"This is my dream.."

"Ha jól figyelsz, rájössz arra, hogy a legtöbb értelmi magyarázat: utólagos. Amikor kitört a láva, és felbuggyant a mélyből az irracionális erő, akkor kezded érteni és rendszerezni az egészet. Az ész általában vesztes marad. Kialakított egy rendet, csakhogy az élet rendetlen. Ésszel: átláthatatlan."

Ősz..

A szeptember is gyorsan elrepült, észre se vettük és már vége volt a heteknek.

Visszaolvasva az előző bejegyzéseimet, észrevettem, hogy rosszul írtam a munkaidőnket. Tehát 8 órára járunk dolgozni és fél ötig van nyitva a múzeum. Csak a pontosítás végett.

Azon kevés emberek közé tartozom, akik a munkahelyükre járnak feltöltődni. A lovak és a természet közelsége csodát tesz velem. Meg a stresszmentesség persze. Amikor egyedül vagyok, sok dolgot át tudok gondolni és rendet rakok a buksimban. Amikor pedig a kolléganővel, akkor általában beszélgetünk, de ha egyedül is akarok lenni, bevonulok a múzeumba és meg is találom a harmóniát.

Újra, amikor csak tudok olvasok és folyamatosan épülök lelkileg. Például szépen lassan megtanulom értékelni a csendet. Van benne valami szép. Megtanulom értékelni a természetet. Még annak is tudok örülni, ha esik az eső, mert olyan jó tiszta lesz a levegő, az eső illata pedig amúgy is megnyugtat. Ha pedig süt a nap, már eleve minden csodás. Örülök annak, hogy élek. Hogy hallok, látok, érzek. Gyakrabban állok meg egy pillanatra és nézek szét, majd csodálkozom rá, mennyi csoda vesz minket körül minden egyes nap de én is simán elmentem mellettük. Eddig.. Plusz előre tekintek, nem le a földre. És kihúzott háttal megyek végig mindenütt. Mert miért ne?

Szerdán lesz 3 hete, hogy letettem a cigit. Hogy miért? Magamért..
Elszívtam az utolsó szálat, ami a dobozban volt, kidobtam a dobozt, majd közöltem, hogy többet nem dohányzom. Úgy döntöttem, hogy szeretem és tisztelem a testem annyira, hogy nem mérgezem meg. Plusz nem kevés pénzt is spórolok. Két doboz cigi árából már egy könyvet veszek. Azért nem mindegy... Az olvasás sokkal egészségebb és hasznosabb időtöltés, mint a dohányzás.
A furcsa, hogy nem kattogtam és nem voltam idegbeteg a leszokás miatt. Sokkal jobban érzem viszont a körülöttem dohányzókon a cigiszagot és szívemből mondom, nagyon büdös. És nem akarok a rabja lenni egy füstölgő, büdös és nagyon drága nikotinrúdnak. Nem akarom hogy befolyásolja a hangulatom, hogy például ideges legyek attól, ha nincs cigim. Ezért inkább lemondtam róla.
Aminek rabja akarok lenni az a boldogság, a szerelem és a szenvedély. :D De ezek az érzések nem rabosítanak...

Apukám továbbra sem került elő, de kaptunk egy információt, ami után utánajárunk és majd ha lesz eredménye, akkor írom le ide, mert addig felesleges, míg nem biztos a dolog. De nem adtam fel a reményt, hogy megtaláljam. Mindig azt gondoltam róla, hogy kitart és képes életben maradni nehéz körülmények között is. Remélem, hogy tényleg így van.

Manó tündéri és egyre jobban elvan az óvodában. Sokat tanul, folyamatosan fejlődik. Lassan ott tartunk, hogy kultúráltabb, mint a saját apja, mert megigazítja a szőnyeget, ha fel van hajtva és a mosogatóba teszi a tányérját, miután evett.
Újabban Anyucikámnak hív, pedig nem is mondtam neki semmi ilyesmit, hogy így hívjon, de az fix, hogy totál elolvadok tőle. Sok időt töltünk együtt, mert már nem járunk Apával a kocsmába egyáltalán, azt az időt, ami régebben erre volt fordítva, most játékkal töltjük és együtt vagyunk. Plusz a háztartás sem úszik el nagyon mert esténként megcsinálgatok minden teendőt. Mire Apuka hazaér este fél kilenckor, a gyerek már megvacsorázva és lefürödve fekszik az ágyban.

Férjemet a múlt hét folyamán nem nagyon láttam, mert folyamatosan dolgozott. Vagy a munkahelye, vagy maszek. Estig. Minden nap. Állandóan Anyósomhoz kellett mennem a gyerekért, mert oda vitte át, hogy el tudjon menni. Amikor pedig hazajött sem foglalkozott különösen sem a gyerekkel, sem velem. Viszont a Hétfő estét kiemelném. Visszakanyarodnék a múlthoz, hiszen így lesz érthető, amit most mondani fogok.
Mielőtt elköltöztem, a Férjem hírbe került egy lánnyal, hogy megcsal engem. A részletekhez hozzátartozik, hogy ez a lány mindenkinek megvolt a faluban, Férjem pedig szintén nem a hűségéről híres. Az előző párja mellett, aki előttem volt az életében, három nőhöz járt el, ezt ő maga mesélte el nekem. Kutyából nem lesz szalonna ugyebár. Majd pont mellettem változna már meg.
Ennek a lánynak jelenleg élettársa van, de többször látták már ezzel-azzal, csak általában mindent tagad. Amikor Szülővárosomba költöztem nyomozott utánam, de azóta már az is kiderült, hogy nem csak utánam szaglászik Sherlock, hanem vagyunk még ezzel így egy páran. Férjem állítólagos legjobb barátjával minden nap taliznak például. Biztos kártyáznak, vagy állandóan beszélgetnek az élet nagy dolgairól. Csak kár, hogy ezek ketten olyan sötétek, mint az éjszaka, tehát ezt már ezzel a lendülettel, nyugodtan ki is zárhatjuk. Na lényeg a lényegben, hogy ez a lány hozta haza Férjemet Hétfő este. Pont Manót öltöztettem, mikor kinéztem az ablakon és láttam a jelenetet. Őszinte leszek, azt hittem szívinfarktust kapok. Már a mosott ruhát teregettem, mire Férjem bejutott. Persze rögtön mondtam neki, hogy nagyon remélem, hogy rosszul láttam, amit láttam. Annyi információm volt, hogy Sherlock élettársának valami rokonához mentek, maszek miatt, megnézni, mire lesz szükség a munkához. Persze végighallgattam a mesét, hogy Sherlock párjának a kocsija ott van hagyva a kocsmánál,és hogy Sherlocknak kellett őket hazahozni, meg megbüntették a rendőrök meg blabla. A mesében három dolog sántít, de ezeket most nem fejtem ki. A lényeg, hogy úgy érzem, hogy valami itt rohadtul bűzlik és most már a végére fogok járni, hogy mi folyik itt és mi köze van mindenhez Férjemnek. Aztán meglátjuk... Jelenleg az én kezemben van az irányítás és ezt nem fogom kiadni senkinek sem. De már ki akarom deríteni, hogy hogy futnak a szálak... Bár nem biztos, hogy tudnom kéne.. xD

De most ideje bebújni a fiam mellé az ágyba, zenét hallgatni és kikapcsolni. A jó ötleteim mindig ilyenkor születnek.. ;)


Ősz..

A szeptember is gyorsan elrepült, észre se vettük és már vége volt a heteknek.

Visszaolvasva az előző bejegyzéseimet, észrevettem, hogy rosszul írtam a munkaidőnket. Tehát 8 órára járunk dolgozni és fél ötig van nyitva a múzeum. Csak a pontosítás végett.

Azon kevés emberek közé tartozom, akik a munkahelyükre járnak feltöltődni. A lovak és a természet közelsége csodát tesz velem. Meg a stresszmentesség persze. Amikor egyedül vagyok, sok dolgot át tudok gondolni és rendet rakok a buksimban. Amikor pedig a kolléganővel, akkor általában beszélgetünk, de ha egyedül is akarok lenni, bevonulok a múzeumba és meg is találom a harmóniát.

