"This is my dream.."

"Ha jól figyelsz, rájössz arra, hogy a legtöbb értelmi magyarázat: utólagos. Amikor kitört a láva, és felbuggyant a mélyből az irracionális erő, akkor kezded érteni és rendszerezni az egészet. Az ész általában vesztes marad. Kialakított egy rendet, csakhogy az élet rendetlen. Ésszel: átláthatatlan."

Pont.

Sziasztok!

Végre észhez tértem és beállt a rend.
Most már beosztom az időmet, és nem szakadok meg a gyerekkel sem. A főzés még kicsit nehéz, főleg, ha olyan kaját csinálok, ami több időt vesz igénybe, mert Manó nehezen köti le magát egy dologgal, így van amikor háromszor zárom el a gázt a fazék alatt, és csak negyedik nekifutásra van készen az étel! :D Dehát, ez ilyen!

Szaladnak a napok. És már lenyugszom. Szépen folyamatosan. Főleg, hogy valamilyen szinten fel is gyorsítottam a folyamatot. De most kicsit visszarepülünk a múltban.
Csak a múlt hétig.
Hét eleje. Elég fáradt voltam. Manó ötször-hatszor ébredt éjszaka, állandóan cici. Pedig már vele is alszom, nincs a kiságyban. Befordítottuk a kis francia ágyunkat a falhoz, így két oldalt védve van, az ágy végébe oda toltuk az íróasztalt, a negyedik végen pedig én fekszem így le sem tud esni. De mégis csak ébredt.. Ordítva általában..
Szó szerint majdnem összeestem a fáradtságtól. Rendesen rosszul voltam.
Erre mit ad Atya Úristen?
Jön a Banya egyik reggel (3/4 7!) és hozzá fog nekem magyarázni, hogy azért nem alszik a gyerek, mert én voltam az, aki "elkapatta" és ő így meg úgy csinálta a két fiával. Na gondolhatjátok.. Egész délelőtt majd szét vetett az ideg..
Aztán jött délután is szokás szerint. Kint játszottunk. Már kicsit nyűgös volt Manó. Mellettem seggre ült, elkezdett sírni. Az öregasszony odament, felsegítette. Mire megkapta, hogy "Ugyebár én kapatom el a gyereket?".. Ezzel ott is hagytam. Aztán készült elvinni a kismotorjával, akkor mondja nekem, hogy én ne sértődjek be mindenen meg ne lovagoljak állandóan a semmin. Kijött belőlem, hogy megint ment a szarkeverés a hátam mögött, mert nem is azt mondtam, amit terjesztett. Erre közli, hogy letagadom! Én! Aki egy fűszálat nem tett neki keresztbe sose.. Annyit mondtam, hogy oké, maga a tökéletes meg maga soha a büdös életbe nem hibázott még. Azzal megint otthagytam.
Úgy vasaltam, míg távolt voltak a gyerekkel, hogy konkrétan remegtem az idegtől.
Aztán amikor visszajöttek, kimentem a kapuba. A gyerek a kapunál, az öregasszony a motoron. Elkezdi nekem magyarázni, nagy nyájasan, hogy merre vitte el a gyereket. Robbantam. Pedig egy rossz szót se szólt. De a letagadom beszólás volt az utolsó csepp abban a bizonyos kis pohárkában. Közöltem vele, halál nyugalom hangon, hogy én még neki nem tagadtam le semmit, továbbá nem is hazudtam és ráadásul közöltem is vele szemtől szembe ha volt valami problémám. Folytattam, hogy senkinek nem fogom engedni, hogy beleszóljon abba, hogy hogy nevelem a saját gyerekemet. A reakciója az volt, hogy ő csak magából indult ki. Válaszom: Pontosan ezáltal erőlteti rám azt, amit maga akar. Persze ezt tagadta, az nem úgy van. Szó szót követett, nem is emlékszem mindenre, mert totálisan eldurrant az agyam. Elé álltam, mert el akart menni. A kismotor kosarára támaszkodva magyaráztam - szó szerint bele az arcába - hogy a fiához jöhet, szeresse az unokáját de engem hagyjon békén, mert elegem van a szarkavarásból, a kibeszélésből. Ekkora elment mellettem. Már vagy 10 méter távolságból kiabált vissza, hogy ne hazudjak.. Aha, már nem csak tagadok de hazudok is, oké.. Nyilván..

Megkönnyebbültem. Nem kicsit. Olyan teher ment le a vállamról, hogy eszméletlen.
Azt terjesztette, hogy meg akartam verni. XD Másik Felemnek azt mondta, nem jön, ha itthon vagyok. Ezt be is tartotta. Ma találkoztam vele a kapuban. Normálisan beszélgettünk. Na nem sokat, nehogy azt gondoljátok! :D
Elvitte Manót, most nála van.
Két oka van ennek, hogy hajlok az úgymond békülésre, de én nem nevezném annak, inkább fegyverszünetnek mondanám.
Tehát az egyik: Ha a seggemet a földhöz verem is az Anyósom, a Párom anyja és a Fiam nagyanyja.. Ha beszélünk, ha nem, ez nem változik.
Nem tilthatom el és nem is akarom a Fiától és/vagy az unokájától. Semmi jogom hozzá. Így valamilyen szinten muszáj vele tárgyalni.
De elengedtem már bizonyos szinten az állandó gyűlöletem ellene.
Lesz@rom mit mond, vagy tesz. Úgyis feszt ki fog beszélni. De már az se érdekel, hogy mit gondolnak mások. Eddig sem kellett volna, hogy izgasson.. Csak most sikerült eljutnom erre a szintre..

A jó hír, hogy kicsit ki tudtam kapcsolni.
Az utolsó blogbejegyzésem elolvasása után Zsóm máris itt termett. Jól esett, kicsit dumcsizni, mint régen, kiönteni a kicsi szívem. Nagyon hálás vagyok Drágám, hogy akármikor számíthatok Rád, pedig már nem laksz a szomszédban.. Imádlak, ugye tudod?!!

Másik Barátnővel is találkoztam.
A gyerekkorival. Kincsőnek hívják. Együtt nőttünk fel. Szó szerint. Általánosban osztálytársak voltunk, de évekkel utána is feszt együtt voltunk. Aztán négy éve fordult a kocka. Kiment Londonba dolgozni. Az első két hazajövetelekor még keresett úgy-ahogy. Aztán eljutottunk arra a szintre, hogy jóformán csak én írogattam, hogy ugyan mi van. Az előző itthon töltött napjaiban nem is találkoztunk, pedig direkt bementem a gyerekkel Szülővárosomba.. Aztán most megtört a jég. Találkoztunk. Kétszer is. Ideje volt.
Jókat beszélgettünk, noha nem töltöttünk rengeteg időt együtt. De olyan érzés volt, mintha tegnap váltunk volna el.. Rosszul esett, hogy anno nem nagyon keresett, de most azzal magyarázta, hogy azért van mert a 7 napból ötöt 16 órázik és nagyon fáradt. De most azzal váltunk el, hogy többet fogjuk egymást keresni. Jól esett ez a kis lelki világomnak..

Másik Felemről is ejtenék pár szót.
Egy hónapja már, hogy magunk vagyunk. Sokat változott. Már nincs Anyuka hátsójában, mondjuk azt gondoltam, hogy ez átmeneti állapot lesz. Plusz, többet megköszöni, hogy ha pl megfőzök, vagy pl ma is megköszönte, hogy kitakarítottam az egész házat. És jól esik. Hogy jobban odafigyel, mintha kezdené belátni, hogy attól, mert itthon vagyok nem a tv-t lesem egész nap.. Úgyhogy nagyon örülök neki. Én is türelmesebb vagyok már. És jókedvűbb. Sőt tegnap a ház előtt állva, néztem a Férjem és a Fiam, ahogy közösen játszanak a kertben. A szél belekapott a hajamba, ezerrel sütött a nap. És akkor elkapott. A boldogság érzése. Van családom, fedél a fejem felett, megvan mindenem.. Mosolyogva tudattam magammal, hogy Igen! Most már elkezdhetek ÉLNI! Békében, nyugalomban, ahogy akarok!

