"This is my dream.."

"Ha jól figyelsz, rájössz arra, hogy a legtöbb értelmi magyarázat: utólagos. Amikor kitört a láva, és felbuggyant a mélyből az irracionális erő, akkor kezded érteni és rendszerezni az egészet. Az ész általában vesztes marad. Kialakított egy rendet, csakhogy az élet rendetlen. Ésszel: átláthatatlan."

Szörnyűség..

Sziasztok!

Igen, sajnos újabb szörnyűség történt..
A híradóban is látható volt egy baleset, amiben két ember vesztette életét..
Ez a két ember, Asztinak (tudjátok Másik Felem unokatesója!) a munkatársai voltak, egyik közülök jó barátja. Épp dolgozni mentek, amikor megtörtént a tragédia.

***Felkavaró dolgok következnek, tovább olvasás csak saját felelősségre, megfelelő idegzettel!!!***

Tegnap délelőtt a kocsmában ülve, a citromos sörömet pusztítom éppen. Belép az ajtón Aszti. Rögtön beugrik a baleset, hiszen Édesanyámnak elmondta, Édesanyám pedig nekem. Látszik rajta, nagyon kivan.. Nem is csoda.. Leül, megbeszéljük Manó keresztelőjét, majd Másik Felem megkérdezi, hogy az az ember volt-e a kocsiban, akit már kihozott ide is. Nézem a reakciót, hiszen ha úgy látom, ebben a pillanatban leállítom Másik Felemet. Aszti - bár elég megrendeldülten- de elkezd mesélni. Az egészet elmondja töviről hegyire. Minden részletet.

"Mentem a kocsival, a baleset után pár perccel értem oda, mellettem is munkatárs ült. Már furcsa volt, hogy méterekkel előtte megláttam egy lökhárítót. A kanyar után megláttam a két autót, teljesen széttörve. Kiszálltam, odaszaladtam. Rendőr, szemtanú sehol. Benézek a kocsiba. A munkatársam, aki vezetett, az ölében a komplett motorral, véres arccal nézett rám, kérte, hogy szedjem ki, majd elvesztette az eszméletét. Az ajtó is rászorult, mozdulni sem bírt.
A másik kollégámtól aki az anyós ülésen ült, megkérdeztem, hogy jól van-e, azt mondta nem tudja, nem tudja.. Ő is tiszta vér.. Minden tiszta vér..
Ekkor hallok egy hangot a hátam mögül, akkor veszem észre, hogy egy ember fekszik az úton. A harmadik kolléga kirepült a kocsiból; hátul ült, nem volt bekötve. Odaszaladunk, úgy kell lefogni, hogy ne keljen fel. Tombol benne az adrenalin. Amikor ránézek, észreveszem, hogy szabály szerűen nincs arca. Jönnek a rendőrök, a mentők. Elzavarnak minket, és akkor derül ki, hogy a munkatársam a volán mögött, meghalt. 44 éves volt, egy 5 éves kisfiú maradt árva utána.
Keresik a másik kocsiban ülő embereket. Kávézgatnak egy nem messze lévő büfében. Azt sem tudják mit csináltak, annyira be voltak szívva, nem hívtak segítséget sem. Ketten vannak, amikor az egyik elindul, három rendőr veti rá magát. Bilincsben tessékelik be őket a rendőrautóba. Az a kollégám, aki az úton feküdt, majdnem leugrik a mentőságyról, annyira elkapta az adrenalin. - Munka közben megtudjuk, hogy ő is meghalt. 23 éves volt. Egy 6 éves kisfiú édesapja volt. - Beülünk a kocsiba, mi egyben beérünk a gyárba. Egy órán át remegek, így dolgozni sem tudok. De megvártam a reggelt,a legkevésbé tennék meg egy autóutat, még ha fél óra is.. A cég állja mind a két kollégám temetését, mi pedig pénzt gyűjtünk a családoknak és megvesszük a cimborám fiának a rajztáblát, amit annyira szeretett volna a gyerekének Karácsonyra..."