Újra, amikor csak tudok olvasok és folyamatosan épülök lelkileg. Például szépen lassan megtanulom értékelni a csendet. Van benne valami szép. Megtanulom értékelni a természetet. Még annak is tudok örülni, ha esik az eső, mert olyan jó tiszta lesz a levegő, az eső illata pedig amúgy is megnyugtat. Ha pedig süt a nap, már eleve minden csodás. Örülök annak, hogy élek. Hogy hallok, látok, érzek. Gyakrabban állok meg egy pillanatra és nézek szét, majd csodálkozom rá, mennyi csoda vesz minket körül minden egyes nap de én is simán elmentem mellettük. Eddig.. Plusz előre tekintek, nem le a földre. És kihúzott háttal megyek végig mindenütt. Mert miért ne?

Szerdán lesz 3 hete, hogy letettem a cigit. Hogy miért? Magamért..
Elszívtam az utolsó szálat, ami a dobozban volt, kidobtam a dobozt, majd közöltem, hogy többet nem dohányzom. Úgy döntöttem, hogy szeretem és tisztelem a testem annyira, hogy nem mérgezem meg. Plusz nem kevés pénzt is spórolok. Két doboz cigi árából már egy könyvet veszek. Azért nem mindegy... Az olvasás sokkal egészségebb és hasznosabb időtöltés, mint a dohányzás.
A furcsa, hogy nem kattogtam és nem voltam idegbeteg a leszokás miatt. Sokkal jobban érzem viszont a körülöttem dohányzókon a cigiszagot és szívemből mondom, nagyon büdös. És nem akarok a rabja lenni egy füstölgő, büdös és nagyon drága nikotinrúdnak. Nem akarom hogy befolyásolja a hangulatom, hogy például ideges legyek attól, ha nincs cigim. Ezért inkább lemondtam róla.
Aminek rabja akarok lenni az a boldogság, a szerelem és a szenvedély. :D De ezek az érzések nem rabosítanak...

Apukám továbbra sem került elő, de kaptunk egy információt, ami után utánajárunk és majd ha lesz eredménye, akkor írom le ide, mert addig felesleges, míg nem biztos a dolog. De nem adtam fel a reményt, hogy megtaláljam. Mindig azt gondoltam róla, hogy kitart és képes életben maradni nehéz körülmények között is. Remélem, hogy tényleg így van.

Manó tündéri és egyre jobban elvan az óvodában. Sokat tanul, folyamatosan fejlődik. Lassan ott tartunk, hogy kultúráltabb, mint a saját apja, mert megigazítja a szőnyeget, ha fel van hajtva és a mosogatóba teszi a tányérját, miután evett.
Újabban Anyucikámnak hív, pedig nem is mondtam neki semmi ilyesmit, hogy így hívjon, de az fix, hogy totál elolvadok tőle. Sok időt töltünk együtt, mert már nem járunk Apával a kocsmába egyáltalán, azt az időt, ami régebben erre volt fordítva, most játékkal töltjük és együtt vagyunk. Plusz a háztartás sem úszik el nagyon mert esténként megcsinálgatok minden teendőt. Mire Apuka hazaér este fél kilenckor, a gyerek már megvacsorázva és lefürödve fekszik az ágyban.

Férjemet a múlt hét folyamán nem nagyon láttam, mert folyamatosan dolgozott. Vagy a munkahelye, vagy maszek. Estig. Minden nap. Állandóan Anyósomhoz kellett mennem a gyerekért, mert oda vitte át, hogy el tudjon menni. Amikor pedig hazajött sem foglalkozott különösen sem a gyerekkel, sem velem. Viszont a Hétfő estét kiemelném. Visszakanyarodnék a múlthoz, hiszen így lesz érthető, amit most mondani fogok.
Mielőtt elköltöztem, a Férjem hírbe került egy lánnyal, hogy megcsal engem. A részletekhez hozzátartozik, hogy ez a lány mindenkinek megvolt a faluban, Férjem pedig szintén nem a hűségéről híres. Az előző párja mellett, aki előttem volt az életében, három nőhöz járt el, ezt ő maga mesélte el nekem. Kutyából nem lesz szalonna ugyebár. Majd pont mellettem változna már meg.
Ennek a lánynak jelenleg élettársa van, de többször látták már ezzel-azzal, csak általában mindent tagad. Amikor Szülővárosomba költöztem nyomozott utánam, de azóta már az is kiderült, hogy nem csak utánam szaglászik Sherlock, hanem vagyunk még ezzel így egy páran. Férjem állítólagos legjobb barátjával minden nap taliznak például. Biztos kártyáznak, vagy állandóan beszélgetnek az élet nagy dolgairól. Csak kár, hogy ezek ketten olyan sötétek, mint az éjszaka, tehát ezt már ezzel a lendülettel, nyugodtan ki is zárhatjuk. Na lényeg a lényegben, hogy ez a lány hozta haza Férjemet Hétfő este. Pont Manót öltöztettem, mikor kinéztem az ablakon és láttam a jelenetet. Őszinte leszek, azt hittem szívinfarktust kapok. Már a mosott ruhát teregettem, mire Férjem bejutott. Persze rögtön mondtam neki, hogy nagyon remélem, hogy rosszul láttam, amit láttam. Annyi információm volt, hogy Sherlock élettársának valami rokonához mentek, maszek miatt, megnézni, mire lesz szükség a munkához. Persze végighallgattam a mesét, hogy Sherlock párjának a kocsija ott van hagyva a kocsmánál,és hogy Sherlocknak kellett őket hazahozni, meg megbüntették a rendőrök meg blabla. A mesében három dolog sántít, de ezeket most nem fejtem ki. A lényeg, hogy úgy érzem, hogy valami itt rohadtul bűzlik és most már a végére fogok járni, hogy mi folyik itt és mi köze van mindenhez Férjemnek. Aztán meglátjuk... Jelenleg az én kezemben van az irányítás és ezt nem fogom kiadni senkinek sem. De már ki akarom deríteni, hogy hogy futnak a szálak... Bár nem biztos, hogy tudnom kéne.. xD

De most ideje bebújni a fiam mellé az ágyba, zenét hallgatni és kikapcsolni. A jó ötleteim mindig ilyenkor születnek.. ;)


Saját erőforrás

Kicsit sok idő telt el, mióta utoljára ide írtam, sajnos nem volt sok időm, illetve nem kerültem olyan pár órás nyugalmi állapotba, hogy a gondolataimat kellőképpen összeszedve át tudjam adni.

Most jött el ez a nap.

Még az utolsó napjaimat töltöttem a szállodában, mikor eltűnt Édesapám. Egyik napról a másikra nem értük el telefonon, aztán már ki volt kapcsolva. Édesanyának szóltam és ő ment fel hozzá, de előtte is találkoztak volna, akkor már erre nem került sor. Édesanya felment egyik este, és mikor a következő alkalommal felment, mindent ugyanúgy talált a lakásban, még az ajtó is ugyanúgy volt bezárva. Pedig eltelt egy hét. Ekkor ijedtünk meg nagyon. Próbáltuk tovább hívni de semmi. Másnap már nagynéném is hívott, hogy mi van Apummal, mert semmit nem tud róla és nála sem járt már napok óta. Ekkor tettem meg a rendőrségen a bejelentést telefonon, mert aznap dolgoztam. Délelőtt úgy szétidegeltem magam, hogy inkább hazaküldtek mert képtelen voltam ebédelni is, dolgozni meg végképp. Hazaértem, átöltöztem és indultam is Szülővárosomba. A következő napokat a nyomozás tette ki. Jártunk a lakásán, a kedvenc helyein, az összes törzshelyén, beszéltem szomszédokkal és minden nap a rendőrségen voltam. Kinyomtattam egy papírt, amin a képe van és hogy eltűnt, a telefonszámommal feltüntetve, és kitettem a város összes forgalmas helyére, de sajnos nem látta senki és érdemi információt senki sem tudott róla mondani. Annyit tudunk hogy az utolsó fizetését már nem vette fel, a személyi igazolványa és a nyugdíjas igazolványa van nála, tehát oda utazhatott ahova akart.