Köszönöm szépen, kösz itt jártatok!
Sziasztok!




Változások..

Üdv Mindenkinek! 

Hát kellett hozzá 3 hét, hogy a lakást kipofozzam, rend és tisztaság legyen.. Totálisan el voltam havazva, még edzeni sem tudtam, egyszerűen sem időm, sem energiám nem volt rá.
Reggeltől estig nyomtam a házimunkát. Plusz még a pakolás, mert Anyóshoz folyamatosan kerültek át a dolgok. Megrökönyödésemre, még a fagyasztó jelentős tartalma is.. Azon még annyira nem rágtam be, mikor konkrétan az utolsó darab konzervbontót is elvitte, de amikor szépen kiemelte az utolsó csomag zöldbabot a fagyasztóból, azon már cseppet kiakadtam.. Másnak a kamrájából könnyű feltölteni a sajátunkat ugyebár... Ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy ne adjunk neki 10 db tojást, ha nincs, de az, hogy kiemeli az utolsó csomag zöldséget és nem is mondja, az már kész....
Ez már erre a hétre megszűnt. Elvitt egy csomó dolgot, ezen a héten már semmi nem került át. Csak az amit mi adtunk. Ideje..
A hétvégén ünnepeltük Manócskám első születésnapját.. Akkor is próbálta a hátam mögött a szart kevergetni, csak nem sikerült. Azt mondta Másik Felemnek, hogy beszóltam neki, mikor egyszer itt volt, pedig ilyen nem is történt. Innen forduljak le a székről, ha nem így lesz, de egyszer négyszemközt megmondom neki, hogy adhatna nekem is a gyógyszereiből, mert tuti jó anyag lehet, ha ilyeneket hallucinál tőle.. Na de mindegy, hagyjuk is a Banyát. Már az is nagyon jó, hogy csak napi kétszer öt percre kell lesnem azt a kis csupaszív arcát...

Másik Felemmel is érdekesen alakulnak a dolgok.
Egyszer azt mondta nekem, az unokatesója, Zsolti, hogy ők a családi dolgokat nem nagyon tudják kezelni. Tehát azt tudják, hogy a munkában mit meg hogy,meg más kérdésben is mindent megoldanak. De ha otthon van valami probléma, azt nem feltétlenül tudják kezelni. Hát mára kiderült, hogy ezt Zsolti nagyon is eltalálta..
Ugye felhalmozódott egy-két dolog itthon, amit Másik Felemnek kéne megcsinálnia.
Pl: Mondtam neki, hogy rakjunk rendet hátul a portán, mert minden ott hever szana-szét. Az még hagyján, hogy szétázik minden, de nem is valami esztétikus
látvány. Azt is mondtam, hogy csináljunk a gyereknek egy matatófalat születésnapjára. Hátha lekötné magát, mert majdhogynem lehetetlen mellette főzni és takarítani, ha csak ketten vagyunk itthon, mert semmi nem köti le hosszú távon és feszt rajtam csüngne. Továbbá kellene két vagy három helyre szerelni fogantyút, hogy Manó ne tudja kipakolni minden nap vagy ötször a szekrény tartalmát. Ezekből még egyik sem valósult meg...
Rinyáltam azért is, hogy konkrétan megy mindenfelé, de a gyerekével és velem nagyon kevés időt tölt. Menni kell gombázni, kocsmázni, horgászni, dolgozni, aztán mi valahogy kimaradunk az időtöltésből..
Aztán persze ezekből az lett, hogy kiakadtam.. Sírtam, kiabáltam vele, veszekedtünk. Mind ketten tudjuk, és utána meg is beszéltük, hogy meg fogjuk tudni ezt oldani. Szeretjük annyira egymást, hogy ez nem is lehet kérdés. El is mondtam neki, hogy azért csesztetem, mert hiányzik.. És fogadja el, sőt örülnie kéne neki, hogy vele szeretnénk lenni.. Hiszen nekem csak a gyerek és Ő vannak a közvetlen közelemben.. Se barátnő, se Anyuci nincs itt nekem ebben a csepp faluban. Imádok itt lakni, de ha nincs velem senki, annak az a vonzata, hogy a Férjembe és a gyerekembe fogok kapaszkodni. Meg azért valljuk már be, kibe is kéne kapaszkodnom, ha nem beléjük? Ők a kis családom.. Velük kell megbeszélnem a kis dolgaimat, a legtöbb időt töltenem, hiszen ők az életeim..

Elég nehéz időszakon mentem és megyek is még keresztül. Változom. Lehet, hogy túl gyorsan és ez is megvisel. De nagyon érzem.
Érek, érzek, élek.. Felelőséggel tartozom a családomért. Anya vagyok. Feleség vagyok. Összetartó rugó vagyok.
Csak ez nagy súly ám, ami alatt, éreztem már úgy, hogy összeszakadok. Hogy sok. Hogy túl sok dolog nyomja a vállam, mert sokat érzem úgy, hogy szinte mindent egyedül kell megoldanom. Ez félelmetes és kicsit sem egyszerű.
Mélyen tudom, és érzem azt, hogy meg tudom oldani és hozzá fogok szokni a szerephez. De megint változott az életem. Egyik napról a másikra. Tettem a dolgom folyamatosan, hajhatatlanul, de közben olyan változások mentek végbe nagyon kevés idő alatt, amire úgy tűnik, nem igazán voltam felkészülve.
Nagy a felelősség. A tettek súlya. Felelős vagyok, egy kis gyermekért, egy férjért, egy háztartásért..
Főzni, mosni, takarítani kell és a piszkos edények sem mossák el magukat sajnos.. Emelett még ott vannak az állatok, ott van a plusz munkám is, amibe szintén nagyon belefogtam most, mert az ismerősünk jelezte, hogy most pár napig nem lesz senki nála a hétvégi házban úgyhogy most tudunk haladni..
Takarítónő, szakácsnő, bohóc,óvónő, szerető, állatgondozó, és mosónő vagyok egy szerepben..
Volt két elég kemény kiborulásom. Az egyiknek csak a felét, de látta Másik Felem. Akkor kiabáltam vele. De azután is el kellett mennie itthonról. Így végül is csak Manó nézte végig, ahogy az anyja harcol önmagával, a teherrel és a gondokkal.. De tudom, hogy meg tudom csinálni. Tudom, hogy meg tudom oldani. Másik Felemmel is meg fogjuk tudni oldani. Össze fogunk csiszolódni, kis idő kell, neki is nekem is, de menni fog. Zsigeremben érzem.
Egy család lettünk. És ennek súlya van.
De minden egyes verítékcsepp, minden könnycsepp, minden perc fáradtságos munka, minden kihívás, minden gond és minden akadály megéri. Értük. Kettejükért. A Fiamért és a Férjemért.

Mindenesetre rám férne már egy kis lelki fröccs. Egy kis lovaglás, vagy egy kis kávézás. Zsó, ha majd haza tudsz jönni, és úgy tudjuk csinálni, akkor üljünk össze kicsit dumálni, mint régen, mert nagyon hiányzol, Nyuszika!!

Köszönöm, hogy itt jártatok!
Ne feledjétek, ami nem öl meg, az megerősít!!!




Happy...

Sziasztok!

Nagyon eltűntem, tudom! Rengeteg dolgom volt meg még lesz is.

Az Öregasszony múlt hét Csütörtökön aludt először az Anyós-lakban. Kicsit körülményes volt, mert ha rajta és Másik Felemen múlt volna, akkor tuti még most is itt lenne, de beleköptem a levesbe, mert kihívtam Édesanyámat a hétvégére, hogy segítsen nekem. És mivel Anyós és Édesanya nem jönnek ki túl jól így inkább szedte a sátorfát a Banya.

