Szerencsére! ;)
Édesanyámék is kint voltak eme ominózus napon. Megint nem hagytuk, hogy a Fater többet igyon a kelleténél, amin egy kicsit ki is akadt. Azóta megígérte nekem és Édesanyámnak, hogy az esküvőn nem lesz vele semmi baj, ő lesz az utolsó ember, aki majd elköszön az éttermi dolgozóktól és megköszöni a munkájukat. Még telefonon keresztül is meglepett. De a lényeg, hogy cserébe meg kellett ígérnünk Édesanyával, hogy nem szólunk bele abba, hogy aznap este illetve délután, mit és mennyit iszik. Hát az biztos, hogy mi betartjuk, amit ígértünk, mert olyanok vagyunk, de hogy a Fater tudja- e majd tartani magát mindahhoz, amit mondott, az még kétséges. Reméljük a legjobbakat.

A meghívók is elkészültek, de kiderült az is, hogy Nagynéném és az élettársa nem fognak tudni eljönni, mert az élettárs nagyon beteg és nem merik bevállalni a lagzit. Nem örülök neki, mert eddig sem voltunk sokan az én részemről, így még kevesebb, de hát ez van.
Megjártuk a Papot is. Kellemesen csalódtunk, mert nagyon rendes, de tele van melóval, mert most 7 faluban csak ő a pap. Felvette az adatainkat és kicsit még elbeszélgetett velünk, de nem voltunk nála sokáig, mert őszintén szólva, el is felejtette, hogy megyünk. Mondjuk nem csoda, amennyi dolga van. Jövő héten, szerdán megyünk megint, akkor már konkrét oktatást fogunk kapni. Kíváncsian várom.

A melóhelyen nem unatkozom, minden nap történik valami, ami miatt az egekben van a vérnyomásom. Vagy kavarnak valamit, vagy ordítani kell velük, hogy ne kötözködjenek meg ilyesmik. Tartom a frontot attól függetlenül és már egy kicsit jobban viselem, illetve kezdek hozzászokni, hogy tényleg idióta barmokkal vagyok körülvéve. Konkrétan egyik hülyébb, mint a másik.
Ott van az a bolond Szenilla is. Elkerült innen, szerencsére. Minden nap balhézik. Vagy Másik Felemnek, vagy ide jön be és az embereimet osztogatja. Nem találkoztam vele még a héten, de már eljutottam arra a pontra, hogy ne is nagyon találkozzunk, mert nem fogja zsebre tenni azt, amit kapni fog tőlem. Hozzá se szóltunk, ahhoz képest, állandóan kavar. Nem tudom mi lesz a vége, de totálisan az agyamra megy. A többiek dolgoznak, csak van egy-kettő emberke akinek nem tetszik soha semmi vagy anélkül, hogy szólna be sem jön dolgozni. Majd lesz ez még így se…..

Manócskám a pocakomban tegnap megmozdult. Délelőtt, a többiek reggeliztek, a meghívókat csinálgattam kis szabadidőmben, amikor bizsergető apró mocorgást éreztem a gyomrom alatt, a hasamban. Először csak gondolkoztam, hogy mi lehet az. Aztán összeraktam a képet. A kicsi szerelmem mozdult meg. Több percen át éreztem ezt a bizsergető, felemelő és boldog érzést. Nagyon örültem. Eddig nem éreztem ennyire, de esténként, ha rákoncentrálok a szívdobogását határozottan érzem. Most már nem csak azt fogom. :)
Este vele álmodtam. Mamánál voltunk, jó idő volt. Gyenge szellő lengedezett, Manócska kint volt az ülőkéjében. Kimentem a házból, odamentem hozzá, amikor nagy szemekkel rám nézett, játszott az apró kezeivel. Egyszer csak elkezdett nyöszörögni, mire felvettem és betekertem egy pokrócba. Akkora volt, mint az alkarom. Amikor betakargattam és beszéltem hozzá, megnyugodott és a gyönyörű kék szemeivel engem nézett. Az ébresztőóra hirtelen keltett, de még mindig azoknak a kék szemeknek a hatása alatt álltam. Már most imádom.