Az idegesség rögtön betámadta a gyomrom, aminek hányás és hasmenés lett a vége. Így az agyamban és a lelkemben kellett rendet raknom annak érdekében hogy ne menjek rá erre. Dolgoznom kell és a gyereknek szüksége van rám, tehát egy betegséget nem engedhetek meg magamnak. Próbálom úgy felfogni hogy mindent megtettem amit tudtam, és Apumnak saját döntése volt, hogy elment valahova minden információ nélkül, így ezt tiszteletben kell tartanom. Minden rosszban van valami jó, ebben az volt a jó hogy ismeretlen rokonok vették fel velem a kapcsolatot és rengetegen osztották meg a bejegyzésem Apum eltűnéséről, olyan összefogást tapasztaltam, ami rendkívül jól esett. De jobban megviselt ez a dolog, mint ahogy gondoltam. Ez a bizonytalanság a legrosszabb. Idegörlő tud lenni nagyon és felemésztett volna, ha hagyom. Szerencsére időben kaptam észbe.

A félretett pénzemet elvitte Apukám lakásának rezsi kifizetése, mert semmit nem fizetett, mióta anyum elment, tehát ez három havi rezsit jelent ha a szeptembert is belevesszük. Ezért viszont van bennem egy adag düh, mert nem értem hogy hagyhatott így mindent, felnőtt ember léttére lehetett volna kicsit felelősségteljesebb is. Valószínűleg az eltűnésében nemcsak Édesanya elköltözése, hanem az is közre játszott, hogy az utóbbi időben sokat dolgozott és nem bírta a lába, begyulladt és bedagadt neki, így dolgozni sem tudott menni. Talán az fáj a legjobban, hogy nem tudtam neki elmondani, hogy szeretem és nem tudtam neki rendesen megköszönni azt a sok segítséget amit adott nekem az elmúlt pár évben. Az ő általa ültetett orgonafáim és a gyönyörű szederbokor emlékeztet arra, hogy Apum ha nem is tökéletes Apuka, de szerette a természetet és egy jószívű ember, akire lehetett számítani. Gyere haza Öreg!

Visszatérve a régi hőn szeretett istállómba még a lelkem is megnyugodott egy kicsit. Közel annyi stressz nem ér, mint ezelőtt, nyugalom és lószag van, nekem ennél nem kell több. A munkáltató korrekt és rendes, minden megy szépen a maga rendjében és módjában. Ketten vagyunk pénztárosok, névrokonom a kolléganőm, még a monogramunk is megegyezik. Jól elvagyunk, sokat beszélgetünk, nincs gond köztünk, mindent meg tudunk oldani. Szerintem abszolút jó páros vagyunk. Itt van a kedvenc lovam is, Lili, akinek nagyon örülök. Egyre többet beszélgetünk a gazdájával is újra. Minden reggel mikor bemegyek az istállóba, köszönt és ha bemegyek  hozzá a boxba, hozzám bújik, ugyanúgy mint évekkel ezelőtt, mikor itt dolgoztam. Nagyon kellett már ez az érzés, nagyon jól esik. Minden nap ide visszajönni csupa öröm számomra. Feltöltődöm és megnyugszom ezen a helyen és szerintem ez már soha nem fog változni.

Manó újra óvodás, ezen a héten kezdte. Én vittem reggelente de ordított minden alkalommal, nehéz volt az elválás és fájt a szívemnek hogy mindig úgy hagyom az oviban, hogy sír. Apa megy mindig érte délután, mert ő végez hamarabb a melóban. Tegnap mikor ment érte, mondta neki a dajka, hogy próbáljuk meg, hogy vigye reggel is ő, hátha akkor könnyebben indulnak majd a napok. És bejött. Ma reggel már Apa vitte be az oviba. Beszaladtam munkakezdés előtt Apához, izgultam hogy ment az elválás. Semmi baj nem volt. Se ordítás, se semmi. Úgyhogy Apa hozza viszi a gyermeket, ahogy régebben is volt. Tőle könnyebben el tud válni és tudja hogy megy érte az apja délután. Egyébként rendkívül büszke vagyok rá, mert nagyon okos, talpraesett és a végtelenségig huncut kis kölyök. Tegnap mesélték, mikor hazaértem, hogy egy gyerkőc leszedte Manó jelét, a házikót, a fogasról, ahova a cuccaikat szoktuk tenni. Manó rászólt a gyerekre, hogy tegye vissza, mert az az ő jele. Hát ennyi. Már most megvédi magát. Ennek nagyon örülök. Nekem hosszú évekbe került megtanulni ezt.

A héten sajnos újfent kibuktam. Lent voltunk a kocsmában egyik este és pont egy üzenetet írtam a messengeren barátnőmnek, mikor egyszer csak mögém állt Férjem. Mivel nem látok sajnos hátra, nem láttam először,hogy ő az és ezért reflexből kiléptem. Rákérdezett hogy milyen üzenet volt, de nem mutattam meg, mert nem akartam, hogy lássa, elég intim témában voltunk benne. Meg amúgy is miért kell megmutatnom akárkinek is az üzeneteimet?Na erre teljesen ráindult, ki tudja kinek írtam. A végén már eléraktam az összes messenger beszélgetésemet, hogy akkor olvassa el ha ilyen kíváncsi. Otthon tovább folytatódott a veszekedés. Persze megint én gondolkodom hülyén, ezt ne így fogjam fel, meg a amazt ne úgy értsem.Nem is értem. Szerintem nincs ilyen, hogy valaki nem úgy gondolkozik, ahogy kéne. Minden ember más és más, de ne akarjuk már előírni basszus a másiknak, hogy hogyan kellene gondolkoznia,hát milyen jogon??Mindenki úgy gondolkozik, ahogy akar,könyörgöm. Ha egy ember máshogy fogja fel a dolgokat, mint ahogy én, akkor azt elfogadom. Ő nem úgy fogja fel, kész. Ennyi. Nagyon rosszul esett a vádaskodás, így sírás lett a vége. Szegény Manó próbált megnyugtatni. Aztán elmondtam Férjemnek, egy régi szálkát ami nyomja a szívem. Egyszer azt mondta, hogy a lovászatot úgyse bírom. Ezt így. Azt is elmondtam, hogy az ilyen dolgoktól az Öreg jut eszembe, mikor éveken át azt sulykolta belém, hogy nem vagyok jó semmire. Édesanya és az én munkám van abban, hogy már kezdem felfogni azt a dolgot, hogy nem vagyok hasztalan és kezdem elfogadni és szeretni önmagam. Sok könyvet olvasok erről a mai napig, ami ilyen dolgokat ír le, hogy hogyan fogadjuk el önmagunkat és ezáltal a párunkat, és az életet is.Mivel felhozódott a téma elkezdte ecsetelni Férjem, hogy egyszer kijött az Öregem hozzá egy cetlivel, amit én írtam, arról hogy soha nem volt az apám, de nem is lesz az. Ezt a cetlit még abban az időszakban írtam, mikor eljöttem Férjemtől és ő ellenem fordult és mindent elmondott Férjemnek amit rólam tudott.Újabb sírógörcs. Nem is értem ezt miért akkor és miért így adta a tudtomra. Hogy apám könnyes szemmel mesélte ezt neki. Így is kegyetlen lelkiismeret furdalásom van apum miatt de még ez is.. Padló. Két perc alatt képes lerombolni több hónapos munkámat a magamba vetett hitemről. Összetört. Még tegnap is beszéltünk erről az egészről, de mondtam neki, hogy ha kérhetem félreérthető helyzetekben ne a támadás legyen már az első, hanem kérdezzen. Beszéljük meg. Ne támadjuk egymást állandóan hanem álljunk egymás mellett. Ha tudni akar valamit velem beszélje meg ne mással, mert engem vett feleségül. Különben elég abszurd dolognak tartom, hogy egy több mint 50 éves embert nekem kell felvilágosítanom arról, hogyan kellene működnie egy normális kapcsolatnak. Csak attól félek hogy ez volt az utolsó eset amikor energiát és erőt fektettem ebbe az egészbe. Mert úgy gondolom, ha szeretne elfogadna olyannak, amilyen vagyok és nem lenne féltékeny még a barátaimra is.Én is hibás vagyok ám. Nem kicsit. Hogy hagyom magam lerombolni és hagyom hogy felülbírálják még a gondolkodásomat is. Olvasok hát tovább. És visszaépítem az újra széttört darabkáimat...