Rengeteg dolog történt ez alatt a majdnem egy hét alatt, amióta magunk vagyunk.
Azt tudni kell, hogy az utóbbi időben elég sokat veszekedtünk Másik Felemmel. Konkrétan az elmúlt két hónap alatt többet "ugrottunk egymásnak" mint a három év alatt, mióta együtt vagyunk.. Kicsit sem voltunk feszültek és idegesek...
Mára a veszekedések megszűntek. Egy hangos szó sincs köztünk.
Minden nap csillogó szemmel ér haza a Férjem, boldogan ölel át és puszilja meg a Fiunkat. Ha el is megy dolgozni, mindig mondja, hogy siet haza. Ha kérek valamit, próbálja azonnal megcsinálni. Imádnivaló.. :)
Az első napokban még feszült volt. Lelkiismeret furdalása volt az anyja miatt és ki nem szállt a hátsójából magyarul megmondva. De érthető. 50 év után leválni Anyuciról nem egyszerű. Csak ennek már régen meg kellett volna történnie, de nem tudunk vele mit csinálni, ha nem úgy hozta az élet. Édesanya is azt tanácsolta és én is úgy döntöttem, hogy türelmesnek kell lennem, nem szabad siettetnem, hogy elengedje az anyját lélekben. Majd leválik kis idővel. De ezt magában kell lejátszania.
Nem ment túl nehezen a dolog. Tegnap és ma már közel sem érzem azt a feszültséget rajta és már nem rohan Anyukához minden sz@rért.
Öröm ezt látni.. :) Olyan mintha, minden kezdődne előlröl. A kapcsolatunk, a szerelmünk.. Csodálatos! :D <3 Folyt. köv. kicsit lejjebb!

Manó is nyugodtabbnak tűnik. Játszunk, sokat vagyunk a kertben, rendszeresen annyira összekeni magát, hogy a szomszédok nem győznek szőrnyülködni, hogy hogy néz ki a gyerek, de én csak legyintek. Most fedezi fel a világot és ha tetszik, ha nem, igenis bele fogom engedni a legkisebb pocsolyába is, hiszen pont az a dolga, hogy játszon, tapasztaljon, tanuljon, érezzen.. Nem fogom meggátolni ebben a fontos folyamatban csak azért, mert piszkos lesz a lába vagy épp a ruhája. Víz van, megfürdetni meg tudom akármikor, a ruhából pedig ki lehet mosni a foltot.. De azok a szemek, az a mosolygós arc, amikor látom, hogy a gyerekem boldog, mert épp belenyúlt egy pici pocsolyába, vagy megfogott egy virágot, mindent megér. Mások véleményére meg nagy ívből teszek! :D
Olyan érzésem van vele kapcsolatban, mintha közelebb kerülnénk egymáshoz. Így, hogy sokkal többet van velem, a meghitt pillanatokba nem rondít bele az Öregasszony és nem vagyok feszült, olyan, mintha elmélyült volna az Anya-Fia kapcsolat. Többet bújik, megszeret, és volt már olyan, hogy egy sorozaton elsírtam magam, a zsepivel próbálta letörölni a könnyeimet és hozzámbújt. Leírhatatlan érzés. Érzem, hogy szeret.

Hogy én hogy érzem magam?
Őszinte leszek Veletek, nem fogtam még fel. Csütörtöktől máig, egész nap, (hajnal 5 órától, kb este 9-10 óráig) max szoptatni és enni álltam meg. Annyira fáradt voltam már, hogy tegnap előtt este, már szédültem.
De megérte a fáradtságos munka. Olyan mértékű retekből szedtem ki a házat, amit nem is gondoltam volna. A pakolászás még tart, de a takarítással készen vagyok. És őszintén bevallva, büszke is vagyok magamra, hogy ilyen gyorsan sikerült. Ehhez nagy mértékben hozzájárult Édesanya segítsége, hiszen a hétvégén ő volt Manóval, míg én sikáltam, ablakot pucoltam, súroltam, rendet raktam, főztem, mostam, vasaltam és még sorolhatnánk.. De boldogsággal tölt el az eredmény. Kezd kialakulni a lakás. A mi képünkre formálva. Több hellyel, nagyobb renddel és tisztasággal. Nyugalommal és boldogsággal.
Az elmúlt napok elrohantak és csak tettem a dolgom, meg sem álltam. De érzem, hogy közeledik, az a pillanat, amikor majd megállok, végignézek a lakáson, a gyerekemen, magamon, és talán majd el is sírom magam a boldogságtól, hogy végre szabad ember és Anya lettem. Majd akkor fogom fel. Akkor aratom le lélekben a munka gyümölcsét és veregetem vállon magam, hogy igen, kibírtad az elmúlt nagyon gyötrelmes két évet. Végig csináltad! Végig csináltam!

Másik Felemmel jelenleg nem alszunk együtt. Én Manó szobájában alszom, hogy ha a Kicsi felébred éjszaka, ott teremjek. Plusz, úgy horkol Apuka, ahogy csak akar, nem zavar. Plusz van egy francia ágyam, amin végig nyúlhatok. :D Apuka is elfér, senki nem keltegeti éjszaka, mindenki jól járt. Persze át-átmegyek éjszaka, ha úgy van, de egyenlőre mindenkinek így a kényelmes.
Tegnap este egy szál köntösben libbentem be hozzá a szobába, miután sikerült elaltatnom Manót. Megcsillant a szeme, tudtam, hogy elnyertem a kegyeit.
Elhúztam a függönyt, majd szépen lassan hámoztam le magamról a köntöst. Pőre testemet látván Másik Felem elejtett egy morgás szerű hangot, amiből tudtam tetszik neki, amit lát. A keze el is indult, maga mellé húzott. Hosszan ölelt, simogatott és csókolt, elvesztem az ölelésében. Szenvedélyes és vad volt. Akart. Minden porcikámat. Elengedte magát és beleadott mindent. Végre nem kellett azon izgulni, hogy Anyós hallja-e a játékunkat. Manónál az ajtó csukva volt, így teljesen felengedtünk. Kb. fél óra után estünk egymás mellé ziháltan, csatakosan és fújtatva. Szerelmesen.
Teljesen más volt, mint az eddigi szerelmeskedéseink. Mintha új oldaláról fedeztük volna fel az együtt létünket. Elengedettebb és szabadabb oldaláról. Arról nem is beszélve, hogy az eddigi heti egy helyett, már kettő a minimum..

Összegzés: Egy család lettünk és nagyon úgy tűnik, mindenkinek jót tett, hogy a kedves Anyósom nem tartózkodik velünk egy háztartásban! Véééégre.. :D

Köszönöm, hogy itt jártatok!
Sziasztok!

Új fejezet..

Üdv Mindenkinek!

Nagyon boldogan jelentem be Nektek, hogy most már száz százalék, hogy megkapjuk a hitelt!
Szerdán csörögtek rám telefonon, hogy megtörtént az elbírálás, tuti megkapjuk! Csak pár nappal később utalnak.. De annyi baj legyen, ez már a legkisebb probléma, a lényeg, hogy sikerült.
Ráadásul kettőnk nevére Másik Felemmel, így nem kellett bevonni az Öregasszonyt, sem senkit kezesnek, így nem rángattunk bele senkit sem, a mi sarunk és kész! :)

Olyan, mintha egy régen dédelgetett álom válna valóra! Annyira boldog vagyok!
Mikor Hétfőn megláttam, hogy Anyuka pakol, meg kellett csípnem magam, hogy meggyőződjek róla, hogy nem csak álmodok! El sem hiszem..
Azóta már sok cuccot összeszedett és pakolt odaát a házában is. Ma intéztük el neki a vezetékes telefon és a TV bekötését, minek örömére közölte, hogy akkor Hétfőn vagy Kedden valószínűleg át is megy. Úgyhogy holnap kipakolok a szekrénysorból, ami itt van nálunk a szobában, mert az is övé és viszi magával. De nem bánom, a lényeg, hogy már itt tartunk!
Komolyan mondom nem térek magamhoz.
Végre azt csinálhatom majd, amit szeretnék.. Végre Anya lehetek teljes mértékben..

