Nem volt ez rossz nap.. :)
Végre jött dolgozni és nem hívták el sehova sem,Szerelmemet. 
Hát igen,ilyen ez,amikor összejövünk egy fontos emberrel. :)
Minden úgy ment ma odabent,ahogy lenni szokott. Ökörködtünk, beszélgettünk, olvastunk és dolgoztunk.
Szeretek a munkatársaimmal lenni. És a munkahelyemen is szeretek lenni. Ugyanis azon szerencsés emberek közé tartozom,akik szeretik a munkájukat.
De az még plusz szerencse,hogy a munkatársaimat is szeretem. Olyanok vagyunk,mint egy család. Legalábbis nekem Ők olyanok,mint a családom. Jó,nekem nem adatik meg az minden nap,hogy láthassam a szüleim és a barátaim..
A Főnökömre,M-re úgy tekintek,mint a bátyámra. 
Van két fiatal srác, nevezzük őket Á-nak és K-nak ( csak hogy az inkognitó fenn tartható legyen! ;) ) ők olyanok mintha a fiaim van az öcséim lennének. 
A másik munkatárs,F, na Ő olyan mint az apám,úgy is szólítom. 
Meg hát ugye Másik Felemről sem feledkezhetünk meg! :) 
A többiek nem állnak hozzám közel. Vagyis van még egy kolléganőm is, aki Anyukámat pótolja,de az a baj,hogy elég labilis személyiség és vele nem vagyok sokat együtt ha dolgozunk. Ezért szeretem,ha ott van és tudok vele beszélgetni,de akkor sem vagyok kétségbe esve ha nincs.. Most ez lehet kicsit durván hangzik de ez van..
Úgyhogy azt szoktam mondani,hogy ők a második családom. De így is érzem. Sok dolgot megbeszélek velük, és meg is hallgatom őket, nagyon jó érzés,hogy vannak nekem. 
De ez csak év végéig tartó állapot és nem tudom hogy mi lesz jövőre,hogy őszinte legyek,nagyon félek tőle. Hiszen szeretem amit csinálok és a társaságban is jól érzem magam. Nem akarom,hogy ez megszűnjön. Nagyon nem.. 
De nem is akarok még most komolyabban ebbe belegondolni,és tudom,hogy mindjárt eljön ennek az ideje,de akkor sem akarok ezen agyalni,mert elszomorít. De nagyon. A bizonytalanság. Hogy nem tudom mi lesz. A másik melóhely nem biztos és nagyon fog hiányozni a mostani munkahelyem és a kis családom is!! :( 
Nem akarok változást,nagyon nem!!!! 

A délután folyamán meglepett a nők havi betegsége, aminek nem örültem,de még mindig jobb,mintha délelőtt jelentkezett volna,vagy esetleg a hétvége folyamán. Most ügyes volt. :) 
De ez azt is magával hozza,hogy leszakad a derekam a fájdalomtól és néha olyan szinten begörcsölök,hogy nem tudok kiegyenesedni sem. Srácok,tegyétek össze a két kezeteket,hogy Nektek ilyen problémátok nincs!!! Ez valami borzasztó,de komolyan!! Persze,hogy még ennyi ne is legyen elég,érzékenyebb is vagyok. De nem vészes,kezelhető!!! 
Kibírjuk ezt is.. 

Úgyhogy a pihenést választottam,gyertyával és füstölővel,na meg a másik elengedhetetlen kellékel,a zenével. 
Imádom.. Nem tudok élni nélküle. 
Elnyúltam az ágyon,magamra húztam a takaróm, belebújtam a Macimba,becsuktam a szemem és kicsit kikapcsoltam. 
Annyira szeretem azt az érzést. Nincs más csak én meg a ritmus. 
Amikor meg már nem érzek mást,csak hogy lüktet bennem a zene,na akkor jó. Akkor kikapcsoltam. És indulnak a gondolatok. Szabad úton,se én nem szabok nekik határt,se senki és semmi. Aztán mikor milyen képek villanak be.. Ezt már nem írom le,marad az én kis titkom. :) Szükségem van ezekre a pillanatokra,de nagyon. Rájöttem,hogy amióta ilyeneket csinálok,nyugodtabb vagyok. Kiegyensúlyozottnak érzem magam és a problémát is jobban kezelem. 
Tehát:
Szánjatok időt magatokra is! Higyjétek el,jót fog tenni. Vagy sétáljatok egyet ( mondjuk ebbe a feletébb kellemes vacogós időbe ne! :) ) vagy hallgassatok zenét, vagy rajzoljatok,tök mindegy, csak egyedül legyetek kicsit. Csak Ti és a gondolataitok! 
Hajrá!!!