Változások

Már megint meló sajnos, csak végre van időm.
A héten Hétfőn kezdtem a munkát, akkor jöttem nappalra. Azóta éjszakázom minden nap, ez már a negyedik. A durva, hogy már nem vagyok fáradt, szerintem hozzászokhattam. Ebben csak az a poén hogy Vasárnap már nappalra jövök tehát nem tudom hogy fogok aludni holnap éjszaka, de nagyon valószínű hogy sehogy.
Igaz, mikor ma is felébredtem azt sem tudtam milyen napszak vagy milyen nap van, de szépen lassan összeraktam a képet, csak órákig gondolkozni sem tudtam, mert nem jutott el az agyamig az információ.
Az ok, amiért ilyen szinten brutális hetem van, az az, hogy hárman mentek el egyszerre szabadságra, plusz még egy ember lebetegedett, tehát ketten maradtunk, akik dolgozunk. A másik munkatársamnak is van gyerkőc otthon, így pont azok szívták meg a legjobban, akiknek nem kellett volna.
A héten felmondtam.

Kedden kocsiba ültem és levezettem röpke 60 km-t, elmentem egy nagyon fontos találkozóra. Az istálló, ahol dolgoztam állami kézbe került, ezért egyeztettem az ügyvezető igazgatóval és elmentem, az önéletrajzommal, hogyismondjam.. szerencsét próbálni.
Már az épülettől leszakadt az arcom, mert gyönyörű volt. Mindenhol lovas festmények, lovas bélyeg a székekbe faragva, azt hittem, hogy a mennyországban járok.
Nagyon kedves emberekkel találkoztam és miután bejutottam az igazgatóhoz és elkezdtünk beszélgetni, pár perc múlva azon kaptam magam, hogy már az adataimat egyeztetem a felvételhez.
Egyelőre jegypénztáros és tárlatvezető leszek. 7 órát dolgozunk egy nap, délelőtt 10 órától, este ötig. Közalkalmazotti jogviszony, a fizetést már le sem írom, de többet kapok, mint itt, az éjszakázással és a 12 órázással együtt, ami szerintem abszolút vicc kategóriába sorolható.
A héten hárman mondtunk fel a kastélyban. Egy ember a konyháról, egy műszakos és én. Na nem mintha a pincérek fele nem ugyanezen agyalna meg az összes recis, csak mondom. Nyilván ennek oka van, de a vezetőség mégis úgy elvan, mint a befőtt.
Majd lesz pislogás, ha egymás után kisétálnak az emberek és nem lesz, aki dolgozik. Szerintem köszönhetik maguknak. Sokkal emberibben és családbarátibban lehetne megoldani ezt a dolgot, ha akarnák, de nekem abszolút az a tapasztalatom, hogy nagy ívben szarnak a dolgozóikra, pedig bőven benne vagyunk abban, hogy ez a kastély így működik. A vendégek 90 %a jelzi valamelyik portálon, hogy milyen nagyon meg volt elégedve a személyzettel, mert mindenki nagyon kedves és felkészült, ehhez képest a szalmonellás eset után is egy finomka "elnézést" sem kaptunk, nemhogy kárpótlást.
Szerintem ez teljesen undorító.
Azon is gondolkoztam, hogy a hónapot még végig csinálom, már csak az emberi viselkedés végett is, pedig 23.-a környékén kezdenék a másik munkahelyem.
Ez a négy éjszaka meggyőzött arról, hogy baszom majd végig csinálni, mivel most is, hogy bevállaltuk ezt a hetet, annyit nem mondott senki, hogy "köszönjük szépen"!
Ez rádöbbentett arra, hogy nem szabad emberségesnek lenni, ha más sem az velünk. Sajnos ez ilyen. Nem ér annyit semmi, hogy tönkretegyük magunkat és pont.

A múlt héten megünnepeltük Manó harmadik születésnapját,otthon.
Iszonyat bulit csaptunk, voltunk 11-en. Ment a pálinka, meg a zene és mikor rájöttem, hogy ha vízzel kísérem a pálinkát semmi bajom nincs, úgy éreztem megállíthatatlan vagyok. Ebből az lett, hogy hajnal egykor már táncoltunk az udvaron.
Hajnal háromkor dőlt dugába a buli, amikor az egyik barátnőnk párja túlitta magát és elkezdett kötözködni egy haverral, amiből majdnem verekedés lett. Ekkor jobbnak látta mindenki, hogy nyugovóra térjünk. Manó sok ajándékot kapott és rengeteget játszott a barátaink gyerekeivel, a négy gyereket órákig az UAZból ki sem lehetett szedni. Este 10 órától vízibombával zaklatták egymást meg minket, de annak örültem, hogy szabályokat betartva játszottak, tehát a házon belül nem volt vizeskedés. Persze kidőltek sorban, mint a kisangyal. Mondjuk hajnal három után már mindenki így volt vele.

Hiányoznak a lovak és a pihenés, de remélem, ha letelik ez a két hét valahogy visszatalálok majd önmagamhoz.

Sínen..


Végre úgy érzem sínen vagy az életem, minden szempontból.

Otthon abszolút minden rendben.

Férjem több időt tölt Manóval, szinte mindig Ő hozza és viszi Manót az oviból.
Ugyan sokat dolgozik, de érzékelem, hogy időt szakít ránk is plusz újabban besegít a házimunkába is, pedig nem is kértem.
Valamelyik nap a múlt héten nappalos műszakban dolgoztam, így este hét óra után értem haza. El volt mosogatva. Nagyon meglepődtem, hiszen eddig abszolút nem csinálta. Mikor többszöri rákérdezésre kinyögte, hogy igen, Ő volt, nagyon megdícsértem, nagyon jól esett, hogy nem arra kellett hazaérnem, hogy máris kezdhetem a házimunkát.
Volt nemrég egy érdekes beszélgetésünk, amikor el tudtuk egymásnak mondani, hogy mit érzünk, mi az ami zavar és mi az, ami nagyon jól esik. Nem lett veszekedés a vége, teljes egészében meg tudtunk beszélni mindent.
Talán azóta jobb megint a kapcsolatunk, jobban odafigyelünk egymásra, többet beszélgetünk.

Manó még ebben a hónapban jár oviba, utána augusztusban leállás van, otthon lesz végig. Minden nap fejlődik, folyton beszélget. Rendesen el lehet vele beszélgetni, nagyon meg tud lepni még mindig, hogy milyen kis okos. Nagyon büszke vagyok rá. Az oviban is nagyon szeretik, dícsérik az óvónénik.
Már van egy kis barátnője is, akit Lucának hívnak, de állítom, hogy Ő az egyik legszebb kislány az oviban. Múlt héten mikor mentem Manóért , egymás mellett aludtak. Mikor leguggoltam ébreszteni Manót, elkezdtem simogatni a kis buksiját. Ekkor Luca megdícsérte a körmöm, hogy milyen nagyon szép, mert csillog. Azt hittem megzabálom! :D
Valahogy úgy érzem, most már igazán tudom értékelni a Manóval töltött időmet. Már nem az jár a fejemben folyton, hogy jaj mit kell még csinálnom, hanem igyekszem minél több időt vele foglalkozni. Sokat bújócskázunk mostanában, imádom, mikor keres és tudja jól, hogy hol vagyok, mert mindig megmondja azt is, hova bújjak, de azért átkutatja az egész szobát, miközben magyaráz, hogy "Hol van ez az Anya?? Itt sem találom..!" Kész vagyok tőle! :D
Persze én is eljátszom ugyanezt, és mikor meglátom, ahogy vigyorog, hogy vajon mikor találom meg, mindig elolvadok egy kicsit.
Szerintem most értem be Anyának. Eddig is az voltam persze, de most már hálát érzek minden egyes napért, minden mosolyáért, a sok pusziért, amit ad, vagy mikor rögtön hozzám szalad, ha valami baj van.
A hisztik száma jelentősen csökkent. Sok dolgot meg lehet vele beszélni és már kezd rájönni, hogy jobb, ha elmondja mi bántja és nem ordítással kezdi. Hogyha akar valamit, amit akkor nem tudok teljesíteni vagy nem is lehet, akkor egyre többször lehet lebeszélni vagy más lehetőséget ajánlani neki és már az esetek többségében nem úgy reagál, hogy elkezd ordítani, hogy márpedig azt akarja.
Sokkal kiegyensúlyozottabb, mióta itthon vagyunk. És bizony ez rám is igaz.