Zárom is soraim, mert Manó hisztizik, csak a jó hírt szerettem volna gyorsan közölni. Ha lesz egy kis időm, mindenképp írok!
Nagyon szépen köszönöm, hogy itt jártatok!
Sziasztok!



Türelem..

Sziasztok!

A bírálással kapcsolatban még mindig nincs semmi hír. Ma is telefonáltam a Takarékhoz, hogy mi a helyzet, de annyival letudott az ügyintéző, hogy a héten lesz elbírálás, de még nem tud mit mondani.. Most nagyon idegölő várni.. Főleg, hogy már a céltól egy kisujjnyira vagyunk, és még mindig nem érjük el..

Kicsi Fiamnak hol ilyen, hol olyan napjai vannak, de már nagyon odafigyelek arra, hogy ne legyek vele türelmetlen. Többet vagyok vele, igyekszem akkor csinálni a házimunkámat, amikor alszik, hogy amikor ébren van, tudjunk játszani, együtt lenni. Éjszaka még mindig 2-3x ébred, már megint hulla vagyok emiatt. Főleg, hogy mellé még Másik Felem is olyan szinten horkol, hogy nem lehet mellette megmaradni. Ugye a másik szobába még nem tudok átmenni, mivel ott van Anyós, így tegnap este is altatót vettem be, hogy egyáltalán valamennyit tudjak aludni. De kisfiam ébredt fél egykor is, hajnali négykor is, akkor ébren volt hatig. Annyira álmos voltam, hogy szabály szerűen hányingerem volt, nagyon rosszul voltam. Visszafeküdtem és próbáltam pihenni, de nem tudtam elaludni, a Kincsem pedig már hétkor kukorékolt. Most 3/4 10-től alszik,de le se feküdtem, mert Anyós olyan hanggal van, mintha hárman lennének a konyhában, így inkább elmentem dolgozgattam kicsit a volt színházigazgatónál.
Nagyon fáradt vagyok.
És nem csak fizikailag.
Lelkileg talán még jobban.
Hiányzik az élet.
Most ez tudom,hogy elég hülyén hangzik,de nem tudom jobban megfogalmazni. Élni szeretném a saját kis életem. Azt szeretném tenni,amit akarok,nem azt,amit hagynak.. Boldog családanya akarok lenni.. Beszélgetni másokkal, kikapcsolni, nyugodtan programokat tervezgetni, kirucanni a családommal, finomakat főzni..

Anyósomra már rá sem bírok nézni.
Tegnap felmentünk nyársalni egy jó barátunkhoz, itt van a családdal, neki is van itt nyaralója. Jól elbeszélgettünk, készültünk a kajáláshoz, amikor egyszer csak megjelent Anyósom. A kedvemnek lőttek..
Ahogy nyájasan és hízelgően duruzsolt ott nekik, majd elhánytam magam. Bevett három szelet csurgatott kenyeret, aztán azon problémázott, hogy neki majd ezután hogy fel fog menni a cukra.
Akárhányszor csak a gyerekről kérdeztek, mindig válaszolt helyettem, engem szabály szerűen szóhoz sem hagyott jutni. Ránéztem..
Ahogy evett, még közben is beszélt, a három darab foga között pedig repkedtek ki a kenyér darabok. Alig tudtam megállni, hogy ne szóljak, hogy előbb nyelje már le,de inkább szót se szóltam. És akkor jöttem rá: Undorodom tőle..
Egyszerűen már nem tudok a közelében megmaradni.. Annyira taszít, hogy komolyan mondom, ennyire embert még nem utáltam... Úgy döntöttem össze fogom írni, hogy mi fog változni ha elmegy.
Azokat a gondolatokat, hogy senki szájszaga nem csap meg reggeli közben, VAGY senki nem jön be sipítozva a szobába, mikor a gyereket altatom VAGY senki nem szól rám, hogy mikor ebédeljek.. Ja és ha kiteregetem a mosott ruhát, akkor senki nem pakolja és teregeti át, úgy, hogy a ruha konkrétan gyűröttebb, mintha a kutya szájából szedtem volna ki...
Totálisan kiégtem.
Megint különösebb indok nélkül el szokott kapni a bőgőgörcs és bedepizek. Borzasztóan és pillanatok alatt képes vagyok berágni, olyan dolgokért, hogy nem segít nekem annyit Másik Felem, mint szeretném és ha szóvá teszem, halál nyugalommal közli, hogy "Miért nem szólsz?".. Annyira de annyira unom, hogy állandóan mindenért könyörögni kell.. Hogy ugyan vegye már ki a kezemből a gyereket, amikor már fél órája tartom (szó szerint fél órája!) vagy ne hagyjon ott, mint eb a sz@rát, amikor kivettük a gyereket a fürdővízből. Nem tudom miért nem természetes a segítség, miért kell kérni..
Na de Anyósra vissza kanyarodva, megemlítenék két dolgot, csak hogy milyen kis csupaszív..
Sütött túrós batyut a hétvégén, a saját elmondása szerint azért, mert a szomszédasszony mondta neki, hogy ő már úgy enne.. Süti, de közben pusmog, hogy milyen meleg van a konyhában, idézem: Ő majd megdöglik.. Aztán délután amikor az asszonyok sétáltak, kiment a sarokra hozzájuk és nagy bájosan kínálgatta mindenkinek a sütit.. Hát nem aranyos? Nyalni azt tudni kell kérem. Így kell egy embernek eladni magát, amikor az illető amúgy velejéig romlott. De legalább másoknak nem esik le olyan könnyen..
A másik dolog: Választás volt nemrég a falunkban, mert zűrök voltak az önkormányzatnál és így alakult. Ezt most nem fejteném ki jobban, mert abból oldalas írások lennének és megmondom őszintén, a politikába itt nem nagyon szeretném belemenni, nem ezért írom a blogot.. Tehát választás.. Másik Felem exe elindult képviselőnek.
Az Öregasszony a választás napján nagyon hangoztatta, hogy ő két emberre szavazott a képviselők közül, de furcsa is volt, hogy azt nem mondta, hogy kikre. Ne értsétek félre, annyira nem érdekelt, de amikor még azt is elecseteli, hogy ma épp milyet alkotott a WC-n akkor furcsa volt, hogy ezt nem köti az orromra. Aztán rájöttem miért. Vaj volt a füle mögött, titkolózott.
Este beszélgetett egyik nagy barátnőjével telefonon, amikor elindultam kifelé a fürdőszobába. Mikor a konyhában jártam, hallottam, amikor mondta, hogy az egyik választottja a rokonunk volt, egy fiatal lány, Másik Felem unokatesójának a lánya. Megálltam. És akkor kimondta azt, amire gondoltam. A másik választottja Másik Felem exe volt..
Cseppet rosszul esett. Megint mintha hátba támadt volna. Hát milyen dolog ez? Hol van az erkölcs? Újfent csalódtam.. Ezeket a dolgokat soha nem fogja tudni már helyre hozni semmivel.. Egy életre elásta magát előttem..

Végigolvasva ezt a fejezetet, úgy jöhet le, hogy haragszom a világra.
De valójában nem így van. Csak belefáradtam az örökös nyelésbe. Az elnyomásba. A hátba támadásba. A harcba. A sz@rkavarásba. A megfelelésbe..

Mennem kell, Kicsim felébredt. Köszönöm, hogy itt jártatok!
Sziasztok!




Csak történne már valami..

Üdv Mindenkinek!