A szeme homályos, kicsit könnyes, ahogy újra átéli a látottakat, de azt is látni, hogy talán kicsit megkönnyebbült, azáltal, hogy beszélt róla. Az egész kocsma kiakad és kivétel nélkül mindenki káromkodik. Szóba kerül a hétfői őrült állat nő is, és megállapítjuk mekkora szerencsénk volt. Ennek a négy embernek nem volt. Ketten haltak meg, a harmadikuk mai napig kómában van, a negyedik személy, aki az anyósülésen ült bekötve, már túl van az életveszélyen, de a baleset óta nem szólal meg, nem kommunikál.

Vajon felfogták a vétkes fiatalok, hogy mit tettek? Vajon felfogták, hogy családapákat öltek meg? Hogy családokat szaggattak szét azzal, hogy bedrogozva száguldottak egy főúton? Vajon érdekli őket? Felfogják a tettük súlyát? Vajon sajnálják egy kicsit is, tanúsítanak megbánást? Vajon a lelkiismeretük hagyni fogja további életük során, hogy nyugodtan feküdjenek le minden éjjel, egy újabb átélt nap után?

Csak egy dolgot szeretnék még hozzáfűzni ehhez: Az Isten fizesse meg ezt nekik, kamatostul! Mélyen megrendített mind a két eset.. Minden este hálát adok az istennek, hogy mindenki egészséges a családomban és semmi bajunk nem esett. Minden este, hálát adok, az életünkért. Minden áldott este. És kérem, vigyázzon ránk továbbra is... Inkább könyörgöm..  ******


A napok szaladnak. Manónak még mindig nincs foga, de már tényleg nincs sok hátra, hogy kibújjon. Egyébként jól vagyunk. ÉS tényleg jól vagyunk. Örömmel írom le. :)
Anyóssal is jobb a kapcsolat, amióta megbeszéltük a dolgokat. Rögtön tisztázzuk, ha valami félre érthető dolog történik és rendszeresen beszélgetünk. Türelmesebb, kedvesebb és nem szidja állandóan Másik Felemet.

Már tervezzük Manó keresztelőjét, szóltunk a családnak is. Kiagyaltam, hogy megcsináltatom a körmömet és kozmetikushoz is elmegyek, még a keresztelő előtt. Hiszen,a keresztelt Édesanyjaként csiniben kell lenni. :) Amúgy is rám fér most egy kis újulás.. Egy kis gondoskodás..
Remélem a héten már lejutok lovagolni, mert már borzasztóan hiányzik! A héten beszerzek lovaglónadrágot is, hiszen ez már nagyon gáz, hogy nincs egy darab sem.
Úgy néz ki, Szombaton pedig megyünk szeretett Szülővárosomba, elintézni pár dolgot, plusz kicsit Édesanyámékkal lenni. Nagyon várom már.

Most pedig zárom soraim, mert lassan ideér a védőnő és még kicsit rendet akarok rakni itt a szobában!
Köszönöm, hogy itt jártatok!
Sziasztok!



Jobb környezet és az ámokfutó...

Üdv Mindenkinek!

Biztos pislogtok nagyokat, a cím láttán, de nyugi, beavatlak Benneteket!! ;)

Na tehát kezdeném az ámokfutóval..
A hétfői napon bementünk a szomszéd faluba, elintéznivalónk volt az Önkormányzatnál, illetve vásárolni is akartunk. Velünk volt a Kicsi is.
Az Önkormányzatnál minden rendben ment, aranyosak voltak, mindenki el volt ragadtatva a Kicsitől, hogy milyen aranyos és hogy mennyire sokat nőtt. Dícsérték, ami nekünk, szülőknek, nagyon de nagyon jól esett. Mosolyogva léptünk ki az ajtón.
Másik Felem kezében az addigra már alvó majdnem négy hónapos babánk. Elérünk az útig. Szétnézünk. Jobbról semmi. Balról jön egy szürke autó. Nem baj, messze van, átérünk.
Amikor közvetlenül a Fekete Párduc mögé értünk, mintha lelassult volna az idő.