Lassan letelik a próbaidőm a munkahelyen. Noha még nem mondtak semmit, azért reménykedem benne,hogy maradhatok. Voltak már gikszerek, mikor eléggé berágtam, de túl vagyok rajta. Plusz ez az elmúlt majdnem három hónap tanulás azért kezdi meghozni a gyümölcsét, mert már kezdem érteni mit csinálok és nem kell minden munkamenethez a füzetemhez nyúlnom, mert megy fejből. Egyetlen dolog zavar, amit nem is fogok szerintem megszokni, az az, hogy hol éjszakásak vagyunk, hol nappalosok. Múlt héten is volt egy éjszakám, de volt nappal is, ezen a héten pedig csak éjszakás vagyok. Ez a második éjszakám,egy huzamban, de még egyet jövök, ez annyira nem dob fel. Hosszú az éjszaka nagyon. Egyedül itt ücsörögni a sötétben azért nem olyan vicces és van, mikor nagyon félek, mert olyan hangokat halok, hogy nem tudom hova tenni..
Sok melóm van azért már ebben a dologban és sajnálnám ezt elveszni hagyni, be kell vallani. Mivel még nem írtam le, most megteszem, egy szállodában dolgozom. Kastélyszálló ráadásul, nem is akármilyen.. Bizony.. Éles váltás. Recepciós lettem. Szerintem a gyönyörű szó édes kevés ennek a helynek a leírásához. Én még ilyen csillárokat életemben nem láttam.. Vörös padlószőnyegen járok.. Régi korhű bútorok mindenhol.. Gyönyörűen lefestett falak, padlóig érő függönyök.. Szökőkút az udvaron.. Van egy feelingje az biztos.. 
Nagyon furcsa volt először. Eddig mindig fizikai munkát dolgoztam. Ez pedig ugyebár szellemi. Igen, mindenkinek igazat adok, aki azt mondja, hogy a szellemi munkát nehezebb kipihenni, mert így is van. Míg a fizikai után aludtam egy kiadósat és minden rendben is volt, itt van hogy egy húzós nap után még két napig zsibbad az agyam.. Nem viccelek! Zsibbad! 
A problémamegoldó képesség nagyon szükséges és meg kellett tanulnom egy olyan programmal dolgozni, amivel még soha nem találkoztam,de még hasonlóval sem, teljesen új volt. Újra emberek között vagyok.. Ha kiakaszt egy bunkó próbálok erőt meríteni azokból, akik kedvesek és aranyosak. Nem könnyű munka, de kezdem megszeretni, amin még én magam is meglepődtem. A munkatársak közül jó párat ismertem, így nem jöttem teljesen idegen közegbe. Szerencsére sokan közülük olyan kattant, mint én, így egész jól elvagyunk. :D 
Csak ne lenne olyan átkozott hosszú ez a 12 óra.. 

Édesanyával hála égnek, minden rendben, végre elkezdett élni és boldog. Lehet hallani a hangján is, hogy jól van és ennek nagyon örülök.
Teljesen más így, hogy tudom, hogy nem idegesíti az Öregem minden áldott nap  baromságával vagy épp azzal, hogy megint segg részegen ment haza. Most már aztán mehet, mert senkit nem zavar..

Az Öreggel is tartom a kapcsolatot. Jelenleg két munkahelyen is dolgozik, legalább leköti és hasznosnak érzi magát. Azért remélem, hogy odáig is eljutunk, hogy legalább 1-2 számlát kifizessen, már bőven ideje volna és nekem se halmozná a világba a tartozást..

Erre a nyugodt életszakaszomra tekintettel úgy döntöttem, hogy magamra is fordítom ezt az időszakot. Újra olvasok, sokat hallgatok zenét. Szükségem volt már nagyon erre a kis nyugira, hogy vissza építhessem a lelki világom, mert eléggé összezuhantam a költözéskor. Biztos vagyok benne, hogy el fog tartani egy darabig, míg sikerül visszadolgoznom az önbizalmam és az erőm, de próbálok erre is koncentrálni, mert most pontosan ennek van itt az ideje.. Egyre többször érzek hálát. Hogy minden nap van hova hazamennem, hogy van családom és egészségesek vagyunk. Van mit ennünk, van mit felvennünk. Hogy puha ágyban hajthatom álomra a fejem, a kisfiammal és a Férjemmel. Aranyos kis házban élünk, ami nem is lepukkant, bőven elférünk és mindenünk megvan mert megteremtjük magunknak és megdolgozunk érte. Van munkahelyünk, tudunk dolgozni. Megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy minden nap autóval járok dolgozni. De ami a legértékesebb és a legfontosabb..: Szerethetek és szeretnek. Hát kell ennél több??! Azt hiszem ezt az érzést hívják boldogságnak.. :)

Gondolkodós..

Továbbra is nagyon gyorsan telnek a napok.
Szerencsére már kicsit több idő jutott magamra, így eljutottam lovagolni is.
Ugyan nem jutottunk ki terepre, mert elromlott az idő, és esett az eső. De a fedett lovardában így is tudtunk lovagolni.
Életemben először felvezető voltam. Engem követtek a többiek, mindent csináltak utánam. Csak hárman voltunk ugyan, de így is izgultam kicsit.
Mindenféle feladatot csináltunk, alakzatokat. Sokat felejtettem, rám fért már egy kis gyakorlás. Az óra végén legnagyobb örömömre vágtázhattam is. Csak pár kört mentünk Vénusszal, de nagyon élveztem és neki is volt kedve, csak úgy ficánkolt alattam. Dolgozott a combom elég rendesen.
Jól esett már nagyon.

Itthon kicsit el van laposodva a hangulat.
Férjemmel kapcsolatban az az érzésem van, hogy valami bántja, de megint csak nem mondja el.
Az ominózus lány, aki anno annyira idegesített még most sem hagy nyugodni. Múlt héten két alkalommal is volt olyan, amikor Férjem a gyerekkel az Irodában ütötte el az időt és ez a lány mind a két nap ott volt velük, természetesen azután, miután én eljöttem munkába. Elég irritáló..
Elvileg még mindig játsza Sherlock Holmes-t, ugyanis régebben is nyomozott utánam. De a múlt hét folyamán megint lebukott, hogy követett. De nem csak engem, hanem Andi barátnőm hugát is rendszeresen figyeli. Hogy ez mire jó, nem értem, de nagyon zavaró. Egyrészt semmi köze ahhoz, hogy hova megyünk, másrészt nem is tudom mi értelme van ennek.
Viszont az okára elég kíváncsi lennék.
Egyre jobban izgatja a fantáziámat, hogyan tudnám valahogy elkapni, tetten érni. Bár nagy valószínűséggel majd az arcomba nevet, mert amilyen egyszerű és buta azt is meg fogja magyarázni, hogy hát ebben semmi különös nincsen, hogy ő követ bennünket.
Azt bírom a legjobban, mikor ott vagyunk együtt az Irodában és megérkezik az élettársával illetve a nemistudommineknevezzem dugópajtijával és elvigyorognak egymásra egy órán keresztül, majd elvonulnak haza. De esküszöm, ha csak egyszer is hozzám szól, tuti letépem a fejét. :D

Férjem már jó formán beteg a rengeteg munkától és megint elég kevés időt tölt Manóval, ha együtt is vannak, akkor is dolgozik,a gyerek meg szaladgál világba. Sokat gondolkozom ezen mostanában, hogy lehet hogy ebbe is bele van fáradva?! Mármint ebbe a családi életbe. Hogy a gyerek nem hagy úgy pihenni, vele foglalkozni kell, olvasni neki, játszani és néha úgy veszem észre Férjemen, hogy olyan, mintha nem lenne hozzá ereje vagy kedve, nem is tudom.
Csak akkor nem tudom miért vállalt gyermeket ennyi idősen, mikor elvileg ez volt minden vágya és álma.. Akkor amikor megadatik ez az álom, akkor miért nem használja ki az időt, amikor a gyerekkel lehet?
Miért fontosabb a munka feszt?
Lehet, hogy én látom rosszul a helyzetet és ez csak átmeneti állapot.
Remélem...