Úgy adódott, hogy találkozhattam egy régi barátommal, aki Pesten lakik, de most le tudott ugrani vidékre, így utaztam én is ismét Szülővároskámba, hogy össze tudjunk futni.
Emiatt mentünk be Manóval újra Édesanyáékhoz.
De szerencse is, hogy elmentünk, mert közvetlenül indulásunk előtt megint összebalhézott Másik Felem a Banyával.
Teljesen abban a hitben voltam, hogy amiatt, hogy megint elmegyek a gyerekkel, de mint később kiderült, most éppen az volt a Banya problémája, hogy hogy beszél vele a fia. Aztán közölte idézem szó szerint: "Röhögjetek csak a markotokba, úgyis bevonultok állandóan a szobába!"
A számon volt, hogy közlöm vele, hogy jöjjön már be gyertyát tartani legközelebb, de inkább semmit nem mondtam, felkaptam a gyereket és kimentünk a kocsihoz, hogy a Kicsi ne hallja a veszekedést. Egy élmény volt már megint úgy elindulni itthonról, hogy megint a veszekedés ment, amiatt, mert néha van pofám együtt tölteni egy kis időt a Férjemmel és a gyerekemmel..... -.-"
Az ideg majd szét vetett.Eddig is úgy gondoltam, hogy ez az asszony nem normális, de most már teljesen biztos vagyok benne..
De volt ebben jó dolog is. Amíg beértünk a városba, az út alatt végig Anyósomról beszélgettünk Másik Felemmel és elég hasonló a felfogásunk még annak ellenére is, hogy Másik Felem ugye a saját anyjáról beszélt. Mondta, hogy így nem lehet együtt élni, mert annyira bele akar mászni az életünkbe, hogy az már tűrhetetlen. Elmondtam a véleményemet, persze próbáltam úgy fogalmazni, hogy a legkevésbe fájjon neki, de a végén hozzá tettem, hogy csak egy picit gondoljon bele az én helyzetembe. Amikor együtt van itthon az anyjával egy hétvégén, a két nap alatt képesek összeveszni, akkor én mit mondjak, aki minden nap Anyukával van? Látszott, hogy elgondolkozott rajta és remélem kicsit megértőbb lesz.

A Szülővárosomban töltött napok gyorsan elmentek és nagyon kellettek.
Jó volt találkozni a régi baráttal, Ricsivel is.
Egy osztályba jártunk általánosba, mind a nyolc évet együtt húztuk le és mindig is jóban voltunk. Azt tudni kell, hogy Ricsi mozgássérült. Kerekesszékkel közlekedik. Így született. Az izmai nem úgy működnek ahogy kellene és emiatt egyáltalán nem tudja használni a lábát még a rengeteg műtét ellenére sem, amit elvégeztek rajta. De ettől függetlenül egy végtelenül erős,életvidám személyiség, akit mindig is tiszteltem a kitartása miatt.
Kicsit sikerült erőt adnia, már azzal is, hogy beszélgettünk. Ugyan, nem mondtam, milyen állapotban vagyok, nem akartam panaszkodni, de így is segített a találkozás. Jó volt látni, hogy boldog, jól érzi magát a bőrében és élvezi az életet.

Úgy jártunk, az erkölcsi bizonyítvánnyal, hogy Másik Felemnek megjött Hétfőn, de az enyém csak Szerdán. Ezért Csütörtökig maradtunk Városkámban, és aznap délelőtt mentünk a Takarékba a papírokkal. Megvolt már az igazolás is, minden oké. Legalábbis azt hittük.
A papírok átnézése után közölte az ügyintéző csaj, hogy hát még kéne munkáltatói igazolás is,mert lejárt, meg számlakivonat is, ja és a családi pótlékos szelvény is, mert a májusi nincs meg nekik. Megkérdeztem a csajt, hogy ezt miért nem lehetett Szerdán közölni, amikor betelefonáltam, hogy be fogunk menni, de mivel normális választ nem kaptam, hoppon maradtam. Na mindegy, a hiányzó papírokat beszkenneltettük, majd elküldettük az egyik önkormányzatban dolgozó csajszival, így még aznap délután megkapták a Takarékban.
Tegnap ismét betelefonáltam, amikor azt mondta az ügyintéző, hogy nem hiányzik már más papír, minden oké. Megígértettem vele, hogy kérje le a KHR listát és ha valami gáz van, ha még mindig nem vagyok passzív, akkor hívjon fel. De ha nem hív, akkor tudni fogom, hogy semmi baj és jövő héten elbírálás.
És most jön a jó hír: Nem hívott a csaj!!
Ez azt jelenti, hogy végre eljutottunk az elbírálásig, ami elvileg nem fog sokáig tartani, pár nap csak. Utána be kell mennünk aláírni a szerződést, majd utalják a pénzt.
Azt halkan megjegyzem, hogy a héten az eladó beszélt Másik Felemmel és azt mondta, hogy Anyósom már most költözhet felőlük, mert már mindent kipakoltak, ami nekik kellett.
Természetesen az Öregasszony időhúzás céljából szerintem, de azzal védekezett, hogy addig nem akar átmenni, míg nem utalják a pénzt. Hurrá..

Kisfiam nem tudom mit érez, de amióta hazajöttünk Anyuméktól egyszerűen nem lehet vele bírni. Semmi nem jó neki. Olyan hisztiket levág, hogy csak pislogok. Ilyeneket még sosem csinált. Újabban nekem is jön, ha felhúzza magát, rendszeresen harap és megcsikar, de olyanra is volt már példa, hogy szabály szerűen megtépett... Rosszul esik, nem is kicsit. Újabban nem hogy kétszer, de háromszor is kelünk éjszaka, ma is hajnali fél öttől ébren van, de keltünk éjfélkor és fél háromkor is. Hulla fáradt vagyok és nem tudom mire vélni ezeket a kirohanásokat. Anyum szerint érzi az itthon kialakult feszültséget, amit ugye Anyósom szít és azért viselkedik így Manó. Ebben azért lehet valami, mert amíg Anyuméknál voltunk nem csinált ilyeneket. Nem hisztizett, ha netán mégis, akkor kezelhető volt, egyszer sem harapott vagy támadott meg. Aggódom.. És remélem hogy a Banya minél hamarabb elköltözik és megnyugszunk. Mindannyian.

Köszönöm szépen, hogy itt jártatok, befejezem, mert Anyóssal van a gyerek és rendesen idegesít, hogy együtt vannak! :S

Mostani egyik kedvenc zenémmel búcsúzom!
Sziasztok!

Összeomlás 2.

Sziasztok!

Még mindig nem tudok jó hírekkel szolgálni, sőőt..

Újra beleköpött a sors a levesbe, de már kimondhatatlanul unom.
Pénteken gondoltam, odacsörgök a Takarékos ügyintézőnek, hogy minden rendben van-e. Megéreztem, ugyanis nagyon nem volt minden rendben.
Még mindig rajta vagyok a KHR listán. Nincs elmaradott tartozásom, sőt a törlesztéssel pluszban is vagyok, nem kevés pénzzel. És eszük ágában nem volt az aktív státuszból kivenni.
Az idegtől remegve tárcsáztam az ominózus hitelintézet telefonszámát, hogy megkérdezzem, hogy ez meg mi a jó büdös franc.
Halál nyugalommal közölte velem a kis csaj a vonal túlsó végén, hogy akkor leszek passzív státuszban, ha az egész hitelt kifizetem, nem csak azt, amivel felkerültem a KHR listára. Konkrétan úgy ordítottam vele, hogy azt hittem, lejön a garázsba az Öregasszony, hogy mi bajom van.. Mondom ezt mégis hogy képzelik?? Feltesznek a KHR-re úgy, hogy fogalmam sincs róla, majd mikor kifizetem először a nagy részét, nem vesznek le. Pedig azt mondták, hogy ha a nagy része ki van fizetve, passzív státuszba kerülök. Aztán kiderül,hogy akkor lesz passzív státusz, ha az egész hátralékot kifizetem. Oké,megtörtént ez is. Telnek a napok, az idő megy, közben már az adás-vételit is meg kellett ugye újítani. Erre most közlik, hogy az egészet fizessem ki kompletten. Megkérdeztem mennyi pontosan az összeg, még az a szerencse, hogy nem egy olyan hatalmas összeg, közben már ezt is rendeztük. De még ezek után magyaráz nekem a kis csaj, hogy vegyek fel tőlük hitelt. Mondom Hölgyem, én majd akkor fogok még egyszer maguktól hitelt felvenni, ha az agyam elmegy az is biztos. Már akkor a hideg futkos a hátamon, mikor a tv-ben meglátom a reklámot. Örülök, ha egyszer az életben megszabadulok tőlök, nemhogy még egyszer hozzájuk forduljak. Még ilyen ökröt. Megköszöntem a segítségét, majd ráb@sztam a telefont. Édesanyádat!! Meg az egész cégnek az Édesanyját azt!! Hát mindent megtehetnek?? Legalább világosítanák fel az embert, hogy mit csináljon, hogy kihúzza magát a sz@rból, de fosnak ezek az egészre. Egész nap olyan ideges voltam, hogy enni alig tudtam, olyan hányingerem volt.
Ja és akkor még ne legyen lelkiismeret furdalásom, meg ne essen le az önbecsülésem a béka feneke alá, mert megint miattam kell kivenni a családi kasszából, ami nem mellesleg rohadtul fogy. K**va jó..
Ez az egész hóbelebanc, Anyósom, Anyumék tömérdek hitele, Apám hülyeségei, a sok sz@rakodás és a bezártság megtette a hatását.
Lelkileg olyan szinten lent vagyok, hogy nagyon régen volt ilyenre példa. Kész. Eddig tartott az idegrendszerem. Belefáradtam. Elegem van.