Másik Felem rám nézett. Én pedig vissza rá. Láttam a szemem sarkából a kocsit. Felénk sodródott. Gyorsan, semmi fékezéssel. Fura hangot hallottunk. Másik Felem előre lépett még egyet, majd hátra nézett. Ebben a pillanatban a kocsi elsuhant mellettünk. Kattant az agyam.
Majdnem elsodorta a Férjemet a gyerekemmel együtt. Körülbelül két méter hiányzott neki. Megfordultam. Az autó elölről is és hátulról is törve volt. A bal első gumi defektes, szét égve a keréken, aminek iszonyúan büdös égett szag lett az eredménye. Az úton mindenfelé gumidarabok. Pár méterrel arrébb elhagyta a dísztárcsát.. Talán Ford lehetett..
Másik Felem rám néz. Felfogtam. Veszélyben voltak.
Megölelem mind a kettejüket, majd azt mondom: "Majdnem elsodort Titeket!"
Mindenem remeg. Másik Felem nem látta mennyire közel volt, így megkérdőjelez. De mikor meglátja, hogy remegek, rádöbben. Majdnem elsírom magam. Megrémültem. Csak egy pillanat volt.. Ki volt ez a vadállat???

Összegyűlnek az emberek. Már találgatunk. Menekül valami elől, vagy miért megy ennyire gyorsan? Miért nem áll meg, ha már összetörte az autót? Vajon férfi vagy nő? Nem látta, hogy megyünk át az úton? Meg sem próbált fékezni vagy nem tudott lassítani?
Körülbelül egy perc múlva Asztiék mennek el kocsival. Majd egy szomszéd. Beáll a busz a buszmegállóba. Jézus, ha most jött volna, egy perccel később, belerohan valamelyikbe és emberek halnak meg??
Remegve szállok be a kocsiba. Át kell mennünk a boltba. Bekötöm a gyereket, még arra a pár méterre is. De még mindig félek. Arra kell mennünk, mint amerre ez az őrült ment. Elindulunk, még mindig találgatunk.
És meglátjuk. Az összetört autó a bolt előtt áll, a járdán.
Megállunk a parkolóban. Kiszállunk, most Nálam a gyerek, de Másik Felem pár méter után el is veszi. A kocsi mellett egy nő áll. Látszik, hogy nincs magánál. Segítséget kér, majdhogynem sír. Egyre több ember van a kocsi körül, mi meg csak állunk és nézünk. Mi baja van? Beteg? Depressziós?
Halljuk, ahogy azt mondja, "nem tudtam megállni!". Akkor itt a bolt előtt hogy állt meg??
Megint kattan az agyam. Ez a nő, majdnem kárt okozott a két számomra legfontosabb férfiban. Majdnem megsérültek miatta. A pár hónapos babánk is. Támad az ösztön és érzem, ahogy elönt a düh, a méreg. Megfojtom. A saját két kezemmel. Most. Rögtön. Azonnal. Ordítani akarok. Megmondani neki, hogy mit képzel?? A családomat veszélyezteti?? NORMÁLIS?? Újabb kattanás. Nem tehetem.
Csak magamat sodornám bajba, ki tudja, mi baja van. Hátrébb állok, hogy ne is lássam. Nem mehetek neki. Nem. Nem. Nem. De majdnem bántotta őket! Csak majdnem. Nem tehetem..

Bemegyünk a boltba, de még mindig remegek. Halkan köszönök, majd próbálom lefoglalni magam a bevásárló listával. Elkezdem keresni azokat az árukat, amiket meg akarunk venni. Kérek felvágottat is. Eljutunk a pénztárig. A kasszánál fogom fel, hogy nem emlékszem, a vásárlásra. Kimegyek, Másik Felem már kint van a gyerekkel. A nő a rendőr autóban ül, de a rendőr már kiabál vele: "Hölgyem, azt mondja már meg, hogy hol lakik!!"
Nem tudja.. Miért? Vajon tényleg beteg? Vagy beszívott? Esetleg beivott?
Jönnek szembe az ismerősök. Nézik a gyereket, aki szerencsére még mindig alszik. Semmit nem látott az esetből. Hála istennek.
A volt Apósomra téved a szemem. Mi ez a kocsi? Akár az uzsidoboz.. Hova tűnt az Ignisük?
Nem is érdekel. Istenem, veszélyben volt a fiam. Az egyetlen kicsi fiam. Olyan törékeny. Olyan ártatlan.Olyan kicsi még, előtte az élet. Istenem, köszönöm, hogy megvédtél minket!