Manó tündéri. Akaratos persze, de aranyos nagyon. Egyre többet használja a "légyszíves" és a "köszönöm" szavakat. A szerény véleményem az, hogy teljesen jót tesz neki ez az ovi, mert látható rajta a fejlődés, aminek nagyon örülök.

A mai nap folyamán, délután hozom ki a fogadott gyerkőceimet hozzánk. Nagyon vártam már ezt a hétvégét, hogy végre kicsit együtt tudjunk lenni.
Róluk annyit kell tudni, hogy a tanyán voltak sokat, akkor, amikor én ott dolgoztam. Elhagyta őket az anyjuk, az apjuk neveli mind a hármukat. A legnagyobb lányka 12, a középső 10, a legkisebb kisfiú pedig 6 éves. Tündériek nagyon, rengeteget segítettek nekem a munkám ideje alatt is és pár hét alatt egymáshoz nőttünk. A pótanyjukká váltam. Szó szerint. Mióta eljöttem a tanyáról, szinte nincs olyan nap, hogy ne beszéljünk és ha sikerül kijutnom a tanyára akkor tuti, hogy találkozunk.
Hiányoznak már ők is.

Jelenleg dolgozom, szokásos éjszakai műszakomat töltöm, csak most nagyon hamar sikerült végeznem a munkával. Még fogalmam sincs mi a jó francot fogok csinálni reggel hétig, de remélem valahogy majd gyorsan eltelik ez a pár óra.

Dönts..

Telnek a napok, legtöbbször feszt munkával, aminek nyilván az az eredménye, hogy most jutottam el arra a pontra, hogy nagyon fáradt vagyok.
Úgy testileg, mint lelkileg és már megint dolgozom.
Szabadnapjaimon általában a háztartást teszem rendbe, mert ha dolgozom, semmire nincs időm.
Így vasalok, főzök és mosok, de odafigyelek a pihenésre is, legalább a szabadnapomon megadom magamnak azt a röpke egy-két órát, azt gondolom ennyi már igazán jár..

Bejutottam a héten a Szülővárosomba, mert kevesebb nap telt el most melóval.
Rengeteg elintézendő dolgom volt, mindenre jutott is időm, csak épp magamra nem nagyon. Nem jutottam ki lovagolni ugyanis...
Barátnőzés, vásárlás, kis kávécska és beszélgetés megvolt, de már ennek is örülök, mert már erre is nagy szükségem volt.
Vittem magammal Kicsikémet is, aki nagyon örült a Nagyijának, régen találkoztak már, több hete.
Megnéztük Édesanya új albérletét, ahol most már dolgozik is, de nekem is tetszett a lakás, felújított, tágas, teljesen rendben van. Amióta eljött Apámtól, a hangja is sokkal nyugodtabb, látszik rajta, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb, mint volt. És azt is elmesélte, hogy már nem köhög annyit. Ugyanis ebben a lakásban nincs odabent dohányzás, ennek is nagyon örülök.

Tegnap délután jöttünk haza, csatlakozott Édesapám is, csóri meccset se tud nézni, szóval kihívtuk magunkhoz.
Kattog Ő is rendesen. Látszik rajta, tiszta ideg. De akkor sem tudom olyan nagyon sajnálni, mert akkor is azt gondolom, hogy igenis, ha egy kicsit megerőltette volna magát, akkor nem történt volna ez, ami történt.

Vajon miért van ez?
Miért hagynak az emberek, miért hagyunk ellaposodni egy kapcsolatot? Miért nem teszünk ellene, miért nem harcolunk a másikért? Miért gondoljuk azt, hogy áhh, úgyis itt marad velem? Emberek, hát miért maradna?! Ha nem látja, hogy úgy igazán, szívből akarod őt és harcolsz, hogy Veled maradjon, akkor nem fog maradni.. De akkor sem, ha mindig csak a szennyet kapja és bántod..
Akkor elindul keresni a saját kis boldogságát, hiszen mindenki azt keresi..
Azt az egyet, aki átöleli éjszaka (ezzel olyan nyugalmat adva, hogy arra nincsenek szavak) és elmondja mennyire szereti..
Azt az egyet, aki mellett biztonságban érzi magát..
Akire lehet számítani, akkor is, mikor életed legnagyobb kakájában csücsülsz éppen nyakig...
Azt az egyet, akivel ugyanúgy el lehet játszani, mint nagyon komoly dolgokról beszélgetni..
Azt az egyet, akinek a csókjától elhiszi, ha csak pár percre is, hogy létezik varázslat..
Azt az egyet, akinek szeme csillogásától az összes baj elszáll...

Miért nem harcolunk, miért nem állunk ki magunkért?
Az idő telik..
Teljesen mindegy,hogy jól érzed magad, vagy sem. Az idő akkor is elmegy. A napok, az órák, a percek eltelnek és SOHA nem jönnek vissza..
A Te döntésed.. Hogy jól érzed-e magad az életed során.. vagy csak hagyod elmenni az időt..


Vissza a mindennapokhoz..

200. bejegyzés, el sem hiszem. 

Visszaálltam a munkába. Jól esett már bejönni és végre kicsit hasznosnak érezni magam. Ez az első éjszakám egyedül. Megmondom őszintén, féltem. Nem kicsit. Vajon milyen lesz?
Nem is olyan rossz.
Éjfélig nagyon ment az idő, azóta csak vánszorog, de mindig próbálok csinálni valamit és nem mindig az órát nézni. Közben az agyam is jár folyamatosan. Szerencsére már sikerült elvégeznem a munkámat így most már jöhet egy kis szabadidő. Tehát olvasás és blogírás. És várakozás,hogy legyen már reggel.

Repültem haza a kórházból Hétfőn, mikor kiengedtek délelőtt. Nagyon örültem. Először Édesanyáméknál voltam, Ő jött elém, hogy segítsen elvinni a cuccaimat. Náluk töltöttem egy pár órát, aztán jött értem Férjem és a barátja, Peti. Viszont hazafelé már én vezettem.
Nagyon hiányzott már ez az érzés, amit kivált belőlem a vezetés. Szabadság..
Ahogy suhantunk hazafelé nagyon sokat beszélgettünk, nevettünk, jól esett. Manó szaladt hozzám, amikor hazaértünk, könny is szökött a szemembe, nagyon hiányzott már. Soha nem voltunk még ilyen sokat egymás nélkül. Egyfolytában az Ő képeit nézegettem a telefonomban, az utolsó napokban már a hiányérzet jobban megviselt, mint maga a betegség. A lényeg, hogy végre túl vagyunk rajta.
Ahogy hazajöttem, napról napra lettem egyre jobban és szépen lassan, fokozatosan összeszedtem magam. Tegnap és Kedden már főztem és takarítottam, szóval megmaradok! :D
Manó is megbetegedett. Kedden mennem kellett érte az óvodába, mert belázasodott. Szerdán még elég ramatyul volt és sokszor felébredt éjszaka, de tegnap már látszott rajta, hogy rendeződik, szóval, ha nem lesz semmi baj a hétvége folyamán, akkor megy oviba Hétfőn.