Oké, innen nem lehet már menni, csak felfelé, de ennyi elkeseredett próbálkozás után, hogy mindig a pofon jön, ez már tényleg nagyon nem vicces.
Emberből vagyok én is, nem vagyok tökéletes, valakin csattania kellett ennek az egésznek. Legjobban a Csöppségemen, kicsi fiamon és Férjemen.
Borzasztó türelmetlen lettem. És megint jöttek azok a tök hirtelen kiakadások, dühkitörések, mint amikor beteg lettem a pajzsmiriggyel. Mondjuk ezek után nem tudom mit csodálkozok, hogy hullik a hajam.. Aztán meg emiatt is a lelkiismeret furdalás, hogy miért őket bántom és miért vagyok velük bunkó, mikor nem ők tehetnek erről az egészről, sőt ők állnak mellettem meg Anyum a legjobban. Jelenleg a sz@rkupacot sokkal többre nézem magamnál..

Lassan egy éve húzódik ez az egész. Annyi pénzt kifizettünk már, hogy nem is tudom pontosan az összeget. Már nincs a pofámon bőr, mert az összes leégett, komolyan mondom.
Azt mondják innen szép felállni. Hát tényleg az lesz, ha sikerül.
Két igazolás kell még az új CSOK-hoz, amit elintézünk holnap. Megérkeznek majd postán, addigra remélhetőleg tényleg nem szerepelek már aktív adósként a KHR listán. Igyekeznünk kell, ugyanis az adás-vételi megint lejár július 15-el és már nagyon nincs 40.000 Ft-unk újabb adás-vételire. Ez már így is a második.. És most már nagyon remélem, hogy nem kell se több papír, se több kifizetés és végre el lesz bírálva a hitelkérelem.

Próbálom összeszedni magam. Valahol érzem, hogy menni fog. Idővel.
Imádom a gyerekem és a Férjem is, türelmesebbnek kell velük lennem és a bennem lakozó haragot valahogy át kell vennie a szeretetnek, amit érzek irántuk. Nagyon nem lesz egyszerű dolgom, de minden erőmmel azon vagyok, hogy ne rajtuk csattanjon az ostor. Kitartanak mellettem és számítanak rám, szükségük van rám és csak ez a lényeg.
Minden más meg le van sz@rva nagy ívből.
Csak addig kell kibírnom, míg elmegy a Banya. Aztán már alakulóban lesznek a dolgok és szépen lassan vissza fogom nyerni önmagam.

Egy jó dolog azért történt, ugyebár mindig van öröm az ürömben.
Kaptam egy kis munkát. Az egyik itteni nyaralós barátunk, a volt színház igazgató megbízott, hogy legyek a gondnoka lényegében. Cserépkályhát szeretne venni, a kerítést javítani, termeszvárat kiírtani, ilyen dolgokat kell elintéznem. Örülök neki nagyon, mondtam is neki, hogy halvány fogalma sincs, mennyit jelent ez most nekem, mert legalább kicsit lefoglal, hasznossá tudom tenni magam és még egy kis pénzt is hozok a házhoz. Nagyon kellett ez most.
Ja és még annyit, hogy megkerült a kutyánk is, Szombaton hazahoztuk. Majdnem átment a szomszédos megyébe, alaphangon, 40 km-re volt az otthonától.. Befogadták és így szerencsére, nem esett baja, így tudtuk hazahozni. Sokan segítettek benne. Örülünk, hogy újra velünk van.

Zárom soraim, köszönöm, hogy itt jártatok!
Szurkoljatok,hogy most már haladjunk valamerre tényleg!

Sziasztok!

 

Közel a cél?

Üdv Mindenkinek!

A héten beadtuk a Takarékba a két hiányzó igazolást is. Azt mondta az ügyintéző,hogy legkésőbb a pénteki nap folyamán lekéri a KHR listát, hogy rajta vagyok-e még és ha tényleg levettek, akkor jövő héten elbírálják a hitelkérelmünket. A jó hír az, hogy nem hívott, hogy rajta vagyok. Hétfőn felhívom a biztonság kedvéért, hogy tényleg nincs-e semmi gond, de azt is el kell mondanom, hogy valamiért jó érzésem van. Mintha mozgásba lendültek volna a dolgok..

Majdnem egy hete, Vasárnap éjszaka eltűnt szeretett kutyusunk, Csibész. (Volt még egy pár neve!)
Éjszaka mindig el volt engedve, de rendszeresen kiszökött. Nem tudtunk vele mit csinálni, akár mit csináltunk a kapuval, akárhogy is magasítottuk, mindig átmászott rajta, így egy idő után feladtuk. Ezért csak éjszaka volt elengedve. Ugyanis amióta megszületett Manó, azóta kijött a kutyánál a védő ösztön és minden kutyának nekimegy, ha a közelben vagyunk. Ha nem, akkor nem bántja, de ha valamelyikőnk vele van, eldurran az agya..
Továbbá a kocsikat is kergeti, próbálja kiharapni a kereket..
Így már érthető a helyzet remélem.
Nagyon félt a dörgéstől, tüzijátéktól, minden ilyen hangos robajtól. És Hétfő hajnalban jött egy elég durva vihar.. Azóta nincs meg a kutya.
Én biciglivel, Másik Felem motorral jártuk az erdőt, de a kutyát nem találtuk meg. Végig jártam az egész üdülősort, hátha meglátom, nem-e akadt valami kerítésbe, de semmi. Már a netre is tettem fel róla képeket, hátha látta valaki, de egész idáig egy lélek sem jelezte, hogy látta volna. Már a remény is kezd elhagyni bennünket, hogy valaha viszont láthatjuk azt a kis csupa szív, örömében ugrálós, nagyon hűséges kutyust. Hiányozni fogsz Lelenc! :( :'(