Már úton vagyunk haza. Beszélgetünk. És még mindig találgatunk. Megbeszéljük, hogy Anyósnak egy szót se szólunk, így is aggódik mindig.
Itthon vagyunk.Anyós átmegy a szomszédba, Másik Felem a garázsban. Levetkőztetem a gyereket. Elkap a félelem. Magamhoz ölelem a kis babámat, majd iszonyatos zokogásban török ki. Fáj. Nem is tudom abbahagyni a sírást, hosszú percekig. Mintha ezzel engedném ki a gőzt. Most fogtam fel. Veszélyben voltunk. Patakokban folyik a könnyem.. Most már végképp remegek. Édesanyát hívom. Megnyugtat. A lényeg,m hogy semmi bajunk nem esett.

Másnapra kiderül, hogy a nő gyógyszerre ivott.. Van egy gyereke, a férje külföldön dolgozik. Annyi alkohol volt a vérében, ami 7 dl töménynek felel meg! Szó szerint, nem tudta, hogy hol volt! Mivel veszélyeztette az emberek testi épségét és nem állt meg, még akkor sem, amikor a lökhárítóját elhagyta a falu elején lévő hotel előtt, valószínűleg hat hónapra lecsukják. Én személy szerint keveslem..

Visszatérés a valóságba.
A költözéssel és a papírokkal kapcsolatban még mindig semmi.
Anyóssal elvagyunk. De tényleg. Kedves és nem szidja állandóan Másik Felemet. De még mindig TÚLSÁGOSAN segítőkész és mindent meg akar csinálni helyettem... Ez már nem fog változni szerintem.
Másik Felemmel is jól vagyunk.
Manókámnak pedig még mindig nincs foga. Tegnap megkapta az ajánlott oltásokat. 9400 gramm jelenleg és 65 centi. Nem semmi. :)

Köszönöm, hogy itt jártatok! Sziasztok!



Lezárult fejezet..

Sziasztok!

Vannak bőven fejlemények, úgyhogy vágjunk is bele!

Tehát Manócskáról: Még mindig nem törte át a fogacska az ínyt, úgyhogy még mindig szenvedünk vele. Vannak jobb és rosszabb napjaink, de pl. tegnap is annyira sírt szegény, hogy már hányt. Sokat fáj neki, akkor is, ha eszik, szóval a szoptatás sem olyan egyszerű most, mint eddig sajnos. Remélem minél hamarabb túl leszünk ezen! Amúgy tündéri baba, már kiabál is, próbálgatja a hangját. Egyre ügyesebben fog és sokat mosolyog, kis boldog baba, ennek pedig nagyon örülök! :)

A hitellel és a házvétellel kapcsolatban megint akadályokba ütköztünk, ezért Édesanyámmal már komolyan elgondolkoztunk azon, hogy biztos ezt a házat vegyük-e meg. De kiderült, hogy nincs másik lehetőség, mivel a többi ház vagy drágább, vagy szintén ikerház is és nyaraló is.. A gondok ott vannak, hogy a Földhivatalban az ügyintéző, aki iktatta volna a házat először társasházzá majd lakóházzá, azt mondta, hogy el lett rontva a papír, mert nem érthető, de kellene még digitális térkép is illetve hiteles földmérőt is ki kell küldeni. Ezek a dolgok plusz költséggel járnak plusz még pár hónap ügyintézéssel. Az eladó már odáig eljutott, hogy a mi ügyvédünknek akarja átadni az ügyet, mert ez a környékbeli finoman szólva is balf@sz... Nem elég, hogy három hónap alatt csinált meg egy papírt, de még el is rontotta.. Hát csókoltatom.. Szóval nem hogy Februárban, de ha így folytatjuk, akkor még nyáron se lesz Anyósom költözéséből semmi.. Lesznek itt még gondok úgy érzem, nem is kevés.. Előre felköthetem a gatyámat..