Sajnos történt aggasztó dolog is.
Édesanya költözik Apámtól a hétvégén.
Teljesen megértem egyébként. 28 éve folyamatosan eltartja az Öreget, Apám amikor dolgozott sem nagyon adott haza semmi pénzt és ez a mai napig így van. De ez olyan szinten el volt durvulva, hogy Édesanya vette neki a cigit, bevásárolt otthonra, hogy legyen mit enni, közben ugye dolgozott, fizette a rezsit, az Öregem meg, amit megkeresett pénzt szépen elköltötte magára, illetve piára. Természetesen. Ki kell mondani, Apám alkoholista, ez van. Ezt eddig is tudtuk, az egy dolog, hogy ő nem hajlandó ezt belátni, de ez akkor is így van. Alapjáraton nem rossz ember, sőt, nagyon segítőkész és jószívű, de ha elkapja az alkoholmámor akkor ez az egész szerte foszlik és nem önmaga. Ha iszik, az élő fába is beleköt, ordít, hörög, néha komolyan mondom félelmetes. Ha meg kukára issza magát, akkor elalszik evés közben, vagy beesik az asztal alá, ahonnan órákig képtelen kijönni. Kismillió olyan alkalom volt, amikor lesült a képemről az összes bőr, vagy lejáratott. Mikor ott hagyott az óvodában, mert elaludt és nem jött értem... Mikor alsós voltam és bejött értem, de már részegen, akkor meg az osztályomban igazított el mindenkit. Mikor exem hívott fel, hogy most szedték össze az Ősömet a mentők, mert összetörte magát.. Volt jó pár ilyen alkalom. Éveken keresztül láttam, ahogy kifordítja magából Apámat az alkohol és egyszerűen nem hittem el, hogy ilyen hogy létezhet. Soha nem kerültünk egymáshoz közel. Mindig ott volt a szakadék. Ha meg is akart ismerni, soha nem mutatott nagy érdeklődést, általában csak bírált, hogy miért teszem ezt vagy ezt vagy miért vagyok olyan, amilyen. Soha nem feleltem meg neki, és mindig azt sújkolta belém, hogy nem vagyok elég jó, nem vagyok dolgokra képes. Ez a bélyeg ott van a lelkemben, az önbecsülésemen, és ez elég nagy baj. Úgy érzem túl fogok tudni lépni ezen, mert már jó úton haladok, csak kicsit nehézkesen megy, mert ha az ember úgy nő fel, hogy azt hallgatja folyamatosan, hogy értéktelen ember, akkor egy idő után el is hiszi.... Édesanya mindig próbált védeni és Anyatigrisként fellépni az Öreg ellen, de az én lelkemben akkor is ott maradtak a sebek. És erről Édesanya nem tehet. Ő mindent megtett. Nekem sem lett volna szabad hagynom ennyire elhatalmasodni ezt a dolgot. De már megtörtént, muszáj helyrehozni. És nekem kell saját magamat. Ez az én kis harcom...

Visszakanyarodva a témához Édesanya elmegy. Átköltözik egy albérletbe, így könnyebb lesz dolgoznia és az Öregtől is megszabadul. Úgyhogy sürgősen reformokat kell bevezetnem. És ehhez nagyon nagy szükségem lesz Férjem segítségére is.
Először a hír hallatán kicsit megijedtem, mert hirtelen nem tudtam mitévő legyek. Akármilyen, akkor is az apám, muszáj törődnöm vele, hát ki fog ha a saját lánya nem?! Elmondtam Férjemnek az aggályaim, amúgy is el kellett volna, mert rögtön látta rajtam, hogy valami nagyon nem stimmel nálam. És akkor állt elő a lehető legjobb ötlettel.
Felvázolta, hogy meg kell beszélni Apámmal, hogy adjuk el a lakást, amiben most lakik, mert nagyon drága a fenntartása. A pénzből, amit kapunk kifizetjük a tartozásokat és veszünk az Öregnek egy házikót, tőlünk két faluval arrébb és így ott lesz a közelünkben, akármi van könnyen elérhetőek vagyunk, nem marad egyedül, de mégis megőrizheti a kis önállóságát.
Eddig nem akart belemenni a lakás eladásába, többszöri kérésre sem, de reménykedem benne, -mivel Férjemet nagyon tiszteli és ad a szavára- hogy majd Férjem hatására átgondolja és jó döntést hoz. De csak akkor fogunk tudni segíteni neki, ha ő is akarja. Félek, hogy megint összezuhan ettől, hogy Édesanya elhagyja és elzüllik, megint felhalmoz egy csomó tartozást és megint lehet munkálkodni a helyrehozatalán. De remélem tud józan döntést hozni. Szó szerint.
Ha jó döntést hoz, akkor is sok múlik az időn. Remélem minden jól fog alakulni.

Hajnalodik. A madarak füttykoncerttel köszöntötték a mai reggelt is és nagyon friss a levegő odakint. Úgy érzem minden éjszakás műszakom alatt ki fogok menni ilyen tájban, mert hihetetlen feltöltődést ad a madarak éneke és a friss levegő.

Lassan lejár a műszakom is és mehetek haza pihenni. Ma éjszaka megint itt leszek. Remélem nem rontottam el semmit és értékelhető lesz az éjszakai munkám. Bár már nagyon várom, hogy indulhassak haza...

Haza...

Izgultam az úton bevallom, nem kicsit.

Manó is nagyon boldog volt, egész úton be nem állt a kis szája,mindent mondott amit látni vélt. Beszélgettünk, de az útra is nagyon figyeltem nehogy baj legyen. Élvezem vezetni ezt az autót, kis Döncimet. Ő egy fekete Dacia Duster.

Azóta is én használom, olyan mintha az én autóm lenne. Öröm vezetni. Jó nagy, gyönyörűen kilátok belőle és ha picit odalépek csak úgy suhan a maga kis több mint egy tonnájával. Az ember ki nem nézné ebből az autóból milyen eszméletlen könnyű vezetni. Illik hozzám, nem is kicsit. Vigyázunk egymásra. Imádom.

Amikor hazaértünk kipakoltunk. Irány az Iroda.

A pultban, barátnőm, Andi, könnyes szemmel ölel magához és azt mondja, ne is mondjak semmit. Mikor kikérem a szokásos kis forró csokimat,azt mondja neki teljesen olyan, mintha el sem mentem volna. Őszinte legyek? Nekem is. A szívem ezé a kis falué lett, ahol összeházasodtam egy csodálatos Férfival,ahol családot alapítottam,ahol gyermeket szültem. Érzem, nekem itt a helyem és nem is megyek már én onnan sehova.

Férjemmel minden este beszélgettünk, miután Manó elaludt köztünk. Új alapokat fektettünk le, de ezek még kialakulóban vannak. Amit látok az idő múlásával, ami nagyon szembetűnő volt, az a hála. Ha kitakarítok,ha csak rend van vagy áthúzom az ágyneműt, Férjem már megköszöni. Ültek egyik este az asztalnál és ettek Manóval,amikor mondja a gyermekünknek:"Látod kisfiam, Anya milyen jó és milyen finom ételt készített nekünk, ezért hálásnak kell lennünk!" Bevallom, nagyon meglepődtem. Bebújnak az ágyba, Férjem magára húzza a takarót majd megszólal:"Friss az ágynemű, jaj de jó. Azért mert Anya áthúzta. Nagyon szépen köszönjük!" Ekkor már bekönnyeztem...

Minden este úgy alszom el, hogy percekig elnézem, ahogy a fiam odabújik az apjához, elmondják egymásnak mennyire szeretik a másikat és elalszanak. Ennél több egy Anyának nem is kell. Megnyugszik tőle a lelkem.

Már nem alszunk külön. Mindig együtt alszunk. Manóval ugyan, de összebújunk Férjemmel rendszeresen. Mindenki bújik mindenkihez. Nagyon élvezem.

Nincs a lakásban dohányzás!! Eddig feszt becigizett. Az ágyba is. Most már nem. Legtöbbször kimegy, de ha nem, akkor a bejárati ajtóban elszívja a kis ablaknál. A legmeglepőbb ebben hogy nem is mondtam neki, hogy így kéne, ezt is magától csinálja.

Nincs Anyósom uralom!! Ha károg az öregasszony, Férjem úgy elküldi melegebbik éghajlatra hogy csak pislogok. És nincs rögtön rohanás ha valami kínja van Anyukának. Anyuka akkor nem is jön ha otthon vagyok, igazából csak akkor kommunikálunk, ha nagyon muszáj. És ez jó is. Legalább nem megyünk egymás agyára.