Ismét bejöttünk Szülővárosomba egy pár napra. Intéznünk kellett ugye a Takarékot, meg Másik Felem ma elment horgászni, de egész napra, én meg mondtam, hogy akkor hagy jöjjünk be egy pár napra. Ráadásul Édesanyának is kicsit segíteni szerettem volna, mert eléggé össze van zuhanva a rengeteg tartozás miatt és azért, mert nem lát ki belőle, úgy érzi, sehova nem halad. De erre még visszatérek! Plusz mondta Édesanya, hogy Csütörtökön délelőtt vár egy kis meglepetés, így mindenképp legyünk bent náluk. El nem tudtam képzelni, hogy mi lehet az.
Eljött a Csütörtök. Nagyon izgultam, hogy vajon mi lehet az a bizonyos meglepetés és vajon mikor kapom már meg. Épp szopizott Manó, amikor egyszer csak csörög a kaputelefon. Úú, jön valaki. Édesanya be sem jött a szobába, így már agyaltam rendesen, hogy esetleg személy lesz a meglepim?? Egyszer csak női hangokat hallok. Csak lesek. A következő pillanatban megjelent Keresztanyum és kisebb unokahúgim az ajtóban. Már nekik is borzasztóan örültem, épp mondtam nekik, hogy miért nem szóltak, hogy meglátogatnak minket, amikor jött a valódi meglepetés. Nagyobb unokahúgim, akit ugye a húgomnak tekintek és kint dolgozik Londonban. Hazajött és nem tudtam róla. Megállt az ajtóban fülig érő szájjal. Köszönt, én a szám elé kaptam a kezem és már folytak is a könnyeim. Alig tudtam köszönni, már öleltem is meg. Hihetetlen boldog voltam, hogy együtt lehettem velük. Nem tudtak betelni Manóval. Rengeteget beszélgettünk. Főleg arról, hogy hogy érzi magát odakint. Hát eddig is hallottam érdekes dolgokat az angolokról, de az, hogy jó ha 2-3 naponta megfürdenek és fogat is csak hébe-hóba mosnak,  az már durva. És nagyon lenézik a többi nemzetiséget, hiszen ők angolok!! Voltak még cifrább dolgok is, de nem feltétlen kéne mindent leírnom! :D Jót tett ez a kis kikapcs. Kis együtt lét a családdal. Hoztuk a formánkat, ökörködtünk egy csomót! :D
A délelőtt vége felé mamám is megérkezett, így már csak Másik Felem és Keresztapumék hiányoztak, hogy teljes legyen a csapat. De így is nagyon jól éreztük magunkat.
A mozgásban lévő dolgok miatt, valahogy olyan érzésem van, hogy ez volt az utolsó pár nap amit itt töltöttünk Édesanyáéknál egy huzamban. Nagyon kellett ez a pár ilyen nap, főleg ebben az utolsó két hónapban, mert máshogy nem bírtam volna elviselni Anyósomat. Fel kellett töltődnöm ahhoz, hogy elviseljem az Öregasszony hülyeségeit, hogy le tudjam nyelni és el tudjam engedni a sok sz@rságot, amivel pesztrál a Banya. Nagyon remélem, hogy kb. 2-3 hét múlva már arról írhatok Nektek, hogy pakol össze a Drágaság.. ;)

Említettem Édesanyát, most kicsit bővebben kifejtem, mi a pálya.
Szerdán, amikor beértünk, konkrétan rákérdeztem nála, hogy mennyi a tartozás, amit ki kellene neki fizetni. Amikor kiderült, hogy meghaladja a több milliós nagyságrendet leszakadt az arcom. Ugyanis jelzáloghitel van a lakáson, plusz még van neki és Apámnak sok kicsi tartozás hitelekből, amit még ki kell fizetni. És mivel már jó ideje ki kell fizetni, halmozódik. 3 éve dolgozik masszőrként, de úgy érzi, mintha sehova nem haladt volna ebben az időszakban, ugyanis nem csökkenek az adósságok, pedig több, mint 200 000 Ft-ot fizet ki havonta. Összeroppantja ez a rengeteg adósság. Az Öregem meg elvan, mint hal a vízben és amikor néha-néha eljut dolgozni, akkor sem azon van, hogy segítsen Anyumnak. Ez így nagyon nem lesz jó.
Egyenlőre azt a megoldást találtuk ki, hogy megpróbálunk beszélni Apámmal, hogy próbálják meg eladni a lakást, elég jó környéken van, hátha megveszi valaki. Aztán ha el tudják adni, kifizetik a tartozás nagy részét és vesznek egy házat vagy a város környékén vagy a mi környékünkön. Édesanya vagy bejár a városba dolgozni, vagy csinálunk neki a házban egy maszatót, ahol tud dolgozni. Ez a terv, aztán majd meglátjuk, hogy alakul és mire jutunk.. De még belegondolni is rossz abba, hogy Anyumnak mekkora teher nyomja a vállát.. Próbálok neki minden módon segíteni, ahogy csak tudok és remélem sikerül majd megoldanunk ezt is! 



Zárom soraim, köszönöm, hogy itt jártatok!
Sziasztok!!

Akadozó...

Sziasztok!!

Sajnos jó hírrel még mindig nem tudok szolgálni, ugyanis semmivel nem jutottunk előrébb, sőőt, hogy még sz@rabb legyen, csak annyi derült ki, hogy még mindig nem vettek le a BAR listról. Az ok, hogy nem az egész hátralékot fizettem ki, csak a nagy részét. És addig nem kerülök le róla, míg az egész ki nincs fizetve. Elvileg Édesanya tudta rendezni az egészet és mától kezdődik az öt nap, míg levesznek. Hát kíváncsi leszek rá.. Így két héttel megint minden tolódik.. :(

Manó még mindig elég érdekesen alszik és továbbra is csak arra tudok gondolni, hogy szorong...
A tendencia javulni látszik, mert már csak egyszer ébred, és ha kap hamit, vissza is alszik. Voltunk Szülővároskámban a hétvégén és ott találtuk ki Édesanyával, hogy beteszünk mellé a kiságyba egy nagy mackót, -  ami az enyém volt, de már el is feledkeztem róla - hátha úgy olyan érzés lenne neki, mintha lenne mellette valaki és hátha jobban alszik. Úgy tűnik a terv sikerült. Ha a maci mellette van tényleg jobban alszik.
A tegnapi nap nagyon nyűgös volt. Semmi nem volt jó neki, csak sírt és hisztizett meg egész nap rajtam csüngött volna. Sétálni sem tudtam elvinni, mert nem akart maradni a babakocsiban sem. Estére borzasztóan lefárasztott. Plusz egyik hisztije alkalmával, mikor meg akarta rágni a fülhallgatómat és elvettem tőle, olyan szinten lefejelt, hogy eleredt az orrom vége. És nem véletlen volt, mert az ágyon ült én meg vele szemben könyököltem. Hát nem csak a fájdalom esett rosszul, hanem lelkileg is. Remélem ilyen nem fog sokat előfordulni. :S

Pénteken Másik Felemmel Charlie koncertre mentünk.
Az összejövetelünk óta nagyon szeretnénk elmenni, de még nem volt rá lehetőség, így örültünk neki nagyon,hogy végre sikerült.
Charlie egyedül volt, így nem tartott olyan sokáig a koncert, mint vártuk, de így is nagyon jól éreztük magunkat, mert csupa olyan zenét játszott, amit szeretünk. Plusz megfogadtuk, hogy mindenképpen elmegyünk egy nagykoncertre is. :)
Nehezen sikerült feloldódnom és élveznem a koncertet.
Mielőtt elkezdődött, beültünk egy nem messzi kocsmába, de szerintem elég alja hely így eléggé feszélyezve éreztem magam. Nem sikerült elfogyasztanom az egész üveg söröm, mikor már hallottam, hogy megy a zene. Basszus, siessünk, elkezdődött a koncert. Sikerült előre kerülnünk a tömegben, hogy valamit még lássunk is.
Kb. két zene után sikerült kicsit kikapcsolnom és onnan már énekelgettem is. Van egy közös zenénk Másik Felemmel, egy emlék is köthető hozzá. Azon az estén, amikor kiköltöztem hozzá, a kocsiban, amikor hozott haza a buszmegállóból,hallgattunk egy számot Charlietól. A szöveg igencsak oda illett a költözéshez, így azóta is, amikor meghalljuk ezt a számot, az életünk összekötése jut eszünkbe. :) Az irományom végén található az a bizonyos muzsika! :) Összebújva, kósza csókok és puszik közepette énekelgettünk és táncoltunk a zenére. Romantikus és nagyon jó volt! :)
Másik Felem be szeretett volna mutatni Charlienak, mert van egy közös barátjuk, egy dobos srác, de mondtam neki, hogy hagyjuk, úgy se emlékszik már arra Charlie, hiszen vagy 4-5 éve, mikor ők együtt sörözgettek. Látszott Charlie-n, hogy fáradt volt nagyon, így nem is zavartuk, hanem elindultunk hazafelé. Útközben beültünk még egy helyre, az is kocsma, de ez már kúltúráltabb és nem messze van onnan, ahol Anyumék laknak. Beszélgettünk egy jót, megittunk még egy sört és mentünk haza. 22 óra volt, mikor hazaértünk. Jót tett mind a kettőnknek és a kapcsolatunknak is egy kis együtt töltött idő. Kicsit feltöltött.