Anyóska hozza a formáját, szokás szerint. Hol jobban kijön belőle a féltékenység, hol elvan. Pont beszélgettük Édesanyámmal, hogy egy kissé énközpontú és önző. Kitűnő példát mesélek, hogy megértsétek, miről beszélek. A tegnapi nap történt.
Hazaérünk meló után. Melegítem az ebédem, a spejz előtt állok. Másik Felem boldogan meséli, hogy találkozott a doki asszisztens nőjével és beszélgettek, kérdezett engem, hogy hányadik hétben vagyok (már a 19.! ) és hallotta, hogy lesz esküvő, mondta, hogy megjegyzi az időpontot, hogy tudjon jönni, leskelődni. Majd elolvadtam, hogy milyen aranyos ez a nő. Anyósom reakciója a következő volt:
„Engem nem is kérdezett??”
A hangnem elég felháborodott volt.
A pofám leszakadt egyből, mondanom sem kell. Az igen… Ez az, helló féltékenység, ismét. Eddig is észrevettem, hogy a legtöbbször csak magáról beszél és a mondataiban gyakran hangzik el az „én”, és a „nekem” szavak. Eszébe nem jutna, örülni a fiával, hogy kérdezgették a családjáról. Szép…
Amikor az étteremben voltunk a megbeszélésen, akkor is azt hajtotta, hogy neki hogy lenne a jó a kajával kapcsolatban, de egy olyan mondata nem volt és nem is lesz szerintem, hogy pl. „Ahogy a gyerekeknek jó.” vagy „Ahogy a gyerekek gondolják!”. Tegnap megint helyre rakta Másik Felem, mert egyik nap azon ordított vele Anyuka, hogy engem ki kell kérni majd a panzióból, ahol öltözni fogok az esküvőre. Nem is értettük miért kellene engem kikérni. Szülői háztól szokták elkérni a menyasszonyt a vőlegénynek, de mivel városban éltem és nőttem fel, nem fogunk csak azért utazni 40 km-t még aznap, hogy el legyek kérve, szerintem ez érthető. Mindegy, sikerült róla lebeszélni, de nem volt egyszerű, mert olyan makacs, hogy egy öszvér megirigyelhetné.
Valamelyik nap azon volt fenn akadva, hogy én miért tornázok. Ő azt hülyeségnek tartja, hiszen ő is kihordta a két fiát torna nélkül is. Direkt írtam kétszer a mondatban az Ő betűt, így alkalmazta!! Csak lesek. Mondtam neki, hogy senki nem mondta, hogy tornázzak, szerintem egyáltalán nem hülyeség, szeretnék fitt maradni addig, amíg csak tudok. Ezzel letudtuk. De sikerült megbántani ismét, hiszen olyan hangnemmel közölte velem, hogy ez hülyeség, ami úgy hangzott, mintha nem is tudom, mekkora ökör lennék, amiért várandósan tornázok. Hozzászokhatnék már.
Fel kell vérteznem magam lelkileg. Ezek ellen a dolgok ellen. Hogy ne is vegyem fel, amikor ilyeneket magyaráz. Hiszen már eljuttatott odáig, hogy nem nagyon érdekel a véleménye. De most őszintén. Egy hónap híján egy éve élek velük. És még mindig féltékeny rám, amiért a kisfiának már nem ő az első, hanem a szerelme és a gyermeke. Elég nagy baj lenne, ha előttünk elsőbbséget élvezne.
Sürgősen ki kell eszelnem valamit, hogy ne bántódjak meg, mert biztos vagyok abban, hogy a kicsi fiam vagy lányom is érez mindent abból, amit átélek. Erősebbnek kell lennem. Úgy veszem észre, hogy a torna segít benne, eltereli a figyelmem. És a másik barátom is, aki soha nem hagyott cserben, a zene. Szükségem van rájuk.
Reménykedek benne, ha készen lesz Anyósnak a szobája és visszavonul a kis zugába, akkor lecsitul egy kicsit, mert lehet, hogy most azért kötözködik ennyit, mert egyfolytában egymás szájában vagyunk, ahogy kint alszik a konyhában. Ha fürdeni mész,ott van. Ha WC-re,ott van. Ha eszel, ott van. Ha készülődsz reggel, ott van. Már csak pár nap, már csak pár nap.. Valahogy ki kell bírni!!

Nagyon szépen köszönöm, hogy itt jártatok!!

Mindenkinek szép napot, tartsatok ki, a felhők felett mindig süt a nap!!

Sziasztok!!




Alakul...

Sziasztok!