És most ejtsünk szót arról is, hogy miért ezt a címet kapta a bejegyzés.
Bejöttünk Szülővárosomba Kedden, ugyanis volt egy csomó hivatalos dolog, amit feltétlenül el kellett intéznem. A Picinek személyit kellett csináltatnom, megjártam a mobilszolgáltatómat is, mobilnetet mondtam le, a Kormányhivatalban is járnom kellett, mert kiküldtek egy levelet, ami számomra nem volt világos, plusz még vásárolni is kellett pár dolgot. Ezeket pedig egy délután nehéz lett volna elintézni, ezért Másik Felemmel úgy döntöttünk, megint bent maradok a Kicsivel egy pár napra és így lesz időm mindenre.
A keddi délelőttön úgy döntöttem, írok Másik Felemnek egy levelet arról, hogy mennyire szeretem, csak hogy tudja, hogy tisztában legyen vele, az alatt az idő alatt is, amíg nem látjuk egymást.
De kis pakolászás közepette megtaláltam azt az üdvözlő kártyát, amit még Anyósom adott nekem tavaly születésnapomra. Abban egy saját maga által írott versike van, méghozzá tele szeretettel. Könnybe lábadt a szemem és ez elindított bennem egy egész lavinát. Ezért amikor elkészültem Másik Felem levelével, elővettem még egy papírt és újra írni kezdtem. Csak most Anyósom részére készült egy levél. Leírtam benne elég sok olyan dolgot, ami zavar, ami bánt, de úgy próbáltam fogalmazni, hogy ne bántsam meg vele. Elmondtam neki, hogy rá is szükségünk van, és higgyje el, hogy szereti a fia, hiszen az Édesanyja, de ne gondoljon olyan dolgokat rólam, amik nem igazak, akkor inkább kérdezzen meg. Megkértem, hogy ne törölje fel velem még egyszer a padlót, hanem fogadja el a tényt, hogy soha nem fog az intim szférámba belelátni, mivel ebbe a zónába csak két ember lát bele, az egyik a Férjem, a másik pedig az Édesanyám. Azt is leírtam, hogy SOHA nem fogom elfelejteni, hogy kibeszélt és hogy, veszekedtünk, még aznap is, amikor elindultunk, hogy megszüljem az unokáját.. Hozzá csatoltam még, hogy szeretnék neki segíteni, de nem tudom a dolgokat kiszopni a kisujjamból, mivel én városon nőttem fel és ez teljesen más világ, mint a falu. Továbbá azt is, hogy biztos vagyok abban, hogy csak jót akar, amikor beleszól a dolgokba, de ne tegye, bízzon meg a Fiában és bennem, hiszen felnőtt emberek vagyunk, el tudjuk dönteni, hogy mit akarunk. És, hogy tudom, hogy utál.. Meg még jó pár dolgot.
Amikor megtalálta a levelet és olvasni kezdte, mi már indultunk el a Szülővárosomba, ezért már búcsúzkodtunk. Akkor könnyes szemmel annyit mondott, hogy ő rám nem haragszik.
De kíváncsi leszek, hogy fog-e változtatni a viselkedésén és hogy ki tudunk-e békülni, mert erre is kérem a levélben, továbbá arra, hogy bocsásson meg nekem, ha valamivel megbántottam.
Hajlandó vagyok tovább lépni. Nem fogom neki megbocsátani a dolgokat, sem elfeljteni, de tovább akarok lépni rajta. Megtörtént, ezen már változtani nem tudunk, de a jövőt megpróbálhatjuk jobbá tenni, hogy ne legyen kettőnk közt ekkora feszültség. Remélem jutunk valahová! És sikerülni lezárni ezt a fejezetet...

Zárom soraim, köszönöm, hogy itt jártatok! Sziasztok!




Más gondolkodás..

Üdv Mindenkinek!

Több, mint egy hete már, hogy írtam, nagyon ideje volt!
Kicsit húzós hetem volt, nézzétek el nekem!

Manócskám elég nyűgös mostanában, egyre jobban jön ki az a fogacska. Már látni, hogy fehér az ínye, de még mindig nem törte át neki. Az éjszakáink vegyesen alakulnak. Volt egy olyan napunk, amikor hajnali háromkor ébredt a drágám és nem aludt semmit szinte.. Max. fél órákat, vagy még annyit sem, ezt is csak kétszer.. Ez azt eredményezte, hogy én már délután négy órakor olyan hulla voltam, hogy nem lehet elmondani.. Régebben 18 óra munka után néztem így ki, mint most.. Nem egyszerű ez a fogzás, annyi szent. A babának is, a szülőnek is.. Szerencsére, már ordítások nem nagyon vannak, de ha igen, akkor bekenem az ínyét fogzás könnyítővel és akkor általában abba is hagyja. Ismét normálisan és rendszeresen eszik, aminek nagyon örülök!