Ha kiejtek valamit a számon, Férjem kapásból azon van hogy megoldja. Konkrét példa. Nem volt otthon palacsintasütőm, így Férjem elkérte az anyjáét,mert palacsintát szerettem volna sütni. Meg is csináltam természetesen és csak annyit mondtam hogy majd veszünk egy saját sütőt, ne kelljen már mindig az anyjáét elkérni. Erre két nap múlva hazaállít nekem egy vadonatúj palacsintasütővel és egy wook-al. "Tessék Szívem, neked vettem,így már lesz sajátod!!" Elsírtam magam örömömben...

Kezdek stabilizálódni lelkileg. Nem telik el úgy nap,hogy ne érezzem hogy szeretve vagyok. Most ugyan itt fekszem a kórházban, de Férjem sokat felhív és amikor csak tud nálam van. Rendszeresen jön Édesanyám is, a másik Lélektartóm. Esküszöm mikor megjelenik én már megnyugszom,akármi is van. Csak Édesanyám puszta látványától. Nagyon szeretem. Barátnőm, egyetlen Ágicám is rám szokott nézni és rendszeresen érdeklődik hogy hogy vagyok. Na jó, azért néha elkap egy depi. Nem töltöttem még ennyi időt Manó nélkül és nagyon hiányzik. Meg Férjem is. Tegnap, amikor itt volt és megölelt, esküszöm éreztem,ahogy gyógyulok. Nagyon durva volt, mintha átadott volna egy kis energiát. Ez a szeretet úgy gondolom...

Visszamenetelem feltűnt az embereknek is, nyilván. A legtöbbjük örömmel fogadott. A nyaralók pl ugyanúgy beszélgetnek velem, mint mielőtt elmentem. Van egy-két lenéző tekintet, igen, lettek, akik elítélnek. Ugyanis annyit látnak ebbe bele, hogy elhagytam a Férjemet egy másik pasasért. Egy ember nem állt még elém és nem kérdezte még meg tőlem,hogy vajon mi a jó isten vezetett rá arra, miért döntöttem úgy,hogy elhagyom a Férjemet,az életemet?! Az embereket ez nem érdekli. A tartalom a dolgok mögött. Ezeket a felszín érdekli,mert nem látnak alá. Nem gondolnak bele egy percre se a másik helyzetébe, mert nem is akarnak. Nem is baj. Más emberként tértem én is vissza. Erősebb vagyok, mint valaha. Egy hatvanon túl lévő idősebb bácsinak rezzenéstelen arccal mondtam a szemébe a véleményemet amikor azt mondta hogy ezt lehet nem kellett volna meglépnem. Mondjuk hogy a család barátja tehát én erre számítottam is. Köpni, nyelni nem tudott. A következő találkozásnál majd meglátjuk hogyan fogad. Bár én akkor is nyugodtan alszom, ha többet a büdös életbe nem szól hozzám. :D Még egy alkalom volt mégpedig az Irodában amikor kinyitottam a számat. Dadink volt már cseppet szinten az alkoholtól és elkezdte nekem dadogni, hogy "Háát, azért p-p-p-páran leku-ku-ku**áztak téged!". Kortyoltam egyet a citromos sörömből, majd halálos nyugalommal a hangomban megszólaltam: "Elhiheted nekem, hogy teljes mértékben hidegen hagy mások véleménye,mivel mindenkinek van mit sepregetni a saját háza táján is. Szeretem a Férjem, amúgy is, ez csak rá és rám tartozik. Ha meg valakinek nem tetszik a jelenlétem, nyugodtan arrébb mehet!" Ezután Andival már csak összemosolyogtunk. Hát így állok már az emberekhez. Megtanultam,hogy úgy sem lehetünk jók mindenkinek,fizikai képtelenség. Ítélkezni mindig fognak,mert közönségesek, ez változni már sajnos nem fog. Csak azokkal foglalkozom akik megérik a fáratságot,akikben látom a jót és a szeretetet. A többi tehet egy szívességet! ;)

Kicsit már jobban vagyok és már második napja nem kaptam infúziót sem. Csak a hasmenés nem nagyon akar múlni de már legalább kevesebb az alkalom. Majd csak rendeződik. Ma a kaja egész ehető volt, bár már ott tartunk, hogy a reggeli és a vacsi rendszeresen a kukában végzi mert van egy szaga a párizsinak. Hozattunk be szalámit, uborkát és paradicsomot és olyan fejedelmi kajákat csapunk itt hogy elképesztő. :D Túl kell élni, na. A finom és minőségi étel pedig csak segít nekünk gyógyulni. A kávé hiányát viselem egy kicsit nehezen. Az már hiányzik. De pl nem gyújtanék rá egy szál cigire sem, mert még a szagától is rosszul vagyok. Múlt hét Szombat óta én nem cigiztem. Igencsak fontolgatom hogy le kéne tenni megint. Lehet jót tenne. Jelenleg úgy nézek ki, mint valami aszott hulla, és az a baj, hogy nem túlzok. Megint fogytam, az összes bordám kint van. Jó ha van bennem 45 kiló. Nagyon taccsra tett a szalmonella. Mondjuk amikor egyszerre jön kifelé minden, felül is meg alul is az azért kegyetlen tud lenni. Ezért fogytam megint, pedig már kezdtem hízni. Erőm még mindig nem sok van. Sokat hallgatok zenét. Amennyit csak tudok eszek. Olvasok. Ökörködünk a kolléganővel, aki azóta már a pótanyám lett, annyi mindent megbeszéltünk. Nagyokat alszom. Elmélázok a velünk szemben lévő hegyen, amire pont kilátok az ablakból,mert annak a lábánál található az én hőn szetetett tanyám. Gyakran mikor pihenek és hallgatom a zenét,azt képzelem,hogy vágtatunk Apostollal vagy Nefivel az örökzöld réteken és a menetszél belekap a hajamba. Hiányzik a szabadság...

 

Vissza a múltba a búcsúzáshoz..

Miután darabokra tört a szívem, nagyon sok dolgon elgondolkoztam. A múlton és a jelenen, mit és hol rontottunk el. Arra jutottam hogy hibáztunk mind a ketten. Férjemnek jobban oda kellett volna figyelnie ránk, nekem pedig nem a saját egómra, saját önzőségemre figyelni és arra koncentrálni hogy mi minden sok a rossz. Pedig volt bőven jó is.

Férjem egyszer kijött értem a tanyára, hazavitt a munkából, úgyis vitte el Manót. Amikor beszálltam mellé az autóba,megláttam ugyanazt a csillogást a szemében amikor akkor láttam sokat mikor megismerkedtünk. Örültem neki nagyon hogy újra láthatom.

Fokozatosan kerültünk egymáshoz újra közelebb és közelebb. Sokat beszélgettünk, nyíltabban és őszintébben mint azelőtt. Zaklatottan hívtam fel az ominózus eset után. Megnyugtatott, nem lesz semmi baj. Másnap dolgoztam. Felhívott. "Szívem, ha gondolod gyertek haza!"

Négy napot dolgoztam még a tanyán. Repültek a napok, az utolsón elbúcsúztam. Kocsiztunk még egyet, sírtam Nefi nyakába borulva (az a lovacska akin a legtöbbet lovagoltam) és még egyszer felvezettem Apostolt a karámból. Amikor rácsatoltam a vezetőszárat a kötőfékére, adtam az orrára egy nagy puszit és elindultunk. A könnyeim folyni kezdtek, és a homokos pályára érve meg kellett állnom. Apostol hozzám bújt. Elbúcsúzott. Adtam neki még egy puszit és megígértem neki, ha megtehetem egyszer, eljövök érte. Hiányzol kis lovacskám!

A munkaidő lejártával, ahogy kikanyarodtam az úton a tanyáról megint könnyek gyűltek a szemembe. A dombról még utoljára visszatekintettem arra a helyre, amit annyira szerettem és megköszöntem a Sorsnak hogy átélhettem azt a csodát és megszerezhettem azt a tudást amit ott kaphattam.

Manót kiirattam a bölcsiből. Elbúcsúztunk a dajkáitól is, még meg is siratták. Kapott fényképet, kis emlékként egy papír szívecskét és nyalókát. Amikor lement az utolsó napja Édesanya vitte haza. Én is hazaértem a munkából, az Öregemmel bepakoltunk az autóba. Bekötöttem Manót az autóba és el is indultunk az igazi Otthonunk felé.