Nagyon szalad az idő, és vele sok dolog lett eldöntve az életünkkel kapcsolatban. Sok olyan dolog, ami mindenképp határozott felfogást igényel. Szobafelújítás, először az anyósomé, mert a miénk még egy kicsit ráér. Esküvő lebonyolítása. Meghívottak, meghívó, sütemény, ruha, virágcsokor, helyszínek, kaja, pia minden. Hát ez nem egy-két napos dolog, annyi szent. De már eleve ez az esküvősdi is, már nem azért. "Bekötöm" egy 47 éves Férfinak a fejét, aki világ életében nőcsábász volt. Amikor már évek óta volt egy nővel, rá akarták venni a barátai és a rokonai, hogy házasodjon meg, de nem ment bele. Nem komolyodott, állapodott meg. Vajon okkal nem? Hogy van az, hogy megjelentem a munkahelyünkön két éve és hónapok múlva már nem a saját, hanem az Ő életét is felforgattam. Két év alatt annyi dolgot elértem Nála, amit még soha egy nő sem. Vajon mi lehet a titkom? Elmondtam neki tegnap este, hogy nem éreztem még így senki iránt, mit amit az irányába érzek. Függök tőle. Utálom kimondani, leírni, de így van. Függök a jelenlététől, ugyanis akkor érzem jól magam, ha a közelemben, ha mellettem van. Akkor is, ha néha leolt, akkor is, ha beszól, szükségem van rá. Mert hozzám tartozik, kell nekem. Nemsokára a férjem lesz. Viselhetem büszkén a nevét és végigvonulhatok egy faluban azzal a gondolattal, hogy olyat tettem, amit még senki.

Hozzámegyek egy olyan emberhez, akit még nem ejtett rabul senki. Aki úgy néz ki, mellettem fog megállapodni. Hálás is vagyok neki, amiért engem vesz el. Azt hittem nem lesz ilyen Férfi. Azt hittem, nem fog elvenni senki, mert nem találok olyan embert, akinek én is azt mondanám, hogy igen, hozzámegyek! És megtaláltam. Ez szerencse is lehet.

Tegnap megvolt a ruha próba is. Sikerült megtalálnom álmaim ruháját. Kalocsai mintás, igazi magyar, gyönyörű ruha. Boleróval, kiegészítőkkel, mindennel együtt. Gyönyörűnek érzem magam benne és érdekes módon mindenkinek tetszik, akinek eddig mutattam. Édesanyám és Anyósom meg is könnyezték, meghatódtak a látványtól. Örültem neki, hiszen valamilyen szinten ez a cél. :D

A meghívottak egyre gyarapodnak, már ott tartunk, hogy 60 főre kell megoldani a kaját, hogy mindenkinek elég legyen. 45-el kezdtünk. Hát ki tudja, hogy hol lesz a vége.
Hogy őszinte legyek, már most izgulok. Menyasszony leszek. Még egy kicsit felfoghatatlan számomra, hiszen ez egy hatalmas előre lépés. Családot alapítunk, összeházasodunk. Olyan hihetetlen..

És eljött az is, amit annyira nem vártam. Főnök lettem. Bementem a mai nap folyamán, de csak holnap van a munkakezdésem. Már reggel közölték velem a többiek, hogy nem én vagyok a Főnök, hanem az egyik lótulajdonos. Telefonáltam egyet, írtam egy sms-t és kiderült, hogy megint beszélnek össze-vissza, úgyhogy reggeli közben felvilágosítottam őket, hogy ha tetszik, ha nem én vagyok a Főnök. Persze, arra már nem mondtak semmi érdemlegeset.
Egyenlőre dolgoznak, mint a kisangyal. De nem szeretném még elkiabálni a dolgot. Mert náluk soha nem lehet tudni, mikor üt be a sz@rjunk rá hangulat.

De lényeg, a lényegben, hogy boldog vagyok. Felhőtlenül boldog. Nem idegesítem magam mindenen, nem zavar, ha barmok a munkatársak, vagy hogy reggel ismét látom Másik Felem exét. Hogy őszinte legyek, hidegen hagy. Nem érdekel. És remélem így is marad.
Vártalak vissza Boldogság, örülök, hogy ismét itt vagy! Már csak annyit kérek, hogy sokáig maradj!!


Köszönöm, hogy itt jártatok!
Sziasztok!!!