A héten zaklattam egy kicsit a Földhivatalt, hogy világosítsanak már fel arról, hogy mikor lesz végre készen a tulajdoni lap. Két helyre kapcsoltak és utána megtudtam, hogy legkésőbb jövő héten Hétfőn készen lesz. Egyből értesítettem Édesanyámat, aki kért is időpontot az ügyvédünkhöz. Így nagyon valószínű, hogy még a jövő hét folyamán készen lesz az adás-vételi szerződés is, de erre fogadni nem mernék. Alig várom, hogy végre legalább a hitelig eljuthassunk..

Tegnap este kicsit összefeszültünk Másik Felemmel.
Egész nap nem láttam megint, hiszen csak akkor volt itthon, amikor fürdettük a Kicsit, sok dolga volt nagyon.
Este a kocsmába is lenézett, így csak 3/4 9-kor jött haza. Közben hívott kétszer, de mivel fürödtem és vacsiztam, aztán zenét hallgattam, nem vettem észre. Természetesen nem fogadtam kitörő örömmel, hogy ennyire későn jött haza. Be voltam rágva, de felidegesítettem őt is. Nem is szóltunk egymáshoz, úgy feküdtünk le. Hát nem is aludtam valami sokat..
Hajnalban négy órakor ébredt a Csepp. Felkeltem én is, tisztába tettem, majd hamizott. Egy óra múlva felébredt Másik Felem is. A Kicsi még javában ébren volt, így az apjával elkezdtünk beszélgetni. Elmondta az ő szemszögéből, hogy szarul esett neki, hogy olyan flegma voltam vele, és hogy nem vettem fel a telefont, azt hitte, haragszom. Mondtam neki, hogy nem láttam, hogy keresett, és azt szűrtem le, hogy nem akar velünk lenni. Meg is kaptam a magamét, hogy hogy gondolhatok ekkora hülyeséget, mikor neki olyan sok dolga volt. Amikor beütött a felismerés, hogy igaza van, kis sírással adtam ki magamból, hogy tényleg nem kellett volna ezért összeugranunk.
Most horgászik, úgyhogy megint édes kettesben lehetek a kedves Anyós pajtásommal. Na de adom neki az ívet rendesen. Mostanában nem is a beszólogatásaimon van a hangsúly, hanem direkt szívatom. Többek közt disco zenét nyomatok egész álló nap, ha a fürdőszobában vagyok és szól, hogy ő is oda jönne, direkt húzom az időt és egyéb nyalánkságok. Oltogatom tovább persze, amikor beszól, szóval elvagyunk. Ez így is lesz, amíg el nem húz innen, az is biztos.

Zárom soraim, kezdődik a műszak, ébredezik a Kicsi Fiam.
Köszönöm, hogy itt jártatok! 






Változás..

Sziasztok!