A múlt héten sikerült eljutnom lovagolni is. De kb két alkalommal ezelőtt sikerült ráéreznem. Kikapcsoltam a ló hátán és elengedtem magam. Ez kellett. Azóta már sokkal gyorsabban és jobban haladok a tanulással, biztosabban ülök a lovon és a hajtás is jobban megy. Borzasztóan élvezem. :) Ha minden igaz következő alkalommal terepre megyünk, már alig várom! :)

Zsó barátnőm kölcsön adott egy könyvet. Hát gyerekek...
Az elmúlt időszakban rengeteg könyvet olvastam el. De ez mindent visz.
Egy fiatal srác, Lakatos Levente az író. Az első gondolatom az volt róla, lehet, hogy pont a kora miatt, hogy tuti nem lehet valami nagy szám, hiszen tapasztalata nem sok lehet, de a kíváncsiság meg furdalt, vajon hogy ír.
Zsó nagyon dicsérte, mondta, hogy neki nagyon tetszett. Még kíváncsibb lettem és egyik beszélgetésünk alkalmával megbeszéltük, hogy elhozza nekem a könyvet. Így is lett.
A címe, Aktus.
Tavaly meg akartuk venni unokahúgomnak születésnapjára, de könyv formában nem találtuk sehol, csak e-book-ban. Így nem ezt a kötetet kapta, hanem egy másikat.
Elkezdtem a könyvet. Már az első fejezetnél feltűnt, hogy mennyire alapos stílusban ír. Megválogatja a szavakat, ha kell, odamondja gátlástalanul a frankót is. Nem rohan ajtóstul a házba, szépen lassan rávezet a lényegre, de közben fenn tartja az izgalmat, az érdeklődést. Borzasztóan tetszik. Pikáns fejezeteivel és több szálon futó történeteivel abszolút a LETEHETETLEN kategóriába sorolnám. Megfogadtam, az összes könyvet meg fogom venni, ami Lakatos Levente tollából származik.
Kicsit több, mint egy hete tartozkódik a szobában a könyv, a 890 oldalból elolvastam 640-et.. Ha csak öt percem van akkor is olvasom, mert annyira érdekel. :)
Már beszereztem egy saját kötetet is tőle, a Szigort. Arra is nagyon kíváncsi leszek. Most nagyon jót tesz a lelki világomnak, hogy tudok olvasni, ráadásul egy ennyire jó erotikus thrillert, így akkor is a könyvön agyalok, amikor nem is olvasom. :D
Köszönöm Zsó, nem is tudod milyen sokat segítettél most ezzel!!! Pusszantás!!

Nagyon szépen köszönöm, hogy itt jártatok!
Sziasztok!!

Talán megoldódik?

Üdv Mindenkinek!

Csak annyi jó hírrel tudok szolgálni, hogy Kedden megyünk a Takarékhoz aláírni a papírokat. Volt egy kis kavarás, mert plusz papírokat akartak kérni, de úgy néz ki, megoldódik. Nagyon remélem, hogy most már végre meg fogjuk kapni azt az átkozott hitelt, mert ennyit még ember nem sz@rakodott egy dologgal, mint mi, komolyan mondom.

Manóval nehéz napjaink voltak.
Ott kezdődött, hogy három hete volt egy kis alvászavarom. Egy hétig felébredtem 6x 7x éjszaka és nagyon nehezen aludtam csak vissza. Gondolhatjátok mennyire voltam friss.. Aztán amikor már tudtam volna aludni Manó kezdte el.
Olvastam egy úgynevezett szeparációs szorongásról. A lényege, hogy a Kicsi borzasztóan igényli a szülők, az Anya társaságát. Többet szopizik, ha nem látja Anyát, ordít, egyfolytában a szülőkön csüng, nem akar aludni egyedül, hasonlók.
Na Manó dettó ugyanezt csinálja. A kiságyban csak akkor alszik, ha előtte elalszik Másik Felem és köztem. Igenám, de félek, hogy közénk fog szokni. Azt tudni kell, hogy próbáltunk odafigyelni arra, hogy ne szoktassuk közénk, mert igenis szükségünk van az intimitásra, a kettesben létre éjszaka. Ennek érdekében éjszaka is, ha felébred, nem teszem magam mellé, ébren vagyok vele, ülve szoptatom, hogy ne aludjak el vele és vissza kerüljön a kiságyba. Ha a több hónapos munkámnak annyi nem tudom mit csinálok.. :(
Egyenlőre még nem tudom, hogy ezt majd hogy fogjuk tudni megoldani. Mára virradóra valamilyen csoda folytán csak egyszer ébredt fel, eddig volt, hogy két óránként keltünk, aminek az lett a következménye, hogy szó szerint alig állok a lábamon, annyira fáradt vagyok. Remélem, hogy nem tart sokáig, mert jelenleg a WC-re alig tudok elmenni Manó nélkül, mert feszt a sarkamban van. :D

Ma történt egy dolog, ami nyomot hagyott bennem, le kell írnom.
Jöttek rokonok a Dunántúlról. Életemben se találkoztam velük, kiderült, hogy Másik Felem unokatesója és a férje. Eleve bemutatkoztunk, de kézen fogáson kívül semmi extra nem történt. Úgy értem, se puszi, se semmi, pedig valahogy vártam, hiszen akkor egy családba tartozunk. Elvileg.
Bejönnek, dumcsizgatnak Anyósommal, fényképeket nézegetnek, stb. Ott ülök a gyerekkel az ölemben, hozzám egy mondatot nem szóltak, a gyerekhez is max kettőt. Csak ültem és lestem, totál úgy éreztem, mint akinek nincs helye, mint akiről semmi tudomás nincs véve.
Nem maradtak sokáig, amikor épp távozni készültek, mondta Anyós, hogy vigyem át ezt a nőt, nevén szólítva Marikát, a házba megmutatni, hogy hol van, hogy néz ki. Amelyiket meg akarjuk venni.
Át is mentünk, de esküszöm ,hogy az idegenek különbül elbeszélgetnek egymással és volt egy mondata amin fent akadtam. Közölte, hogy neki a családból már csak Anyósom van itt. Hát Másik Felemmel mi van?? Vagy esetleg Másik Felem családjával??
Utána mondta, hogy Másik Felem öccsének ő volt a keresztanyja. Na szép, akkor végképp nem értem, hogy miért nem azt mondta, hogy mi vagyunk itt csak. Nem csak Anyósom, hanem mi. Vagy ne is mondja ezt, csak annyit, hogy Anyós meg Másik Felem. De Párocskámról se mondott semmit. Mindenesetre érdekes.. Nem lesznek a szívem csücske az biztos..
Szarul esett mit ne mondjak. Az én családom elfogadta Másik Felemet és szeretik. Ez a család meg.. Ezek a Dunántúliak nem hogy nem fogadtak el, de konkrétan le se sz@rnak. Az okát nem tudom miért szeretnek ennyire, de nem esett túl jól a lelki világomnak, annyi szent..

Remélem legközelebbi írásom alkalmával már több jóval szolgálhatok.
Komolyan mondom úgy érzem,hogy elegem van. Bezárva itt a négy fal közt, nincs akivel beszélgessek, Anyósomat hallgatni egész nap.. Tele a tököm.. De nagyon durván..

Köszönöm, hogy itt jártatok!
Sziasztok!!