Kezdem az elején.
Először is Hétfőn elmentem egy szakorvoshoz. Kalandos kis út volt, hiszen nem a kórházban rendel, hanem az egyik hotelben, mivel nem ide valósi az orvos. A hotelben 10 percet vártam a recepciónál, mire meg tudtam kérdezni, hogy hova kell mennem. Folyosó végén balra majd lifttel le a földszintre. Oké. Kicsit félve léptem ki a liftből, mert nem tudhattam mi vár a másik oldalon. Kiléptem, majd megint végig egy folyosón, egy étteremben találtam magam, egy szabály szerűen elbújt pultos lánnyal együtt. Tőle megkérdeztem, hogy merre találom a rendelőt, amikor közölte velem, hogy fogalma sincs. Egy pillantra elszállt belőlem a remény, hogy megtalálom a helyet, de nem adtam fel, mentem tovább egy másik folyosóra. Ott találtam egy pultot, két férfival és egy mosolygó nővel, aki rögtön megkérdezte, hogy masszázsra jöttem-e. Csalódottan mondtam ki, hogy sajnos nem, majd újból közöltem, hogy nekem egy rendelőt kellene megtalálnom. Folyosón végig, majd a lépcsőn le és ott lesz. Lementem hát a lépcsőn és végre valahára megtaláltam a rendelőt.
Csak egy nő volt előttem, így nem is kellett sokat várnom. Bementem, az orvos orra alá dugtam a véreredményemet, majd közöltem, hogy szoptatok. Megkérdezte, mik a tüneteim. Fáradtság, feszültség, csomókban hullik a hajam. "Klasszikus tünetek"- közölte, majd egy vizsgálat után megállapította, hogy pajzsmirigy túltengésem van. Ugyanis nem leállt a pajzsmirigyem, ahogy azt hittem, hanem túl működik. Az eredmények alapján háromszor annyi hormont termel, mint kellene. Természetesen megijedtem. Nem kicsit. Felírt gyógyszert, napi négyet! kell szednem. Átmegy a tejbe a hatóanyag, de annyira kevés- 1/10-ed arányban- ami elenyésző. Megkérdeztem, meddig kell szedni, azt a választ kaptam, hogy nem tudhatjuk pontosan, majd azt is, hogy elég sokáig eltart, míg a pajzsmirigy visszaáll a rendes kerékvágásba. Akár évek kérdése is lehet. Jesszuskám- gondoltam magamban, de legalább a diagnózis megvan és már kaptam gyógyszert is. Reméljük hamarosan jobban leszek.

A tulajdoni lapra még mindig várunk, de ismét felvettük az ügyvédünkkel a kapcsolatot, aki mondta, hogy fel tudjuk hívni a Földhivatalt és meg tudjuk kérdezni, hogy készen van-e és ha igen, akkor szóljunk neki és ő lekéri. Remélem mihamarabb készen lesz, de nem tartom valószínűnek, hogy ebben az évben megszabadulok az Öregasszonytól. Bár most egész jól elvagyunk és így, hogy engedem, hogy segítsen, nem balhézik. Mivel én is feszt visszaszólok neki, ha olyat mond, ami nem tetszik, így bennem sem hagy túl nagy nyomot az aktuális hülyeségeivel, így már kicsit jobb a lelki világom.

Kicsi fiamnak nagy valószínűséggel elindult kifelé a fogacskája. Ettől szenvedünk már napok óta. Szegénynek, tegnap is nagyon rossz napja volt, nyűgös volt és csak akkor nem sírt, ha kézben volt, de sajnos a majdnem kilenc kilójával már igen megterhelő a hátamnak és a derekamnak. Remélem nem fog sokáig tartani nála, nagyon sajnálom, amikor sír és fáj, hogy nem tudok neki segíteni. Persze kenem az ínyét fogzáskönnyítővel, de néha annyit ér, mint halottnak a csók, plusz vettünk neki Nurofen fájdalomcsillapítót, azt is adom neki, amikor már nagyon gáz a helyzet. Szerencsére viszont az éjszakáink még mindig nyugodtnak mondhatóak, aminek nagyon örülök, mert így is nagyon fáradt vagyok.. :(

Másik Felemmel már sokkal jobb a kapcsolatunk. Türelmesebb velem, főleg azóta, amióta kiderült, hogy a pajzsmirigyem miatt vagyok néha ingerlékeny. Többet beszélgetünk, többet mondja hogy szeret és legtöbbször úgy alszik el, hogy átölel és előtte jó éjt puszit ad. Visszatértek az aranyos hízelgései, többet bújik és ezekkel a kis gesztusokkal nagyon nagy erőt ad és melengeti a szívemet, hogy úgy érzem, hogy szeret és fontos vagyok neki.

Holnap megyünk be Szülővárosomba elintézni egy pár dolgot és találkozni a Szüleimmel. Már nagyon várom, hogy kicsit együtt legyünk, tudnak hiányozni. De főleg az Anyukám. Sokat beszélgetünk telefonon és amikor olyan is a téma, amit nem osztok meg mással, őt akkor is felhívhatom. Ő a mentsváram. A tartó pillérem. Szeretlek Édesanya!

Köszönöm, hogy itt jártatok és elolvastátok az írásom!
Sziasztok!